A középkori Magyarországról származó lómaradványok régészeti elemzése azt mutatja, hogy az emberek a kereszténység felvétele után is sokáig ettek lóhúst, ami az uralkodó történelmi narratívával szemben arra utal, hogy a lóhúsfogyasztás (hippofágia) hanyatlása a régióban nem vallási okokból történt – állítja Bartosiewicz László, a Stockholmi Egyetem professzora és Gál Erika, a HUN-REN BTK Régészeti Intézetének vezető kutatója az Antiquity folyóiratban hétfőn megjelent tanulmánya.

A Phys.org ismertetője szerint a kereszténység előtti Európában gyakori lóhúsfogyasztás középkori hanyatlását a szakirodalom gyakran a kereszténység felvételéhez köti, mert ugyan a lóhús fogyasztását az egyház hivatalosan soha nem tiltotta, a kora középkortól számos keresztény forrás tisztátalannak minősítette, és a nem keresztény népek „barbár” szokásának tartotta.

A judaizmus és az iszlám ismert sertéstilalmához hasonlítható kifejezett tiltás hiánya és a lóhúsevés elítélésében megfigyelhető nagyfokú regionális sokféleség ellenére kritikátlanul elfogadott az a történelmi narratíva, amely szerint a kereszténység tabunak tekinti a hippofágiát, holott korábban soha nem végeztek nagyszabású régészeti felmérést erről a szokásról, állítja Bartosiewicz és Gál. A kutatók ezért 198, a középkori Magyarországról származó lócsontmaradványt vizsgáltak meg, hogy kiderítsék a valóságot.

A lómaradványok százalékos arányának elemzésével ezekben a hulladékkontextusokban ki tudták számítani, hogy egy adott helyszínen az átlagosnál nagyobb, a lóhúsevésre utaló mennyiségű lómaradvány található-e. Megállapították, hogy a lómaradványok százalékos aránya a hulladékgödrökben viszonylag magas, ami azt jelzi, hogy az emberek 200 évvel a kereszténység felvétele után is előszeretettel ettek lovat. Egyes vidékeken a lócsontok az élelmiszer-hulladékban azonosítható állatállomány akár egyharmadát is kitették. Ez az arány, illetve a lófogyasztás egyáltalán az 1241–42-es tatárjárást követően azonban csökkenni kezdett. A kutatók feltételezése szerint elsősorban azért, mert a lovak ritkábbá és értékesebbé váltak.

Mint írják, ekkortól „a lovak értékes hadizsákmánynak számítottak, és a fennmaradt lóállományra valószínűleg nagy volt a kereslet az élelmezésen kívül is. A szokás kikopásában az is szerepet játszott, hogy a mongol invázió Magyarország lakosságának 40–50 százalékát is elpusztította, a demográfiai hiányt pedig nyugati telepesekkel igyekezett pótolni a regnáló hatalom. A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy Magyarország nagyrészt állattenyésztő korábbi lakosságával ellentétben városias, urbanizált kultúrájú bevándorló csoportok gasztronómiai tradíciójában a ló- helyett a sertéshúst szerepelt, már csak azért is, mert a sertéstartás meghatározó kiegészítője volt a letelepedett agrárgazdálkodásnak. Bartosiewicz és Gál eredményei azt mutatják, hogy a lóhúsfogyasztás visszaesése egyértelműen a hozzáférés csökkenésének és a magyar lakosság demográfiai változásainak köszönhető, amelyeket a mongol pusztítás, és nem a spirituális tabu indukált.

Bár az „ókor óta bőven vannak olyan trópusok, amelyek a hippofágiát a »barbársággal« azonosítják”, Bartosiewicz és Gál szerint ez a megkülönböztetés a legmarkánsabban azokban a forrásokban fordul elő, amelyek a leírt események utánra datálódnak, néha évszázadokkal később keletkeztek, és a múltbeli „valóság” helyett negatív általánosításokat közvetítenek.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A tejfogyasztás segítette a bronzkori nomád népesség terjeszkedését Skandináviától a mai Mongóliáig

Vajna Tamás tudomány 2021. szeptember 23.

A Max Planck Intézet régészei által vezetett nemzetközi kutatócsoport bronzkori emberek fogköveit elemezte. Kiderült, hogy a nomád pásztorok eurázsiai elterjedésében kulcsszerepet tölthetett be a tej és a tejtermékek domesztikációt is feltételező fogyasztása.