Tihany és Bakonybél után Budapestre is eljutott a korai bencésekről szóló Királyok, szentek, monostorok projekt vándorkiállítása. De milyen kiállítás az, ami elfér egy aulában? Az aula szót utoljára az óvodában hallottam, emiatt pedig magamban összekapcsoltam a kelkáposztaszaggal, a lambadával és a klumpákkal.

A Humán Tudományok Kutatóházában, a Haller utcától egy sarokra viszont akkora aula fogadott, hogy belefért volna az egész egykori óvodám, és még büdös sem volt. Bár már korábban is jártam a helyszínen, az előtérre nem figyeltem különösebben, csak áthaladtam rajta, most viszont nem kellett eltévedni az épületben, a kiállítás a bejárattól néhány méterre fogadja a látogatókat, és bár a megnyitót eredetileg a galérián tartották volna, ott végül csak a megnyitót követő kötelező jellegű pogácsázás zajlott.

A jövő ígérete

A kiállításon, amelyet Balogh Balázs, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója és Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke nyitott meg, már a premier előtt telt ház volt – amit olyan nagyon nem volt nehéz elérni, 40-50 ember még egy ekkora aulát is megtölt, de túlzott zsúfoltságtól nem kellett tartani. Gulyás, miután méltatta a négy éve zajló kutatásokban résztvevő régészek, genetikusok, történészek és művészettörténészek munkáját, általánosságban is beszélt a HUN-REN jövőjéről.

Amiről egyébként még nem sokat lehet tudni, az elnök is csak annyit mondott róla, hogy a törvénytervezetről még egyeztetnek, de szerinte a cél a kutatók munkájának segítése, illetve az, hogy kellő megbecsültség övezze a HUN-REN tevékenységét, ehhez pedig az anyagi források bővítése mellett az is szükséges, hogy ne egy salátatörvényben, hanem külön törvényben rendelkezzenek a kutatóhálózat sorsáról – ez készül most.

Több a kérdés, mint a válasz

Ez viszont nem sokat mond el a korai bencések világáról – arra ott volt maga a kiállítás, ami érdekes módon több kérdést nyitott meg, mint amennyit megválaszolt. Maguk a kiállított tárgyak egyébként nem kifejezetten érdekesek: muskétagolyók, egy sarló maradványai, könyvveretek, egy-két medál, pénzérmék, ilyesmik. Azt, ami a kutatásban érdekes volt, nehéz kiállítani: a kutatás történetét és azt, hogy milyen kérdésekre milyen módszerekkel próbáltak válaszolni a projekt munkatársai – a kiállított tárgyak ebből a szempontból fontosak voltak ugyan, de a LIDAR-vizsgálattal és az archeogenetikai adatokkal együtt adtak csak képet a bencések korai, 11. századi történetéről.

A molinók mellett QR-kódokon keresztül is lehetett tájékozódni, illetve egyes szövegek angol fordítása is így volt elérhető, az egyik padlón lévő alaprajzon pedig oda helyezték el a kódokat, ahol találtak valami érdekeset. Így például be lehetett tölteni a tihanyi királykripta feltárásáról készült képeket és a hozzájuk tartozó szöveget is.

Dávid herceg koporsója és Szent Gellért sziklája

Ahogy Pannonhalmán, úgy Tihanyban sem volt egyszerű az eredeti, 11. századi emlékek felkutatása, a kriptába ugyanis I. András és fia, Dávid herceg (és talán a felesége, a kijevi Anasztázia hercegnő) mellett később másokat is temettek: a régészek összesen húsz sírgödröt tártak fel, de több százra tehető azoknak a száma, akiket itt helyeztek végső nyugalomra. Az mindenesetre kiderült, hogy az a fehérmárvány sírkő, amit a hagyomány I. András síremlékének tartott, nem az volt: már a 16-17. századi források is vörösmárványról írtak, arról nem is beszélve, hogy a mostani felfedezések szerint a csavart keresztet ábrázoló faragvány, amit talán egy római szarkofág fedlapjából alakítottak át, nem is illett a sírra – Dávid hercegére viszont már igen.

A bakonybéli munkálatokban a kutatók többek között arra keresték a választ, hogy Szent Gellért valóban a monostor közelében remetéskedhetett-e. Talán nem túl meglepő, de ezt sem kizárni, sem bizonyítani nem lehet, azt viszont a LIDAR (vagyis a lézeres távérzékelő) már kimutatta, hogy a Borostyánkőnek nevezett sziklán a középkorban kápolna állt – a hagyomány pedig úgy tartja, hogy ide vonult vissza maga Gellért is. „Történt pedig, hogy mikor Gellért látta: Szent Imre gyarapszik az erényben, és Krisztus segítségével az emberi nem ellenségét férfi módra legyűri, a nép zaja elől menekülve egy magányos helyre vonult vissza, melyet a nép nevén Bélnek hívnak” – írják a Szent Gellért nagy legendájában.

A 13. században, mint a kiállítás anyagából kiderül, a Borostyán-sziklát még Szent Gellért sziklájának hívták, és az innen előkerült fém íróvessző (stylus) arról árulkodik, hogy valóban élhettek itt írni-olvasni tudó remeték Gellért korában. Később valószínűleg már kevésbé szent életű emberek fordultak meg itt: muskétagolyók és pénzérmék is előkerültek a helyszínről, ahol valaki nagyobb mennyiségű érmét is elrejtett, valószínűleg a törökök elől.

A kontextus és a QR

A bakonybéli feltárások szempontjából szerencse, hogy a 18. században visszatelepülő bencések, bár eredetileg az eredeti alapokra akartak építkezni, elszámolták magukat: így a középkori épület romjai könnyebben feltárhatók, nem épült rájuk annyi minden, mint például Pannonhalmán. Az sem véletlen, hogy a kutatás majdhogynem több kérdést eredményezett, mint amennyi választ: a 11. század elég rég volt, a helyszíneket pedig az évszázadok alatt alaposan megbolygatták. Egy rejtélyes pannonhalmi csontváz, amiről korábban azt hitték, hogy a legendás Uros apáté, a szénizotópos kormeghatározás szerint jóval későbbi, de hogy kié, azt nem lehet tudni. Szent Gellért lakhatott akár a Borostyánkőnél is, de az a gödör, amit feltártak ott, biztosan nem remetelak volt. I. András sírköve nem is I. Andrásé, és még mindig nem lehet pontosan tudni, hogy kié volt a királykripta harmadik sírja. Hát ennyit ért volna négy évnyi kutatás, néhány molinót egy előtérben?

Úgy tűnik, igen, és ez egyáltalán nem baj. A puskagolyók puskagolyók, nincs nagyon mit nézni rajtuk, még a látványosabb leletek is olyanok, amilyeneket azért lehet látni itt-ott – de itt a kontextus az érdekes. A kiállítás műfajának az egyik problémája, hogy ki kell állítani valamit, és egy multidiszciplináris kutatást elég nehéz lehet vonzóan tálalni – bár a molinókon szerepeltek a LIDAR-os felmérések képei és a szénizotópos kormeghatározás magyarázata is dióhéjban, de az ilyesmiért nem szoktak tömött sorok várakozni a múzeum előtt, viszont enélkül teljesen láthatatlan lenne a nagyközönség számára, hogy mégis mit kell itt nézni. A vándorkiállítás korábbi állomásain (Tihany, Bakonybél) állítólag a helyi felfedezések kaptak nagyobb hangsúlyt, a budapestin viszont érzésem szerint minden nagyjából azonos teret kap, már csak azért is, mert hiába grandiózus, a kutatóház aulája azért nem tartogat olyan plusz látnivalókat, pláne 11. századiakat, mint Bakonybél, Tihany vagy Pannonhalma.

A kiállítás december 20-ig szabad belépéssel látogatható a Budapest 9. kerületi Tóth Kálmán utca 4. szám alatt található kutatóházban, hétköznaponként 9 és 19 óra között. Mobiltelefont nem csak ajánlott, hanem szinte kötelező vinni, wifi van.