Hatalmas új Pompeii-múzeum nyílik Nápolyban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A tervek szerint 2026-ban nyithatják meg Nápolyban a MANN 2-t, vagyis a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeum jelentősen kibővített intézményét, amely több tízezer, eddig nem látott pompeji leletnek biztosít majd helyet. Az olasz kulturális minisztérium által 148 millió euróval támogatott projekt célja nemcsak az, hogy otthont adjon a legnagyobb pompeji ereklyegyűjteménynek, hanem az is, hogy újjáéledjen egy addig elhanyagolt terület, és fellendítse a déli város kulturális turizmusát.
A múzeum a történelmi Real Albergo dei Poveri épületében kap helyet, amelynek építését a 18. század közepén rendelte el III. Károly spanyol király, aki Nápoly első királya is volt egyben. A komplexum építését végül nem sikerült teljesen befejezni, és az idők során kórháznak, szegényháznak és börtönnek is otthont adott, de már évek óta kihasználatlanul áll. A Ferdinando Fuga által tervezett épület Európa leghosszabb homlokzatával rendelkezik, 400 méteres hosszúságával.
Bár a közeli MANN így is a világ legnagyobb gyűjteményét rejti a Vezúv 79-ben történt kitörése miatt elpusztult Pompeii kincseiből (a szobroktól az ékszerekig), helyhiány miatt többségük nem látogatható, és a múzeum raktárában porosodik. A MANN 2-ben ezért 10 ezer négyzetméteres területet szentelnek a pompeji műtárgyaknak, hogy méltó kiállítóteret biztosítsanak ennek az egyedülálló leletegyüttesnek.
A tervek szerint a múzeum élményszerű utazást nyújt majd a látogatóknak, például a Vezúv kitörésének digitális reprodukciójával, illetve az ásatások történetének virtuális felelevenítésével.
A múzeumban több ikonikus pompeji építmény életnagyságú rekonstrukciói is láthatók lesznek, de a kiállítótereken túl oktatási terek, a Nápolyi Egyetem hallgatóinak kialakított szálláshelyek és a Nápolyi Nemzeti Könyvtár további létesítményei is helyet kapnak a komplexumban, így a MANN 2 valóban sokoldalú kulturális központtá válhat.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Erotikus freskókkal tarkított házikóra bukkantak Pompeiiben
Egy nimfa, egy szatír és egy, a mostohafiával kikezdő, lenge öltözetű királyné is feltűnik a legújabban feltárt pompeii falfestményeken.
Trójai Helénát és Parisz királyfit ábrázoló lenyűgöző freskóra bukkantak Pompeiiben
Régészek szerint a néhány héttel ezelőtt feltárt díszterem freskói a Vezúv által i. sz. 79-ben elpusztított városban valaha megtalált legszebbek között vannak.
Gladiátorokat ábrázoló gyerekrajzok kerültek elő Pompejiből
Egy ház falára, szénnel rajzoltak csata- és vadászjeleneteket a Vezúv 79-es kitörése után elpusztult ókori városban élő gyerekek.
***
Rendkívül izgalmas témát, az alvás és az álmodás folyamatát, valamint ezeknek a memóriánkra, a biológiai óránkra, sőt az egészségünkre és a betegségeinkre gyakorolt hatását vizsgáljuk a novemberi, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkön, a tizedik Qubit Live-on.
Velünk lesz Bódizs Róbert pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese, Fabó Dániel neurológus szakorvos, a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika Epilepszia Centrumának vezetője és Ella Krisztina molekuláris biológus, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének kutatója.
Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!