A tejfogyasztás segítette a bronzkori nomád népesség terjeszkedését Skandináviától a mai Mongóliáig
A lovak háziasítása és az igavonás mellett a tejtermelés is kulcsfontosságú katalizátora volt a sztyeppei mobilitásnak – állapította meg a Nature-ben szeptember 15-én megjelent tanulmányában a németországi Max Planck Intézet régészei által vezetett nemzetközi kutatócsoport.
A régészek a szénizotópos kormeghatározások szerint a kőrézkor (eneolitikum) és a késő bronzkor közötti időszakból származó emberi fogak fogköveit vizsgáltak. A kutatócsoport 56 olyan személy maradványainak protemikai analízisét végezték el, akik az időszámítás előtt 4600 évvel kezdődő és 1200 évvel véget ért időszakban a Fekete-tengertől északkeletre elterülő füves pusztákon éltek. A fehérjék kvalitatív és kvantiatív jellemzésére kifejlesztett molekuláris genetikai módszerrel a fogkövek alapján ugyanis meghatározható, hogy pontosan mivel táplálkoztak az egykori emberek.
Sztyeppi mobilitás
A 994 ezer négyzetkilométeres területű Ponto-Kaszpi sztyepp a bulgáriai Dobrudzsától és a romániai Dél-Moldovától húzódik észak-keleti irányban Ukrajnán, Oroszországon és Északnyugat-Kazahsztánon keresztül az Urál-hegységig. A jelenlegi régészeti bizonyítékok szerint erről a területről terjedt el a nomád pásztorkodás Észak-Európától Mongóliáig. Az archeogenetikai kutatások eredményei szintén arról tanúskodnak, hogy az egymástól több ezer kilométeres távolságra élő populációk rokonságban álltak egymással, a skandináviai jamnaja és Altaj-hegység afanaszjevói kultúráját létrehozó pásztorok ősei pedig közösek. Mint az a tanulmányban olvasható, „a régészeti és genetikai bizonyítékok alapján egyértelműnek látszik, hogy a korai bronzkorban olyan népességmozgások indultak a Ponto-Kaszpi sztyepp felől, amelyek hatalmas távolságokon átívelő génáramlást eredményeztek, és összekötötték a skandináviai pásztorpopulációkat a Szibériába terjeszkedő csoportokkal”.
Az egyik leginkább elfogadott elmélet szerint a nomád pásztorkodás eurázsiai elterjedését a vadlovak domesztikációján alapuló gazdasági és technológiai innovációk tették lehetővé. A bronzkor elején újonnan kialakult mobil pásztorgazdálkodás a lóvontatású szállítás mellett a vadászatnál jóval kiegyensúlyozottabb hús- és tejfogyasztást is biztosította. A tanulmány szerzői szerint azonban az utóbbiakat mindeddig nem támasztották alá meggyőző régészeti és biomolekuláris adatok.
A fejés forradalma
Proteomikai módszerekkel azonban lehetséges a fehérjék fajspecifikus azonosítása, így azt is meg lehet állapítani, hogy az egykori emberek mit vittek be a szervezetükbe. A kutatócsoport ezek alapján a fogkövekben bizonyítékokat talált a bronzkori juh-, kecske-, szarvasmarha- és lótej fogyasztására is. Szerintük a nyugati sztyeppei közösség tagjai rendszeresen itták ezen állatok tejét és abból készített tejtermékeket, például joghurtokat, sajtokat és erjesztett tejitalokat.
Az archeológusok eddig a kazah pusztákon virágzó botaji kultúra vívmányának tartották a lovak úttörő domesztikációját, de a mostani tanulmány szerzői a tejfogyasztás alapján úgy vélik, hogy a lovak háziasítását is a Ponto-Kaszpi sztyepp lakói kezdték meg az időszámítás előtti negyedik évezred végén. Logikusnak tűnik ugyanis, hogy csak a már megszelídített kancákat lehetett rendszeresen fejni.
„Eredményeink alátámasztják azt az elképzelést, hogy a korai bronzkorra az eurázsiai sztyeppén végbement változások tették lehetővé a jamnaja népesség nyugat felé Európába, és kelet felé az Altaj-hegységig tartó terjeszkedését” – írják a kutatók. A lovak megszelídítése korábban elképzelhetetlen mobilitást biztosított ezeknek a népcsoportoknak, és egyszersmind állandó és a korábbiaknál jóval biztosabb élelmiszerellátást.
Korábbi kapcsolódó cikkeink: