Sima szemvizsgálat is előre jelezheti a szívroham kockázatát, akár tízéves távlatban

július 18.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Egy egyszerű szemfenék vizsgálat, a szem hátsó részéről készülő digitális fénykép 70 százalékos pontossággal képes előre jelezni a következő évtizedben bekövetkező súlyos szív- és érrendszeri problémákat, például szívrohamot vagy stroke-ot – derül ki a British Heart Foundation (BHF) és a brit National Institute for Health and Care Research (NIHR) által támogatott kutatásból.

A kutatók úgy vélik, hogy a már a kereskedelmi forgalomban is elérhető szemvizsgálatok is alkalmasak arra, hogy nyomon kövessék a szív egészségi állapotának változását – számol be a BHF honlapja a Cardiovascular Diabetology című folyóiratban megjelent kutatásról.

A szemvizsgálat eredményeit AI segítségével elemzik, amely személyre szabott kockázati előrejelzést készít, így a legmagasabb kockázatú pácienseket időben orvoshoz lehet utalni.

A kutatók azt is előre vetítik, hogy a jövőben mindenki, aki szemvizsgálaton vesz részt, információt kaphat a szívének egészségi állapotáról, akár egyenesen az okostelefonjára.

Fotó: AHMET SERDAR ESER/Anadolu via AFP

„Talán meglepő, de a szem valóban a szív tükre – kommentál a kutatásban részt vevő Dundee Egyetem szakembere, Ify Mordi – Ha ugyanis a szem hátsó részén lévő erek károsodnak vagy szűkülnek, akkor nagy a valószínűsége annak is, hogy ez a test belsejében, a szívet ellátó erekben ugyanúgy megfigyelhető. Ez pedig szívrohamhoz vagy stroke-hoz vezethet.”

Rutineljárásként végzett, alig egy perces, egylépcsős vizsgálatról van szó, amely a vérnyomás- és koleszterinszint-ellenőrzés mellett fontos elem lehet annak kiszűrésére, hogy kiknek van szükségük gyógyszeres kezelésre, illetve életmódváltásra.

Az egyetem szakemberei egy AI-modellt is készítettek a szemről készült digitális fotók elemzéséhez, 4200 fotó segítségével fejlesztve ki a modellt. Az AI több mint 1200 ember szemvizsgálata alapján végzett tesztelése során a kockázatos esetek 70 százalékát előre jelezte. Három évvel az első vizsgálat után a szóban forgó páciensek egy második vizsgálaton is részt vettek. A kutatók elemezték, hogyan változtak az AI által azonosított kockázati pontszámok a két vizsgálat között, és azt találták, hogy a csoport azon tagjainál, amelyek kockázati pontszáma a leginkább emelkedett, 54 százalékkal nagyobb volt az esély súlyos szív- és érrendszeri esemény bekövetkeztére, mint a többiek esetében.

A szemvizsgálat kombinálva a klinikai és genetikai vizsgálatokkal, még pontosabb kockázat-előrejelzést jelent, állítják a kutatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: