Félmilliárd eurós bírságot szabott ki az EU az Apple-re

Lezárult az Európai Bizottság egy éven át tartó vizsgálata, amelyben azt vizsgálták, hogy az Apple és a Meta működése megfelel-e a digitális piacokról szóló jogszabály előírásainak. A bizottság álláspontja szerint nem, ezért az Apple-re 500 millió, a Metára 200 millió eurós büntetést szabtak ki.
A jogszabály célja, hogy „a vállalkozások méretétől függetlenül egyenlő versenyfeltételeket biztosítson minden digitális vállalkozás számára”, és lehetővé tegye a kisebb versenyzők számára, hogy beléphessenek a piacra.
Ez volt az első eset, hogy ez alapján a törvény alapján szabtak ki büntetést, ami ellen az Apple és a Meta is tiltakozott. Az Apple a Reutersnek küldött közleményében arra panaszkodott, hogy az Európai Bizottság igazságtalanul támadja a céget, az általuk követelt változtatások pedig ártanak a felhasználók biztonságának és rontanak a termékek minőségén is. Az Apple azért kapott bírságot, mert az app store-ban nem teszi könnyen elérhetővé a kisebb fejlesztők olcsóbb alkalmazásait is, a Meta pedig azért, mert pénzt kér a Facebook és az Instagram reklámok nélküli verziójáért.
Szegény Metát az ág is húzza
A Meta nemcsak a bírság ellen tiltakozott, hanem elvi kérdést is csinált az ügyből: közleményük szerint az Európai Bizottság célja, hogy hátrányba juttassa a sikeres amerikai vállalkozásokat, míg a kínai és európai vállalatokkal szemben már nem ilyen szigorú. Teresa Ribera, az EU versenyjogokért felelős biztosa szerint a büntetés jogos és arányos, a szabályok pedig egyértelműek: minden, az Európai Unióban működő cégnek követnie kell a törvényeket és tiszteletben kell tartania az európai értékeket.
Donald Trump vámháborús ígéretei között szerepelt az is, hogy büntetővámot vezet be azokkal az országokkal szemben, amelyek bírságot szabnak ki amerikai vállalatokra, Ribera szerint viszont az Európai Unió célja nem a büntetés, hanem az együttműködés kikényszerítése, ami nemzetközileg elfogadott, egyúttal emlékeztetett arra is, hogy még a Trump-adminisztráció alatt is volt rá példa, hogy az Egyesült Államokban trösztellenes vizsgálatok zajlottak a Google, az Amazon, az Apple vagy a Meta ellen.