Gyulladáscsökkentő és antibiotikus hatású gyógynövényekkel kezelik magukat az ugandai csimpánzok
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A vadon élő ugandai csimpánzok farmakológiailag igazolt gyógyhatású növényeket fogyasztanak betegségeik kezelésére – derül ki a PLOS ONE folyóiratban június 20-án megjelent tanulmányból. Elodie Freymann, az Oxfordi Egyetem primatológusa és kollégái a Budongo rezervátum területén élő Pan troglodytes populáció két családját alkotó 51 egyedének megfigyelése során jutottak erre a következtetésre – írja az IFL Science.
A kutatók dokumentálták, hogy a valamilyen betegség tünetét mutató, sérült vagy legyengült csimpánzok számos olyan növényfaj termését, levelét, gyökerét, kérgét is fogyasztják, amelyek tápértéke szerintük nem indokolná ezt. A primatológusok ezután farmakológiailag is elemeztették a szóban forgó növényekből vett kivonatokat. Kiderült, hogy a hatóanyagok 88 százaléka antibakteriális, 33 százaléka pedig gyulladáscsökkentő tulajdonságú. A legerősebb antibiotikumnak az Európában bútorfaként ismert Alstonia boonei mutatta, amelynek a csimpánzok a kérgét fogyasztották, hasonlóan a kelet-afrikai mahagónihoz (Khaya anthotheca), amelynek bioaktív hatóanyag a humán praxisban is bizonyítottan hatásos az enterococcus-fertőzések kezelésére.
A kutatók azt is megfigyelték, hogy a botanikai szakirodalomban Christella parasitica néven ismert páfrány levele szemmel láthatóan csökkentette egy kézsérült hím csimpánz fájdalmait és gyorsította gyógyulását, miután az állat napokon át evett belőle. A parazitafertőzött egyedek ugyanakkor a macskatövis (cat-thorn) néven emlegetett Scutia myrtina kérgét fogyasztva gyógyították magukat, hasonló kórképekre vették magukhoz a Ficus exasperata termését is.
Az oxfordi primatológusok szerint a csimpánzok öngyógyítási praxisában alkalmazott növényi hatóanyagok a humán farmakológiában is hasznosíthatók lehetnének.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Bámulatos öngyógyítási képességről tanúskodik a hátuszonyát alig egy év alatt visszanövesztő floridai selyemcápa
A létfontosságú testrész regenerációját eddig csak egy cetcápánál sikerült dokumentálni.
A gyógynövények erejét a túzok is ismeri
Párzási időszakban jobban odafigyelnek az egészségükre: pipacsot és útifűlevelű kígyósziszt fogyasztanak, hogy megelőzzék a parazitafertőzéseket.
Méhmentő gyógyszert tartalmaz a hangafélék nektárja
A poszméhek a természetben is a hangaként ismert közönséges csarab nektárjával gyógyítják magukat. A Kew Gardens kutatói most megtalálták a gyógyszerük legfőbb hatóanyagát.