A kutyák nem pótlékai, hanem kiegészítői az emberi kapcsolatoknak

„A kutyával való kapcsolat leginkább a gyerek-szülő és a legjobb baráti kapcsolat keverékeként írható le: a gyerek iránti szeretet pozitív aspektusait ötvözi a barátság konfliktus-mentességével – miközben a kutya-gazda kapcsolatban egyértelmű hatalmi fölényben van a gazda” – állítják az ELTE Etológia Tanszékének kutatói, akik 13 kapcsolatjellemző mentén elemezték a gazda-kutya kapcsolatot, összehasonlítva azt négy ismert emberi relációval.

A Scientific Reports folyóiratban kedden, április 22-én megjelent tanulmányban ismertetett kutatásukban a magyar etológusok ahelyett, hogy a kutya-gazda kapcsolatot előre meghatározott kategóriákba – mint például „családtag” vagy „háziállat” – sorolták volna, egy új, többdimenziós megközelítést alkalmaztak. A tanszék közleménye szerint a közvélekedéssel ellentétben a családi kutyák nem pótlékai, hanem kiegészítői az emberi kapcsolatoknak, a kutatás kiderítette ugyanis, hogy „az emberi kapcsolatokban kapott támogatás mértéke pozitívan függött össze a kutyától kapott támogatás mértékével”.

A kutatásban több mint 700 kutyatartó értékelte a kapcsolatát kutyájával és négy emberi partnerével (gyermeke, romantikus partnere, legközelebbi rokona és legjobb barátja), 13 szempont szerint. Az eredmények azt mutatták, hogy az emberek a kutyával való kapcsolatukkal voltak a legelégedettebbek, a kutyát tartották a legjobb társaságnak, és úgy érezték, hogy a kutya szereti őket a legjobban. A kutyák, a gyerekekéhez hasonló magas pontszámot kaptak gondoskodás és a kapcsolati megbízhatósága terén, ugyanakkor – a legjobb barátokhoz hasonlóan – alacsony konfliktusszint jellemezte a velük való kapcsolatot. Mindezek mellett viszont a kutyákkal való kapcsolatban sokkal nagyobb volt a hatalmi egyenlőtlenség, mint bármelyik emberi kapcsolatban.

Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia Tanszék és az MTA-ELTE Lendület Társállat-kutató Csoport vezetője szerint a „gazdák szinte teljes kontrollt gyakorolnak a kutyáik felett – ők hozzák meg a döntéseket, ők szabják meg a szabályokat. Ez a kiszolgáltatottság és irányíthatóság valószínűleg hozzájárul ahhoz is, hogy a gazdák ilyen magasra értékelik a kutyájukkal való kapcsolatot”. A nemzetközi hírű etológus úgy véli: a kutyák azért tölthetnek be egészen egyedi szerepet, mert miközben érzelmi közelséget nyújtanak, mint egy gyerek, és konfliktus-mentességet, mint egy barát, ugyanakkor az ember általi irányítottság okán kiszámíthatóság is jellemzi a kapcsolatot, ami ettől tud „olyan mély és kielégítő” lenni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás