„Ilyen kicsi fejben hogy férhetne el annyi tudás?”

Az UNESCO becslése szerint a világ gyerekpopulációjának 40 százalékát nem az anyanyelvén oktatják az iskolában, ami rengeteg tanulási zavarhoz és súlyos lemaradáshoz vezethet – kutatók szerint legalább hat évig kell anyanyelvi oktatásban részesülnie valakinek ahhoz, hogy a többi tantárgy és más nyelvek tanulása is zökkenőmentes legyen. Azonban az, hogy milyen nyelven vagy nyelveken tanuljanak meg elsőként a gyerekek, nemcsak az iskolákban, hanem a családokon belül is égető kérdés, ami ráadásul kulcsfontosságú a gyerekek fejlődése szempontjából.

A többnyelvűség mára a jellemzően egy anyanyelvű fejlett országokban is általános jelenség; vannak olyan családok, ahol a szülők és nagyszülők révén kettő, három vagy akár még több nyelvet is beszélnek, ami szorongásokkal teli helyzeteket teremthet. Ezekkel foglalkozik az évtizedek óta Barcelonában élő, többnyelvű gyerekek nevelésére szakosodott nyelvtanár és nyelvkönyvszerző, Máté Zita új könyve, az április 17-én megjelenő Többnyelvű gyerekek – Kézikönyv a sokszínű nyelvi neveléshez.

Az egyébként tanárok képzésére jogosult, de évek óta többnyelvű gyerekeket nevelő szülőknek is tanácsadást nyújtó Máté a témával foglalkozó blogja és webináriumai után most könyvformában gyűjtötte össze tapasztalatait – ugyanis nemcsak a különböző családokban zajlik eltérően a többnyelvű gyerekek nyelvi fejlődése, hanem saját családján belül is, ahogy azt két lányának példája is mutatja.

Qubit: Kezdjük mindjárt a szorongásunkkal. Miért fontos, hogy a környezet támogató legyen és bízzon a gyermekek nyelvtanulásának sikerében?

Máté Zita: Kétféle szorongásról is beszélhetünk, a nyelvtanuló és a környezete félelmeiről. A nyelvtanuló szorongási szintje az egyik legnagyobb akadálya a nyelvi fejlődésének. Nincsen tanulás kísérletezgetés, kockázatvállalás és hibázás nélkül. Ha a szülei vagy a tanárai a többnyelvűségben a nehézségekre koncentrálnak és potenciális veszélyt látnak benne a saját nyelvükre nézve, mert egynyelvű aspektusból tekintenek rá, és nem a teljesség igényével, akkor hajlamosabbak lesznek árgus szemekkel fürkészni a nyelvi hibákat, és ez elbizonytalaníthatja a gyerekeket. Másrészt, amikor valakiről nem feltételezed, hogy mindent megért, amit mondasz neki, akkor a saját nyelvkészleted is sivárabb lesz, egyszerűbb kifejezéseket fogsz használni, rövid mondatokban beszélni, vagy türelmetlenül váltani a gyerek másik nyelvére. Ezzel pedig éppen saját magad csökkented le a nyelvi inputot.

Pedig minden éremnek két oldala van. Van, ami a többnyelvűeknek megy jobban, például kreatívabbak a nyelvhasználatban, jobb a problémamegoldó képességük, és új tudást hozhatnak a másik nyelvük által. A barcelonai német iskolában dolgozom, ahol a gyerekek kiválóan megtanulnak németül, de általában ügyesebben és rugalmasabban kommunikálnak, mintha mondjuk Stuttgartban jártak volna gimnáziumba.

Segít-e, ha van erről a kérdésről előzetes tudásunk? Mi a szerepe a szülők attitűdjében a többnyelvűségről szerzett információknak?

Ha nincs is pontos és naprakész nyelvészeti információ birtokában, azért mindenkinek van valamilyen elképzelése a többnyelvű fejlődésről. Ez pedig, akár pozitív, akár negatív, erősen befolyásolja a szülők attitűdjét. Ha valakiben például felmerül az, hogy „ilyen kicsi fejben hogyan férhetne el annyi tudás”, az hajlamosabb lesz várni az egyik nyelv bevezetésével, és így nagyobb valószínűséggel lemond az első, nagyon fogékony időszak lehetőségeinek a kihasználásáról. Vagy ha valaki attól fél, hogy „ennyi nyelvvel egyiket sem fogja megtanulni igazán jól”, akkor könnyebben csökkenti az otthon használt nyelvek számát. És ha ehhez hozzájön, hogy a magyar például egy kis ország nyelve, akkor nem ugyanazt az energiát fogja belefektetni a magyar nyelv átadásába, mint az, akinek a fejében nem fordulnak meg ilyen gondolatok.

Ugyanakkor nem bízhatunk az automatizmusban. Attól, hogy a gyerek szülei más nemzetiségűek, vagy a gyerek más nyelven jár iskolába, ez önmagában nem garancia arra, hogy mindegyik nyelvét magas szinten megtanulja. Mindenkinek hozzá kell tenni egy kicsit ahhoz, hogy a gyerek valóban eljusson odáig.

Hogyan használjuk gyerekeinkkel vagy unokánkkal az anyanyelvünket idegen nyelvű környezetben?

A két véglet között az egyik, hogy váltok arra a nyelvre, amit mindenki ért, vagy a gyerekkel csak magyarul beszélek, bárhol is legyünk – ebben érdemes megtalálni a középutat. Közléseinket két csoportra tudjuk osztani. Mindig van olyasmi, amit egy személynek szánunk és olyan, ami a többieknek is szól. Az első esetében ne mondjunk le az anyanyelv használatáról. A másikban tehetünk engedményeket. Többnyelvűen mindig készenlétben tartjuk az összes nyelvet, és egy icipici „trigger” elég ahhoz, hogy aktiváljuk ezeket. Ezt olvasás során mindenki megfigyelheti saját magán is. Ha egy idegen nyelvű szövegben látsz egy ly-t vagy egy cs-t akkor a mellette lévő betűket is automatikusan próbálod a magyar helyesírás szerint olvasni. Kell néhány másodperc, amíg visszaváltasz a másik nyelvre.

Tehát ha a gyerekemhez fordulok, és magyarul kérdezek tőle valamit, akkor az egész nyelvi rendszert aktiváltam. Minél gyakrabban fordul ez elő, annál könnyebb lesz a nyelv megőrzése. Ebbe a gyerekek is könnyen beletanulnak, és a környezet sem veszi rossz néven, ha egy-egy mondat erejéig lemarad valamiről, ami egyébként sem rá tartozott. Ha erről lemondunk, akkor annak az a gesztusértéke, hogy a mi nyelvünk nem méltó arra, hogy például nyilvánosan lehessen használni.

Közkeletű aggodalom, hogy a többnyelvű gyerekek több hibával használják az adott nyelvet, mint egynyelvű társaik. Erről mi a tapasztalata?

Ez így is van, ezért fontos a hibák kezelése. A többnyelvűek hibái mögött érdemes meglátni a tudást. Tud valamit, ergo téved. Valamit tud az egyik nyelvén, amit a másikon alkalmaz. Lehet, hogy tőlünk nem is hallotta még az adott szót, amit most tanult az óvodában. A környezet reakciójától függ, hogy ez fosszilizálódik-e, megkövesedik-e, vagy kitisztul. Úgy segítünk neki, ha nem hagyjuk rá, hanem finoman javítjuk. Negatív mellékzönge nélkül természetesen. Iskolás korban hasznos akár etimológiai vagy nyelvtani magyarázatot is fűzni hozzá, vagy csak hasonló példákat említeni, ezek mindig megragadnak.

Van, akit például az ijeszt el a magyar nyelven való olvasás megtanításától, hogy az majd a másik nyelvén lerontja a gyerek olvasási teljesítményét az iskolában. Pedig nagyon fontos az anyanyelv megőrzéséhez az, hogy a gyerekek magyarul is megtanuljanak olvasni. Érdemes szakembert bevonni a stratégia kidolgozásához, hogy az adott családban mikor és hogyan lenne érdemes bevezetni a gyerek származási nyelvén is az olvasást, mert ez nemcsak a nyelvpároktól, hanem attól is függ például, hogy az adott család mióta él külföldön.

A nyelvtanulás nemcsak szavak és nyelvtan, hanem kultúra átadása is. Egy többnyelvű gyerek számára természetes, hogy több kultúra, több nézőpont létezik. Ez a látszólag nyelvi ismeret mennyiben segíti a gyerekek szocializációját?

Egy Magyarországon felnövő gyereket senki nem kérdezi arról, hogy mennyire érzi magát magyarnak. Ha külföldön nő fel, vagy ha a szülei közül csak az egyik magyar, akkor mindenki felhatalmazva érzi magát, hogy rákérdezzen, vagy akár megkérdezés nélkül döntsön arról, hogy szerinte magyar-e vagy sem. Pedig annál jobb, minél kevesebb nyomás éri a gyereket, és egészségesen megélheti az összes nyelvéhez vagy az öt körülvevő kultúrákhoz való kapcsolódását. Ugyanaz történik itt is, mint a nyelvekkel. Nem beszél senki rosszabbul egy nyelvet azért, mert egy másikat is tud. Nem lesz kevésbé magyar az, akinek a magyar mellett másik identitása is van. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne joga lemondani az egyik identitásáról. De ezt neki kell eldöntenie. Az identitás egyébként a különböző életkorokban is folyamatosan változik. Ha elfogadó a gyerek környezete, akkor könnyű lesz kapcsolódnia, és ez lenne az optimális. A kapcsolódás nagyon erős motiváló erőt ad a nyelvtanuláshoz.

Manapság az identitás fontos társadalmi kategória, és ebben meghatározó a nyelv szerepe. Akié a nyelv, azé az identitás?

Létezik identitás nyelvtudás nélkül is. A származási nyelv elvesztése nem jelenti azt, hogy az illető ne hordozhatna a viselkedésében olyan jegyeket, ami a másik kultúrájából jön, vagy ízlésében ne követhetné részben azokat az értékeket, amik abban elfogadottak. A gyerekek a körülöttük élőkkel való interakciójuk során szocializálódnak, tehát nemcsak az ragad rájuk, amit otthon látnak, hanem az is, amit az iskolában, az utcán vagy a barátaiknál. Nagyon jól képesek meglátni az apró különbségeket is egyik vagy másik között. Ez az interkulturális kommunikáció alapja, és ehhez kiváló támogatást nyújt egy ilyen multikulturális háttér.

Attól is tartunk, hogy a többnyelvűek később kezdenek el beszélni. Mik lehetnek a fogódzóink egy ilyen helyzetben?

Az egynyelvűek is eltérő időpontokban mondják ki az első szavukat, és ez nem változik, ha például egy gyerek egymáshoz nagyon közel álló nyelveket tanul, mondjuk szlovén és horvát nyelvet. Ha nagyon eltérő nyelveken, koreaiul, finnül és olaszul kell neki megtanulni, akkor elképzelhető, hogy a beszéd elindulása egy kicsit majd várat magára. De ha például alig hallja a koreait és a finnt, és a nyelvi input leginkább olaszul érkezik hozzá, akkor azon a nyelven akár az egynyelvűekkel azonos időben is érkezhet a megszólalás.

Ha egy kisbabához sokat beszélünk, és megbizonyosodtunk róla, hogy az érzékszervei egészségesek és a mozgásfejlődés is rendben halad, akkor nincs aggodalomra ok. Ha a nonverbális kommunikáció szépen fejlődik, akkor röviddel azután, hogy elkezd már egy ujjal mutogatni dolgokra, jönnek majd a szavak is. Több nyelv esetén nagyon fontos, hogy tiszta kiejtéssel beszéljünk a kisbabánkhoz, és minél kevesebb háttérzajjal, hogy ez ne zavarja a pontos észlelést.

A szókincs is nagy kihívást jelenthet, ugyanakkor a könyvben azt írod, hogy a gyereknek nem kell minden szót mindkét nyelven tudnia.

Nagyon tudatos támogatásra van szükség ahhoz, hogy egy gyerek szókincse egyszerre több nyelven is gazdag legyen. Ehhez az első lépés, hogy az anyanyelvünket használjuk a kisbabánkkal. Mert az anyanyelvünkön a leggazdagabb a szókincsünk, azon ismerjük a legtöbb növény, érzelem, stb. nevét. Mindenki egy kicsit másról mesél majd a gyereknek, így lesznek majd olyan szavak, amelyeket az egyik nyelvén ismer, a másikon nem. Persze nagyon sok mindent tud majd mindegyiken, de elkerülhetetlen, hogy legyenek olyanok, amelyeket csak az egyiken tud. Ez már elég ahhoz, hogy gondolkozni tudjon róla, és ezt fontos figyelembe venni, amikor egy-egy ilyen szó kölcsönvétel formájában besurran majd a másik nyelvének a mondatába. Ismét rajtunk, a környezetén múlik, hogy erre hogyan reagálunk. Hasznos, ha ismerjük a másik nyelvét, és értjük a kölcsönvett kifejezést, hogy le tudjuk fordítani, és el tudjuk például ismételni a mondatot kölcsönvétel nélkül.

Ha nem ismerjük a másik nyelvét, vagy nem engedjük neki, hogy azon szóljon hozzánk, akkor nem tudjuk meg, hogy milyen szó hiányzik a magyar szókincséből és így azzal a kevesebb szóval kell majd kifejeznie magát. Ez előbb-utóbb ahhoz vezet, hogy csökken az otthoni kommunikáció. A többnyelvűség nem többszörös egynyelvűség, tehát érdemes támaszkodni a gyerek többi nyelvein megszerzett ismeretre.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében a többnyelvűség természetes jelenség volt, hiszen német és magyar mellett sok családban a horvát, szlovák, cseh vagy szerb nyelvek is otthonosak voltak. A nagymamád is egy horvát faluban nőtt fel, kétnyelvű családban. Milyen új helyzet okozza ezt a társadalmi szorongást a többnyelvűséggel kapcsolatban?

Az aktuális politika mindig meghatározza a kisebbségekhez és azok nyelvéhez való viszonyulást. A nagymamám nagyon fiatalon, 15 évesen egy magyar faluba, egy magyar fiúhoz ment férjhez, tehát kikerült az eredeti környezetéből. Egyedül, a diaszpóra támogatása nélkül sokkal több energiába kerül megtartani a származási nyelvet. Ma az internet segítségével sokkal könnyebb ezt megtenni az anyaországtól vagy akár egy nagyobb diaszpórától távol is.

A többnyelvűségről az utóbbi évtizedekben a technológia fejlődésének köszönhetően nagyon sok mindent megtudtunk. Tudjuk vizsgálni az agyat, felvehetünk beszélgetéseket, és kiderült, hogy semmi okunk sincs arra, hogy azt feltételezzük, hogy több nyelv egyidejű tanulása bármilyen módon negatívan befolyásolná egy kisgyerek fejlődését. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne kihívás – és itt nemcsak a gyerekre, a szülőkre vagy az oktatási intézményekre kell gondolni, hanem magára a társadalomra is, amely szintén küzd az állampolgárok többnyelvűségével. Viszont ha sikerül vele megbirkózni, abból mindenki profitál.