„Nyilvánvaló, hogy jelenleg veszélyes irányba tartunk, és ha nem változtatunk rajta minél hamarabb, több éghajlati fordulópont is bekövetkezhet” – foglalta össze Tim Lenton, az Exeteri Egyetem klímakutatója annak a kutatásnak a tanulságait, amelyben társával, Jakob Deutloffal az éghajlati fordulópontok bekövetkezésének kockázatát vizsgálták.

Deutloff, a Hamburgi Egyetem doktorandusza valamivel optimistábban közelítette meg a dolgot, szerinte a jó hír az, hogy ezen akár még változtatni is lehet, kevesebb üvegházhatású gáz mellett ugyanis a fordulópontok kockázata jelentősen csökkenthető. Ehhez viszont gyorsan kell cselekedni: az elkövetkező évtizedek döntik majd el, hogy az emberiségnek milyen világban kell majd élnie akár már a nem túl távoli jövőben is.

A kutatók Armstrong McKay, a Stockholmi Egyetem klímakutatóját követve rendszerint 16 éghajlati fordulópontot tartanak számon, amelyek egymásra is hatással lehetnek, és amelyek közül némelyikhez már vészesen közelítünk is. A fordulópontok jelentősen hozzájárulnak a Föld-rendszer működéséhez, az átbillenés pedig azt jelenti, hogy valami gyakran visszafordíthatatlanul tönkremegy bennük, ezzel pedig az egész bolygó működése megváltozik – ami persze az emberi civilizáció sorsát is meghatározza.

Sűrű ötven év

Lentonék ugyanazt a listát használják, mint McKay és társai, és az ő elemzésük szerint a jelenlegi kibocsátások mellett átlagosan 62 százalékos esély van rá, hogy ezek előbb-utóbb be is következzenek. A Labrador-tengeri áramlatok összeomlása és a trópusi korallzátonyok kipusztulása becslésük szerint már 10 éven belül bekövetkezhet, de a következő fél évszázad még sűrűbb programot tartogat, hacsak nem történik valami, mégpedig hamar.

Ötven év múlva felolvadhat a permafroszt, elolvadhat a sarkvidéki téli tengeri jég, összeomolhat az Atlanti-óceán meridionális cirkulációja (AMOC), eltűnhet a jég a Barents-tengerről és eltolódhat a nyugat-afrikai monszun is. A többi, szintén aggasztó változásra is van esély, de ezek évszázadok vagy évezredek alatt mennének csak végbe, ezek a folyamatok ráadásul kölcsönhatásban is állnak egymással, így különböző forgatókönyvek léteznek arra, hogy az egyik fordulópont vajon mennyiben járul hozzá egy másik bekövetkeztéhez. A mostani kutatásból úgy tűnik, hogy az amazóniai esőerdők pusztulása és a permafoszt felolvadása önmagában még nem okozna akkora felmelegedést, hogy más folyamatokat is elindítson.

Lenton és Deutloff az RCP4.5 klímaforgatókönyvvel számol, de mint a becsléseik is mutatják, az összeomlás elkerüléséhez további erőfeszítésekre van szükség. Ez a kibocsátások visszafogása mellett a pozitív fordulópontok elérését is jelentené: ilyen a megújuló energia minél szélesebb körű használata, az elektromos járművek térhódítása és a zöld ammónia használata. Ez már csak kommunikációs szempontból is fontos, Lenton szerint ugyanis az emberek hamar megunják, hogy a klímakutatók (köztük ő is) folyton kongatják a vészharangot, azt is észre kell venni, hogy a legrosszabb forgatókönyvtől már messze van a világ, csak épp a legjobbhoz sincs még elég közel.