Három szó, amitől a legkeményebb olimpikonok is rettegnek: súlycsoport elérése befogyasztással
Közel kétezer küzdősportolónak, illetve súlyemelőnek nemcsak egymással, de a mérleggel is meg kell (illetve meg kellett) küzdenie a napokban Párizsban. A súlycsoportos sportágak indulói ugyanis – nagyon kevés kivételtől eltekintve – a tréningidőszakban jóval többet nyomnak, mint amennyit a kategóriájuk megenged, ám alkatuk, csontozatuk, izomfelépítésük és az ezekből fakadó testi erejük, vagy éppen a kvalifikáción kiküzdött eredményük nem teszi lehetővé, hogy eggyel magasabb súlycsoportban induljanak. A sportorvosi terminológiában „súlycsoport elérése befogyasztással” vagy „súlyrendezés” címen tárgyalt fogyasztást csak rendkívül kevesen ússzák meg.
Egészséghatáron
A kedden a kötöttfogás versenyszámaival kezdődő olimpiai birkózótornán szőnyegre lépő versenyzőknek aligha van a szó hétköznapi értelmében vett súlyfeleslegük, ennek ellenére az elmúlt hetekben akár 6-12 kilogrammot is leadtak – méghozzá úgy, hogy közben kőkemény edzésmunkát végeztek. A sportág egyik csúcsfogyását Athén kötöttfogású olimpiai bajnoka, Majoros István produkálta 2004 nyarán. Az 55 kilogrammos kategória aranyérmese 13 kilós „mínuszolás” után gyűrte maga alá a világot. Nála ez több mint 19 százalékos testsúlycsökkentést jelentett, miközben az orvostudomány már a 10 százalék körüli rapid fogyást is veszélyesnek tartja.
„Úgy fogytam le hatvannyolcról, hogy eleve kockás volt a hasam, sok zsír nem volt rajtam. A legjavát folyadékból kellett leadnom, a végén már valamennyi izmot is el kellett égetnem, különben belepusztultam volna. (…) Korábban sohasem ájultam el fogyás miatt, jellemző, hogy ott, a mérés előtti napon a liftben egyszerűen összeestem és elájultam – annyira kevés folyadék volt bennem, hogy valószínűleg már az agyamnak sem jutott elég”
– elevenítette fel athéni fogyasztását egy 2021-es interjújában Majoros.
Egy 70-80 kilós civil ekkora testtömegvesztéstől már annyira elgyengülne, hogy járni is alig bírna, nem beszélve a különféle – veseelégtelenséggel, májpanaszokkal járó – anyagcsere-rendellenességekről. Nem véletlen, hogy Szabó S. András és Tolnay Pál Bevezetés a modern sporttáplálkozásba című könyvükben általános érvényű szabályként említik, hogy egy versenyző egy év alatt összesen 20 kilónál többet semmiképpen se fogyasszon. Ennél nagyobb súlycsökkentés ugyanis – mint írják – túlzott „terhet ró a szervezetre, a sóvesztéssel is együtt járó dehidráció perifériás keringési elégtelenségekhez vezethet, csökken a keringő vér mennyisége, besűrűsödik a vér”, amire a keringési és az emésztőrendszer reagál a legérzékenyebben. Nem véletlen, hogy Molnár Szabolcs, a birkózóválogatott keretorvosa a fogyasztás alatt is legalább napi 5 gramm szénhidrát bevitelét javasolja testsúlykilogrammonként, olyan táplálék formájában, amely elemi formában tartalmaz cukrot.
Egy-egy komolyabb edzésen alkattól, izzadékonyságtól függően amúgy is lemegy 1–3 kiló, ami jelentősen fokozható, ha beöltöznek melegítőbe, és arra esetleg vízhatlan – széldzsekiszerű – kezeslábast is húznak. Ezután a derék sportolónak csupán be kell tartani, hogy kevesebb ételt és italt vigyen be a szervezetébe, mint amennyit leadott. A Doppingellenes Világszervezet (WADA) által engedélyezett táplálékkiegészítők – ha pontosan adagolják őket – segítenek a gyorsabb és hatékonyabb anyagcserében, mivel átjárhatóbbá teszik a sejtmembránt, amelyen keresztül távozhatnak a víz mellett az amúgy is káros súlynövelő salakanyagok is.
Testzsírarányok
A vonatkozó szakirodalom szerint amennyiben a súlycsoportérzékeny sportágakban a kiinduló testzsírarány férfiaknál nem haladja meg az 5, nőknél a 12 százalékot, akkor esély sincs arra, hogy a leadott kilók zsírból származzanak. Ekkor jelentős izomtömeg és folyadék veszhet el, azáltal a teljesítmény is drasztikusan romlik. Ebben az esetben érdemes megfontolni a magasabb súlycsoport választását, és nagyobb tömegre erősíteni a versenyzőt. Ha mégis sokat kell fogynia a sportolónak, akkor érdemes időben elkezdeni a súlycsökkentést úgy, hogy a kalóriamegvonás szinte észrevétlen mértékű legyen – ezt tanácsolják legalábbis a sportorvosi szakkönyvek. Ez azt jelenti, hogy eleinte hetente 0,2-0,5 kilogrammot érdemes csökkenteni a testtömegből, de a legfontosabb cél a testzsírarány-redukció, amihez viszont sok idő szükséges.
A fogyasztás java nem véletlenül marad rendszerint a verseny előtti hétre, amikor is a táplálék és víz bevitel a minimálisra csökken, az utolsó kilónál pedig akár teljesen meg is szűnik. Mivel a mérlegelés vagy a verseny előtti este, vagy – mint a birkózásban – az adott súlycsoport küzdelmeinek reggelén zajlik, a szervezet regenerációját alig pár óra alatt kell megoldani. Ilyenkor az izotónikus folyadékfelvétel, ásványi anyagok és szénhidrát bevitele az első számú feladat, és mivel a „felvételi igénnyel” az emésztőrendszer képtelen lépést tartani, elkerülhetetlen a már említett táplálékkiegészítők használata.
Az utolsó dekáktól a legnehezebb megszabadulni – állítják egységesen az érdekeltek. A lényeg ilyenkor az izzadás beindítása és a verejték eltávolítása, felitatása, különben az elzárt pórusokon keresztül nem távozik több folyadék. Ilyenkor próbálkoznak például azzal, hogy a testüket műanyag fóliába tekerik, erre minél több ruhát vesznek fel, és erre jöhet a már említett fogyasztó anorák. Bemelegítenek, majd a szőnyeg, a tatami vagy a ring szélén eldőlve lefekszenek, betakaróznak és csendesen izzadnak – aztán letörlik és kezdik újra.
Pótlási szükséglet
A küzdősportokban a bemérés után az alacsony fehérje-, zsír- és rosttartalmú ételek fogyasztása szükséges a gyomor ürülésének megkönnyítése, a bélrendszer tehermentesítése miatt, illetve a gazdag szénhidrátbevitel a vércukorszint fenntartása okán. Az elveszített folyadékot is pótolni kell, de a sportorvosok szerint csak fokozatosan, mert ellenkező esetben akár vízmérgezést is kaphat a delikvens: amennyiben ugyanis hirtelen nagy mennyiségű folyadék kerül a szervezetbe, akkor hígabb lesz a vér, „a folyadék könnyebben lép ki az érpályából, ami a zárt koponyában nyomásfokozódást, következményként rosszullétet, hányingert okoz, az izmokban pedig gyengeséget és remegést vált ki” – olvasható a már idézett Szabó–Tolnay-kötetben. A protokoll szerint negyedóránként-húszpercenként legfeljebb fél liter lassan elfogyasztott, szőlőcukorral és izotóniás sóoldattal tuningolt ital a limit.
A verseny alatt is szükség van a pontosságra, ilyenkor a folyadék és ásványianyag-bevitel mellett Molnár doktor óránként legalább 30-60 gramm szénhidrát fogyasztását javasolja.
Mentális kockázatok
A felkészülés során történő gyors, „agresszív” súlyvesztésnek (több, mint 1-2 kilogramm/hét) nem csak fiziológiai, de pszichés hatásai is vannak. Tanulmányok sora bizonyítja, hogy azoknak a küzdősportolóknak, akik a felkészülési szakaszban gyorsan csökkentették a súlyukat, csökkent a rövid távú memóriájuk, romlott a koncentrációjuk és az önbecsülésük.
A sportpszichológiai tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor jelentősebb bizonytalanság, düh, kimerültség és rosszabb hangulat is jelentkezhet, amelyek közül mindegyik károsíthatja a versenyteljesítményt. A csökkent rövid távú memória meggátolhatja, hogy a versenyző végre tudja hajtani edzője legutolsó instrukcióit, az alacsonyabb koncentrációszint pedig ráadásként ronthatja a figyelemelterelő ingerek kiszűrését. Az alacsonyabb önbecsülés önbizalomhiányhoz, ez pedig kevésbé határozott, átgondolt mozdulatokhoz vezethet.
Ha valaki ideje és energiája zömét a fogyasztásnak szenteli, lehet, hogy figyelmen kívül hagy olyan dolgokat, mint amilyen a technikák tökéletesítése, a repertoár szélesítése, az ellenfelek stílusára való felkészülés – figyelmeztetnek a sportpszichológusok.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: