A Föld egyes pontjain megmagyarázhatatlan a felmelegedés mértéke

A Földön a mérések kezdete óta 2023 volt a legmelegebb év, amikor a hőmérséklet 1,18 Celsius-fokkal haladta meg a 20. századi átlagot, és ezzel felülmúlta a 2016-ban felállított korábbi rekordot. Az idei év valószínűleg újabb éves csúcsértéket hoz majd, miután a legmelegebb nyár és a legmelegebb nap rekordja is megdőlt 2024-ben.

Ezekkel együtt egy különösen aggasztó jelenség is megjelent, ami olyan szélsőséges hőhullámokkal jár, amelyek meghaladják az éghajlati modellek által előre jelzett értékeket. Egy, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent friss tanulmány feltérképezte azokat a régiókat az összes kontinensen (az Antarktisz kivételével), ahol ezek a példátlan események egyre gyakoribbá váltak. Az ilyen hőhullámok már több tízezer halálos áldozatot követeltek, kiterjedt erdőtüzeket okoztak és felforgatták a mezőgazdaság működését.

A New York-i Columbia Egyetem munkatársai olyan régiókat azonosítottak például Északnyugat-Európában, Kína középső területén és Észak-Amerika egyes részein, ahol a maximális hőmérséklet az átlagos trendekhez képest aránytalanul gyorsan emelkedik. Itt a hőhullámokhoz köthető halálozások tízezrével jelennek meg, és a jelenség gyakran olyan területeket érint, ahol korlátozott a hozzáférés a légkondicionáláshoz vagy fejletlen a szélsőséges hőség kezeléséhez szükséges infrastruktúra.

Az éghajlati modellek által előre jelzetthez képest jobban melegedő régiók – minél vörösebb, annál jobban eltér a felmelegedés mértéke a várthoz képest
photo_camera Az éghajlati modellek által előre jelzetthez képest jobban melegedő régiók – minél vörösebb, annál jobban eltér a felmelegedés mértéke a várthoz képest Forrás: Kornhuber et al., PNAS, 2024

A kutatók olyan lehetséges okokra mutatnak rá, mint az északi félteke futóáramlatának zavarai, amelyeket a gyors sarkvidéki felmelegedés is súlyosbít, és amelyek a mérsékelt égövi régiókban a hő megrekedését okozhatják. Ezek azonban még nem magyarázzák meg teljesen a közelmúltbeli események intenzitását.

A tudósok a további kutatások szükségességére való felhívás mellet egyben azt is javasolják, hogy a bármilyen más időjárási katasztrófánál több emberéletet követelő hőhullámoknak is adjanak neveket, hogy tudatosítsák az emberekben az ilyen események súlyát, és ezáltal fokozódjon a kormányzati reagálás is.