A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listája szerint a Föld kétéltűinek 41 százalékát fenyegeti kihalás, ezzel pedig rosszabbul állnak, mint a közismerten nagy bajban lévő cápák és ráják (37 százalék), és alig maradnak el a korallfajoktól (44 százalék). És ha ez még nem lenne elég, a békákat még egy világjárvány is pusztítja: a rettegett kitridiomikózis, amit egy Batrachochytrium dendrobatidis (a továbbiakban: Bd) nevű gomba, illetve egy másik, a B. salamandrivorans (Bsal) okoz. Az előbbi gomba minden kétéltűre veszélyes lehet, az utóbbi, mint a neve is mutatja, a szalamandrákat és gőtéket támadja, és egyelőre kevésbé elterjedt, mint a lassan az egész világon megtalálható Bd.

A kitridiomikózis a kétéltűek súlyos bőrbetegsége, ami a századforduló óta pusztítja őket: mindeddig ötszáznál is több kétéltűfajnál azonosították, és hámlást, daganatokat és halált is okozhat. Az eredete még nem teljesen tisztázott, de valószínűleg a Koreai-félszigetről származik. Globálisan csak a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben terjedt el, de azóta ott, ahol megtelepszik, újabb fertőzéseket okoz, és tovább pusztítja a békákat. A betegségre nehéz gyógyírt találni, de nem lehetetlen: a Cosmos Magazine cikke szerint Ausztráliában kikísérleteztek egy olyan módszert, amivel minimális erőbefektetéssel meg lehet fékezni a terjedését.

De mi az a Bd?

A gomba, aminek a terjesztéséért valószínűleg elsősorban az emberek felelősek, zoospórákon keresztül fertőz, amelyek a vízben terjednek. Amint egy zoospóra gazdatestre talál, cisztát képez, ebből alakul ki az a gombatelep, ami 4-5 nap alatt további 40-100 zoospórát ereszt ki magából, ezzel tovább terjesztve a fertőzést. A fertőzésre különösen érzékeny kétéltűeknél a telepek a bőr nagy részén elterjednek, a bőr lebomlik, az elektrolit-egyensúly felborul, a fertőzött állatok pedig a nátrium- és a káliumszint csökkenése miatt szívrohamban pusztulnak el.

Bár azt még kutatják, hogy pontosan mikortól terjedt el a gomba a világon, valószínű, hogy az illegális állatkereskedelem és az akvaristák is felelősek azért, hogy az Antarktiszon kívül minden kontinensen jelen van, és Dél-Amerikában él olyan populációja, ami a kétéltűek 90 százalékát kipusztította. Ez persze nemcsak a békákat érinti: egy 2020-as panamai kutatás szerint a békapopulációk pusztulása után a kígyók száma is visszaesett az érintett területeken, nekik ugyanis a fő élelemforrást a bőségesen jelenlévő békák jelentették. Az első eseteket a gombafertőzésről Brazíliából jelentették, de a betegség valószínűleg már korábban is pusztított, nemcsak ott, ahol eredetileg kipattant, hanem a világ más tájain is.

És ez még persze csak a jéghegy csúcsa, a trofikus kaszkád elmélete szerint ugyanis egy faj kiesése egy adott ökoszisztémából az egészre kihat, és bár ebben az elméletben főleg a farkasokhoz vagy dingókhoz hasonló helyi csúcsragadozókra koncentráltak, kiderült az is, hogy a békákhoz hasonló szereplők eltűnése is komoly kárt okozhat az egész ökoszisztémának. Röviden: a békák problémája nemcsak a békák problémája.

Békaszauna

Jarrod Sopniewski ausztrál biológus szerint a kitridiomikózis eddig világszerte 90 kétéltűfaj kihalásáért felelős, több száz másik hanyatlásában nagy szerepet játszik, ráadásul az általa hivatkozott 2024-es tanulmány szerint megszabadulni már nem nagyon lehet tőle, ezért meg kell próbálni együtt élni vele. Ez a békák nagy részének nehezen megy, hiszen belehalnak, és itt jön képbe a békaszauna és -jacuzzi: az ausztrálok szerint mindössze azzal, hogy melegebb környezetet teremtenek a fertőzött állatoknak, sikerülhet megszabadulni a gyilkos gombától, ami viszont nem bírja a hőséget.

Maga a felfedezés nem új: magyarul 2019-ben jelent meg egy cikk az Élet és tudományban Hettyey Attilától, amiben éppenséggel a gomba Achilles-sarkával, a 28 fokos hőmérséklettel foglalkozik, 2024-ben pedig az ELTE doktorjelölt-konferenciáján Kásler Andrea foglalta össze (hatalmas PDF), hogy miért lehet ígéretes módszer a békák melegítése a gombafertőzés ellen.

Ebből két dolog tűnik ki: egyrészt az, hogy a kitridiomikózis Magyarországon is megjelent, olyannyira, hogy a környezetvédelemnek már illik foglalkoznia vele, másrészt pedig az, hogy az ausztrálok békaszaunája korántsem akkora tudományos áttörés, mint amilyennek hangzik, hiszen Hettyey már évekkel ezelőtt hasonló módszereket javasolt a fertőzés megállítására. A módszer azért is tűnik ígéretesnek, mert a Bd elleni küzdelemben alkalmazható szerek, ahogy Kásler írja, a laborban ugyan biztató eredményeket mutattak, de a kezelést végső soron maguk a békák is megszenvedték, nem is beszélve a környezetükben lévő egyéb élőlényekről, így érdemes is kihasználni a gomba gyenge pontját.

Viselkedési láz

„A kétéltűek változó testhőmérsékletű állatok lévén aktívan keresik a melegebb környezetet, akár kifejezetten azért, hgoy megemelt testhőmérsékletük segítségével megelőzzenek vagy legyőzzenek egy fertőzést, mely jelenséget viselkedési láznak nevezünk” – írja Kásler, ami azt is jelenti, hogy nem szükséges külön beutalni a békákat a melegebb környezetbe: ha van, maguktól is keresik, így aktívan részt vesznek a terápiában, amivel csökkentik a Bd terjedését és a megfertőzött populációk mortalitását is. A szaunák létrehozása viszont idő- és energiaigényes folyamat: Hettyey elektromosan fűtött medencékkel kísérletezett, Kásler hasonló vonalon indult el, és a technika további fejlesztését javasolta, Sopniewski viszont Ausztráliában minden különösebb csúcstechnika nélküli megoldást javasolt: melegházakat. Ez persze éghajlat- és időjárásfüggő is, hiszen a biológus szerint Canberrában, ahol hűvösebb van, sokat ígérő megoldás lehet a 28 fok feletti búvóhelyek létesítése, míg délen, ahol melegebb van, nincs is rájuk feltétlenül szükség.

Só és spa

Az öneállátó békaszaunához fekete téglák kellenek, amiket egy apró melegházzá alakítanak, ezekben húzhatják meg magukat a viselkedési lázban szenvedő békák, vagy azok, akik csak fáznak éppen. A melegházakban 28-30 fokos hőség uralkodik, ami a gombának már sok, de a vizsgált kétéltűeknek (Ranoidea aurea) még megfelel. A kutatók megfigyelték azt is, hogy a szaunából kikerülő példányok kevésbé fogékonyak az újrafertőződésre, ami nemcsak az egyedek, hanem a populáció számára is jó hír: miután a ciszták újabb és újabb zoospórákat bocsátanak ki a fertőzött egyedeknél, ennek az elkerülése a járványveszély csökkenésével is jár.

Sopniewski szerint Ausztráliában kiderült, hogy a gomba a sót sem bírja valami jól, de ez nem azt jelenti, hogy mostantól nekiállnak sózni a nekik otthont adó természetes vizeket, ami a többi védekezési kísérlethez hasonlóan nagyobb kárt okozna, mint hasznot. Az általuk vizsgált békák valamennyire tolerálták a sós vizet, de a gomba egyáltalán nem, ezért egy most induló kísérletben az élőhelyükhöz közel több olyan gödröt alakítanak ki, amelybe sós vizet töltenek. Ebben az ebihalak még elvannak, ezért Sopniewski szerint esélyes, hogy a békák ugyanúgy felkeresik majd őket, mint a szaunákat, ezzel pedig gyakorlatilag magukat gyógyítják majd, miközben javítanak azoknak a vizeknek a minőségén is, amelyekben eredetileg élnének – már ha nem tizedelné őket a gomba.