Az ifjúsági regényekben mindig van egy baráti társaság, egy közös rejtekhely, valami olyan bonyodalom, amit látszólag túl nehéz megoldani gyerekfejjel, és amit ennek ellenére csak a gyerekek tudnak megoldani. Van bennük egy gonosz felnőtt és egy olyan is, akiben a gyerekek megbízhatnak, és kötelező elem a fiatalok között feltűnő romantikus szál is.

Ez annyira univerzális igazság, hogy korszaktól és írótól függetlenül annyian követték már ezt a receptet, hogy felsorolni is nehéz lenne, talán csak a hangsúlyok változnak: a Timur és csapata keményvonalas kommunista tanmese – amennyire emlékszem, romantikus szál nélkül –, Rónaszegi Miklós Gézengúz-regényei pedig a rendszerváltás előtti rögvalóságról szólnak. Ilyen regény Monica Porter 1956-ról szóló könyve, A budai vár vagányai is, de annyira, mintha az író pontról pontra végigment volna a kötelező elemek listáján, nehogy kifelejtsen belőle valamit. De ez nem feltétlenül baj; ha a recept bevált a Delfin-könyvek nagy részénél, különösebb baj nem lehet vele.

Azért van, ami változik: míg a korábbi ifjúsági regények nagy részében a gyerekek mindenáron úttörők vagy lelkes kommunisták akartak lenni, a budai vagányok épp ennek az ellenkezőjére vágynak. Az 1956-os események kiváló hátteret biztosítanak egy ilyen történetnek – meg is lepődtem, hogy eddig még senki nem írt hasonló ifjúsági regényt. Mint kiderült, legalább egyet írtak már: Lackner László A skorpió jegyében című könyvében is hozta már a hoznivalót elhagyott bunkerrel, bimbózó szerelemmel és minden egyébbel.

Málnaszörpöző vagányok

A budai vár vagányainak búvóhelye nem egy bunker, hanem a budai vár pincéi, ami önmagában elég menő ahhoz, hogy a harminc évvel ezelőtti önmagamat már innentől érdekelte volna a könyv, egyedül azt hiányoltam, hogy a történet főhősei nem találnak se kincset, se csontvázat (hiába van benne minden kötelező elem, azért egy kincs vagy egy csontváz minden valamirevaló történetben elfér, de hát az ember ne legyen telhetetlen).

A gyerekek (Riki, Feri, Bálint, Jancsi, Petra és a Lóránt-nővérek) itt gyűlnek össze bandázni és málnaszörpözni, leginkább azért, mert Riki apja a romos vár gondnokaként dolgozik. Miután kitör a forradalom, a gyerekek itt tartanak haditanácsot is: a maguk módján ők is részt akarnak venni benne, de kezdetnek Riki az apját ért személyes sérelmet akarja megtorolni. A történet szerint Sándor, az apa egykori baráti társasága négy főből állt, de miután az egyiküket politikai viccek mesélése miatt lecsukták és meghalt a fogságban, az egyikük ávósnak állt. Sándor összefüggést vélt felfedezni a barátja halála és a másik hirtelen fordulata között, ezért a vagányok úgy döntenek, hogy foglyul ejtik a titkosrendőrt, és kiszedik belőle, hogy mi történt. Ehhez kell a vár oldalában lakó hajléktalan (a barátságos szövetséges!), illetve Bátor, a komondor segítsége is. Az ávós Zoltán cselekményszála persze leginkább arra jó, hogy emberibbé tegye a gyerekeknek azt, ami történik, de közben a forradalom eseményeibe is belekeverednek, budai gyerekekként természetesen leginkább a Széna téren.

Veterán ifjúságiregény-olvasóként ebben az egészben semmi meglepő sincs, hacsak az nem, hogy a gyerekek folyamatosan málnaszörppel és téliszalámival táplálkoznak, bár erre is biztos akad magyarázat – de azért valahol felbukkan a pogácsa és a krumplileves is. Az úttörőregényekhez hasonlóan a karakterek többségükben itt is elég kidolgozatlanok: azon felül, amit a könyv elején a szerző a bemutatásukkor leír, nem igazán mutatnak többet a történet során.

A rejtélyes Árpi bácsi

A bátor gyerek bátor marad, a megfontolt gyerek megfontolt, Riki egyetemista rokona, Ottó pedig hős forradalmár, és kész. Árpi bácsi a bozótból pedig egy teljesen ismeretlen valaki, akiről csak annyi derül ki, hogy a gyerekek szimpatikusnak találják, és aki ezért egy szó nélkül beleegyezik abba, hogy lecsapjon egy ávóst, kockáztatva, hogy ott helyben agyonlövik. Az egykori, titkosrendőrnek állt barát történetszála szemlátomást az írónak is okozott némi gondot: az mégis túlzás lett volna, ha a vagányok a borospincében felkoncolják, az viszont életszerűtlen, hogy ha csak úgy elengedik, bárki megúszná élve a kalandot a vagányok és szüleik közül. Nem túl meglepő módon ez is megoldódik, mert hát már a zseniális terv felvázolásakor is lehet tudni, hogy milyen véget ért a forradalom – de hát a Titanicból is lehetett egy három órás filmet forgatni, sőt, egy csomóan még jegyet is vettek rá, pedig lehetett sejteni, hogy a hajó elsüllyed.

A könyvben egyszerre döbbenetes és a műfajból fakadóan természetes, hogy a benne szereplő párbeszédeket már leírták, nem is egyszer, hanem ezerszer. Amikor a gyerekek találkoznak a Corvin közben vagy a Széna téren harcoló társaikkal, pont olyan párbeszédek zajlanak le közöttük, mint amikor a szovjet ifjúsági regényben a gyerekek lelkesen csodálják a partizánokat. Ottó, az egyetemista ugyanolyan alak, mint ezekben a regényekben az ifjú kommunista, aki elmagyarázza a gyerekeknek, hogy hogyan lehet egy igazságosabb világot létrehozni.

Rövid kaland

Ezzel együtt A budai vár vagányai nem rossz – ahogy mondjuk a maga módján a Puskák és galambok sem volt rossz annak idején. Van benne kaland, történelmi háttér, erkölcsi tanulság és epilógus is, ahogy kell, nem is beszélve az összes, korábban már említett kötelező műfaji elemről. Valószínű, hogy az olvasók (mármint azok a gyerekek, akiknek Porter eredetileg a könyvet szánta) Magyarországon valamivel már többet tudnak az események történelmi hátteréről, mire a kezükbe veszik a regényt, mint amennyi szerepel benne, de annyi baj legyen – nem történelemkönyvről van szó, hanem egy rövid kalandról, ami éppenséggel ‘56-ban játszódik. Az angol gyerekeknek viszont biztosan mutathat valami újdonságot a könyv, vagy legalábbis közelebb hozhatja hozzájuk 1956 történelmét.

A kaland egyébként meglepően rövid: az egész könyv 144 oldal, ami pont elég egy néhány órás, laza délutáni programnak, de valószínűleg ezzel a mai fiatalság még meg tud birkózni – nem úgy, mint például az Egri csillagokkal. Ekkora terjedelemben pláne nehéz megváltani a világot, de ez szerencsére nem is cél, épp elég tudni, hogy a budai vagányok sok sorstársukkal ellentétben élve megúszták a kalandokat – az erőszak ábrázolásával Porter diplomatikusan bánik; az világos, hogy a harcokban sokan elestek és sokakat halálra ítéltek, de valószínűleg azt már túl nagy falatnak érezte volna, ha olyan szereplő is áldozatul esik, akivel az olvasó valamilyen viszonyt tudott volna kialakítani. A kivétel a már említett ávós: itt nyilvánvalóvá kellett tenni a szereplő halálát, különben további bonyodalmakkal kellett volna számolni, de ehhez egyetlen nevesített pozitív hősnek sem volt köze.

A témaválasztás sem véletlen: az író Halász Mónika néven született Budapesten, szülei, Halász Péter író-újságíró és Rácz Vali színésznő éppen 1956-ban hagyták el az országot. Először Amerikába emigráltak, majd Porter Angliába költözött, ahol újságíróként helyezkedett el. A budai vár vagányai a második fikciós könyve, az első két laboratóriumi egér kalandjairól szól a második világháború alatt.

(Monica Porter: A budai vár vagányai. Móra, Budapest, 2024., fordította: Péter Zsolt, illusztrálta: Ritter Ottó).