Ébredezik a Nap, és ebből még baj lehet
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egyre aktívabbá vált a Nap 2008 óta. Az amerikai űrügynökség szakembereinek friss kutatása alapján a napviharok gyakoriságának növekedésére lehet számítani. Ezek amellett, hogy látványos sarki fényt okoznak, megzavarhatják az áramellátást és veszélyeztethetik az űreszközök, köztük a navigációs és kommunikációs műholdak működését.
A naptevékenység 11 éves ciklusokat követ, de a csillagunk aktivitásának hosszabb távú változásai évtizedekig is eltarthatnak. Az 1980-as évek óta a kutatók a naptevékenység fokozatos csökkenését figyelték meg, egészen 2008-ig, amikor a mérések kezdete óta a leggyengébb szintjét érte el a napaktivitás. Ekkor a kutatók arra számítottak, hogy a Nap egy történelmi léptékben alacsony aktivitás által jellemzett szakaszba lép. De nem ez történt.
„Minden jel arra utalt, hogy a Nap hosszú távon alacsony aktivitású fázisba lép” – mondta Jamie Jasinski, a NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) kutatóintézetének plazmafizikusa, és a The Astrophysical Journal Letters folyóiratban szeptember elején bemutatott kutatás egyik szerzője. „Így meglepő volt ennek a trendnek a megfordulása. Lassan ébredezik a Nap” – mondta.
Két és fél évtizeden át a napfoltok száma és a napszél intenzitása annyira lecsökkent, hogy a kutatók a 2008-as „mély napminimumot” egy új, alacsony aktivitású korszak nyitányának tartották. De aztán Jasinski szerint megszakadt a napszél gyengülésének trendje, és azóta a plazma és mágneses tér paraméterek mind emelkedő tendenciát mutatnak. A kutatók vizsgálataikhoz a NASA ACE és Wind napszondáinak adatait használták.
A Föld globális hőmérséklete erős napciklusok során a csillag fényességváltozása következtében 0,1 Celsius-fokkal ingadozhat, ami elhanyagolható az ember által légkörbe juttatott üvegházgázok hatásához képest. Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) szerint az iparosodás előtti állapothoz képest a Nap fényességének növekedése minimális mértékű, ami mindössze 0,01 fokkal járult hozzá a mostani felmelegedéshez, ami már elérte az 1,3 fokot.