A szovjet hadsereg vezetése is felelős volt azért, hogy a katonák szörnyű nemi betegségeket terjesztettek Magyarországon

A szovjet haderő 1944 végén Magyarországon már egy győztes háború mielőbbi lezárásáért harcolt. Már a harccselekményekkel egy időben, sőt sokszor azokat megelőzően is terjedtek a pletykák és a rémhírek a civilekkel való kegyetlen bánásmódról a megszabadulást követően. Sajnos ezek sok esetben megalapozott félelmek voltak; a háborús szükségszerűségen túlmenően indokolatlan kegyetlenkedésekre is sor került. A magyar közösségi emlékezetben egy évtizedekig tabusított, elfojtott, mégis generációról generációra szálló tehertételként van jelen a magyar nőkön elkövetett háborús nemi erőszak ügye. Ennek egy különösen traumatikus (és sajnos nem ritka) típusa, amikor a nemi erőszak nemi betegség átadásával járt együtt. A Magyar Nemzeti Levéltár 2015-ben megjelent, L. Balogh Béni által szerkesztett forráskiadványa több megrázó forrást ad közre – de még ezek közül is kiemelkedik a 118/a tétel, „Sz. E.-né mezőtúri lakos feljelentése a csugari állomáson tartózkodó szovjet katonák nőkkel szembeni erőszakos viselkedése miatt”. A feljelentés szövege a következő:

„1945. február 7-én megjelenik a rendőrparancsnokságon Sz. E.-né [kegyeleti okokból anonimizált személyes adat – V.M.] I. Hegyes dűlő 736. szám alatti lakos, és előadja a következőket: A 14-es őrházban lévő és a csugari állomáson tartózkodó orosz katonák állandóan rabolnak, és a fiatalabb nőket 4-5-en egyszerre megerőszakolják. Annyira tönkretettek már bennünket, hogy orvosi kezelésre van szükségünk. Ezt orvosi bizonyítvánnyal is bizonyítom. Most is három oltást kaptam, mert teljesen el vagyok már fertőzve. Kérem a parancsnokság segítségét.”

Bár e történeti probléma rendkívül nehezen kutatható, ráadásul komoly szórás valószínűsíthető az érintettek számát illetően a háború különböző szakaszai során, Pető Andrea ausztriai hadszíntérre vonatkozó adatokra alapozott kutatásai szerint a 14 és 60 év közötti nők körülbelül 5-6 százalékát erőszakolhatták meg, és ennek a csoportnak a 30 százaléka meg is fertőződött nemi betegséggel.

Kutatásaim szerint részben a magyarországi hadszíntérhez kapcsolódóan a 2. Ukrán Front katonai törvényszékei 1944 decembere során a sorkatonák és altisztek közül összesen 22 személyt ítéltek el nemi erőszakért vagy csoportos nemi erőszakért. Ráadásul további ítéletek születtek a „polgári lakosság sérelmére elkövetett erőszak”, illetve a „banditizmus” elnevezésű bűncselekmények szankcionálására is.

A magyar ismeretterjesztő és tudományos közeg jellemzően a szovjet haderő adottságának tekintette és tekinti a nemi betegségek jelenlétét, és nem tárta fel annak okait, hogy miért tudott egyes esetekben valódi nemibetegség-járvány kialakulni. A téma felületes ismeretében akár azt is lehetne feltételezni, hogy a szovjet katonák immunisak voltak a nemi betegségekre, és azok csak a (magyar) civil lakosság számára jelentettek problémát. Az orosz szakirodalomban vagy a nemi betegségekkel folytatott folyamatos, „eredményes” adminisztratív harcot hangsúlyozzák (például Jelena Nyikolajevna Koncova tanulmánya), vagy az egész témát – beleértve a tömeges nemi erőszakot is – oroszellenes nyugati mítosznak állítják be (Jelena Szpartakovna Szenjavszkaja vonatkozó, 2020-as tanulmánya).

A szovjet katonai adminisztráció iratai alapján azonban lehetőségünk van esettanulmány keretében, egy rendszer részeként látni a problémát. Az új információk forrása, illetve az esettanulmány tárgya esetünkben a szovjet 46. hadsereg, illetve annak törzsének egészségügyi osztálya. Az 1944. december 22-én kelt СО/02774. parancsot a 46. hadsereg egészségügyi szolgálatvezetője, valamint a 46. hadsereg nőgyógyásza adta ki. Ebben az indoklásként szolgáló bevezető részben az szerepel, hogy

„A nemi betegségekkel való küzdelem a nők körében, egy sor általam kiadott utasítás ellenére sem zajlik megfelelő módon a legutóbbi időkig. Az elégtelen egészségügyi-felvilágosító munka azt eredményezi, hogy a nemi betegségeket csak nőgyógyászati szűrővizsgálat során ismerik fel, ezt megelőzően a nők nem folyamodnak segítségért. Ugyanakkor nőgyógyászati szűrővizsgálatok nem biztosítottak az összes csapatnál a nők számára 100%-ban. Nincs komolyan véve az időszerű, teljes és megbízható egészségügyi-járványfelderítés jelentősége a helyi lakosság körében – beleértve a nemi betegségek kimutatását.”

A fenti parancsban többek között arról rendelkeztek, hogy a helyi lakosság körében is végezni kell egészségügyi járványfelderítést valamennyi áttelepülés alkalmával, huzamosabb tartózkodás esetében pedig tíznaponta – amelyek eredményéről jelentést kellett tenni. A vizsgálatokon a szovjet 46. hadsereg valamennyi alegységének összes nője köteles volt részt venni, havi rendszerességgel. A parancs negyedik pontja közvetett módon rávilágít a súlyos esetek kezelésének módjára is. A vonatkozó pontban az szerepel, hogy a [katona]nőket az egyik leggyakoribb nemi betegség, a kankó (gonorrhoea) akut lefolyásának idején gyógykezelés céljából a 3921. számú (evakuációs) nemibeteg-kórház női kórtermében kellett elhelyezni. Közvetett bizonyítékok alapján a 3921. számú nemibeteg-kórház Vecsésen működhetett, legalább 1945 februárja során. Valamennyi egyéb esetben a nemibeteg nőket Szegedre kellett irányítani, az ott található 2173. számú női frontkórházba.

Az elméletben elvárt szűrővizsgálatok és ellátás minden bizonnyal valóban nem működtek kifogástalanul – erre utal az is, hogy a szovjet 46. hadsereg törzsétől 1945. március 8-án egy rejtjelezett távirat érkezett a szovjet 68. lövészhadtest törzséhez, amelyben súlyos hiányosságokra hívták fel a figyelmet. A (lövész)hadosztályok és a 2. gárda gépesített hadtest katonai ügyészeinek címzett dokumentumban az szerepel, hogy „…nemi betegségek (többek között szifiliszes megbetegedések) növekvő esetszáma tapasztalható. Ugyanakkor a katonai ügyészek nem vonják felelősségre a fertőzésért felelősöket, az egészségügyi szervek pedig elnézőek – mindez pedig a betegségek lappangásához vezet.” Megparancsolták a katonai ügyészeknek, hogy szerezzenek érvényt az 1926. évi szovjet-orosz büntető törvénykönyv 150. szakaszának, ami kimondja, hogy három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az a személy, aki tudatában van saját nemi betegségének, és ezzel valakit megfertőz – de még a veszélyeztetésért is 6 hónapig terjedő szabadságvesztést vagy kényszermunkát lehetett kiszabni büntetésként.

A szovjet haderő nemibeteg-ellátó tevékenységéről Magyarországon csak szórványos adatokkal rendelkezünk, azonban azt sikerült rekonstruálni, hogy a 3921. számú nemibeteg-kórház 1945 februárja során 6 elhunytat jelentett, akik valamennyien szifiliszfertőzésben szenvedtek. Több esetben „nehézfém-mérgezés” szerepel megjegyzésként, ami minden bizonnyal arzénra utal, ugyanis a penicillin széles körű elterjedése előtt sok más alternatíva mellett arzénszármazékokkal vélték gyógyíthatónak ezt a borzalmas betegséget.

A kankó kezeléséről a szovjet 46. hadseregnél e források nem adnak információt, de azt minden bizonnyal valamiféle antibakteriális hatásmechanizmusú injekcióval végezték. A szemben álló hadviselő fél esetében a visszaemlékezés-irodalom alapján tudható, hogy 1945-ben a Waffen SS-ben „Olobinthin-injekcióval” kezelték a kankót. Mint azt Franz Schönhuber leírja, a csípőbe adott „cementinjekció” (ami itt a fájdalomra és ideiglenes bénulást kiváltó hatásra utal) jellemzően egy hét után újra harcba vethető egészségügyi állapotba hozta a kezelt harcképtelen katonát.

Megjegyzendő, hogy a második világháború idején a német és a magyar haderőben is fontos, bár nem elégséges lépéseket tettek a megelőzés érdekében: például egyszer használatos gumióvszert rendszeresítettek a nemi betegségek és a nem kívánt terhességek elkerülése érdekében. Nem számít ritkaságnak, hogy a magyarországi exhumálások során a német katonák maradványai mellett gumióvszert találnak – erre a közelmúltban is volt precedens, nevezetesen idén májusban, amikor tizennégy, Budapest ostroma alatt elhunyt és eltemetett német katonát exhumáltak a Bécsi kapu téri levéltári palota udvarán. A szovjet haderőben nem rendszeresítettek és nem osztottak ki gumióvszert, ebből következően a megelőzés kizárólag általános fegyelmi intézkedésekkel történt (volna), ennek hiányosságai esetén pedig már csak a kialakult betegség szűrését és kezelését végezték.

Baráth Magdolna idézi azt az 1945 júliusára vonatkozó szovjet különleges jelentést, mely már hónapokkal a harcok vége után uralkodó fegyelmi-egészségügyi állapokról számol be, ráadásul ezt az NKVD 61. lövészhadosztályának parancsnoka, valamint a felderítő alosztály vezetője írták alá.

„… Budapest városban és különösen peremkerületeiben a Vörös Hadsereg sok volt katonája rejtőzik, egy részük azért dezertált, mert nem kíván visszatérni hazájába, más részük olyan volt hadifoglyok, akik megjárták a fasiszta hadifogságot és a Szovjetunióba tartó vasúti szerelvényekből szöktek meg. A banditák legnagyobb része a nemi betegségekben szenvedő volt katonák közé tartozik, akiket a kicsapongó életmód lezüllesztett, és akik nemcsak nem kívánnak visszatérni az egységei[k]hez, hanem annak tudatában, hogy a nemi betegeknek teljes gyógyulásukig tilos a Szovjetunióba való beutazás, és főleg mivel a katonai törvényszékek őket mint betegeket nem vonhatják büntetőjogi felelősségre, az általuk elkövetett köztörvényes bűncselekményekért, az egységeikben kapott kórházi beutalók kézhezvétele után a kórházakban gyógyításra nem jelentkeznek, hanem elrejtőznek Budapesten, és megélhetést keresve rabolnak és gyilkolnak…” (Baráth Magdolna fordítása)

A fenti szovjet források alapján súlyos fegyelmi problémák következményeként értékelhető a nemi betegségek 1944-1945. évi magyarországi elterjedése (megemlítve azt, hogy volt példa konszenzuális szexuális kapcsolatokra is, bár ezeknek természetesen szintén megvolt az egészségügyi kockázatuk). A fegyelmi problémákért a felelősség elsődlegesen nyilvánvalóan a nemi erőszakot elkövetőket terheli, azonban másodlagos felelőssége van a szovjet katonai intézményrendszernek is. A szovjet haderő, ezen belül konkrétan a 46. hadsereg saját állományának hatékony szűrését sem végezte el; a katonanők (jelenleg meg nem állapítható számban és arányban) bizonyíthatóan huzamosabb ideig kezeletlen nemi betegek voltak. A hadműveleti területen a fegyelem fenntartására hivatott személyek akár hanyagságból, akár kapacitáshiány miatt nem léptek fel kellő eréllyel a szovjet hadműveleti célokat is akadályozó atrocitások ellen. Ebben a helyzetben jelentett további súlyosbító körülményt a folyamatos átvezénylések okozta probléma. A cikk elején idézett Sz. E.-né mezőtúri lakos feljelentése következtében ugyanis például megpróbálták felelősségre vonni a feljelentett katonákat, ám a nyomozást végrehajtó rendőrök arról voltak kénytelenek jelentést tenni a mezőtúri polgármesternek, hogy „az őrházban lakó orosz katonákat már leváltották, s így lehetetlen ellenük – az orosz katonai parancsnokság segítségével – eljárást indítani” – idézi L. Balogh Béni 2015-ös forráskiadványában. Hasonló esetekben így előfordulhatott, hogy új alakulatok beérkezésével, az atrocitások folytatódásával már a polgári lakosság is a nemi betegségek terjesztőjévé vált, amennyiben ismét nemi erőszak áldozatául estek. Az átvezénylések miatt tehát akár rotációs rendszerben is történhetett a lakosság és a megszálló katonaság egymást folyamatosan fertőző érintkezése. Ezen a súlyos egészségügyi válsághelyzeten jellemzően csak a harcok elmúltát követő hónapok során sikerült úrrá lenni, amikorra a fegyelem többé-kevésbé helyreállt, illetve a szovjet katonai-, valamint a magyar polgári egészségügyi intézményrendszer végre elkezdett hatékonyan működni, működésbe kezdhetett.

A szerző az ELTE TDI Történelem Segédtudományai Doktori Programjának doktorandusza. Köszönet Dr. Fóris Ákosnak és Dr. Ungváry Krisztiánnak a cikk elkészítése során nyújtott szakmai segítségükért.

Irattári források

• A 2. Ukrán Front katonai törvényszékei által elítélt sorállomány és altiszti állomány tételes névlistája 1944. december 1-31. időszakra. Centralnij Arhiv Minyisztyersztva Oboroni Rosszijszkoj Fegyeraciji [Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Irattára] – Podolszk. Fond: 58, Opisz: 18003, Gyelo: 1599-1600.
• A szovjet 46. hadsereg 1945. március 1-jei helyzetét szemléltető hadműveleti áttekintő térkép. Centralnij Arhiv Minyisztyersztva Oboroni Rosszijszkoj Fegyeraciji [Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Irattára] – Podolszk. Fond: 401, Opisz: 9511, Gyelo: 575.
• A szovjet 46. hadsereg törzsének egészségügyi osztálya által kiadott СО/02774. parancs (1944. december 22.) Centralnij Arhiv Minyisztyersztva Oboroni Rosszijszkoj Fegyeraciji [Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Irattára] – Podolszk. Fond: 9853. Opisz: 0000001. Gyelo: 0003. 391.
• A szovjet 46. hadsereg törzsétől a szovjet 68. lövészhadtest törzséhez beérkezett 405. számú rejtjelezett távirat. (1945. március 8.) Centralnij Arhiv Minyisztyersztva Oboroni Rosszijszkoj Fegyeraciji [Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Irattára] – Podolszk. Fond: 961. Opisz: 0000001. Gyelo: 0292. 458.
• A szovjet 3921. számú (evakuációs) nemibeteg-kórház elhunytjai 1945 februárja során. Centralnij Arhiv Minyisztyersztva Oboroni Rosszijszkoj Fegyeraciji [Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Irattára] – Podolszk. Fond: 58. Opisz: 18003. Gyelo: 595. 6.
• 512.504/12. — 1936. számú körrendelet. „Nemi betegség elleni védekezés.” In: Honvédségi Közlöny. LXIV évfolyam, 1937. február 1., 3. szám. 15.

Felhasznált irodalom

• Babucs Zoltán: Védekezés a nemi betegségek ellen a magyar hadseregben (1920-1945). Online cikk. Utolsó letöltés: 2025.08.15. 22:00
• Baráth Magdolna (szerk.): A szovjet elhárítás hálójában. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság ismeretlen dokumentumai 1945-ből. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Kronosz, Budapest–Pécs, 2024.
• L. Balogh Béni (szerk.): „Törvényes" megszállás: szovjet csapatok Magyarországon 1944-1947 között. MNL, Budapest, 2015.
• Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlant. A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt. Jaffa, Budapest, 2018.
• Schönhuber, Franz: Ich war dabei. Langen Müller Verlag, München, 1981.
• Ungváry Krisztián (szerk.): A második világháború. Osiris, Budapest, 2005.
• Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944. Osiris, Budapest, 2015.

Továbbá orosz nyelven:

Концова, Елена Николаевна: «Разъяснять задачи нашей Освободительной миссии»: новые аспекты политической работы Красной Армии в связи со вступлением на территорию зарубежных стран в 1944 г. In: Освобождение Европы от нацизма в 1944-1945 годах. Российское Военно-Историческое Общество, Moszkva-Szentpétervár, 2020. 197-216. o.

Сенявская, Елена Спартаковна: «Вас соблазняют немки, мужья которых обошли все публичные дома Европы…». Освобождение Европы от фашизма Красной Армией в 1944–1945 гг. в свете новых архивных документов. In: Уральский Исторический Вестник. 2020/3 (68.), 99–106. o.