Egy bostoni bíró megakadályozta Robert F. Kennedy Jr. veszélyes vakcinareformját
Egy amerikai szövetségi bíró blokkolta az Egyesült Államok oltási politikájának átalakítására tett kísérlet kulcsfontosságú részeit, amelyeket Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter kezdeményezett. A döntés megakadályozza a gyermekkori oltási ajánlások módosítását, és érvényteleníti a legfőbb vakcinaügyi tanácsadó testület új tagjainak kinevezését is. A bostoni bíró, Brian E. Murphy egy olyan perben hozott döntést, amit több orvosi szervezet, köztük az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia indított, miután szerintük a kormány jogellenesen próbálta átalakítani a régóta működő oltási ajánlási rendszert – írja a Reuters.
Az ítélet azt a januárban bejelentett minisztériumi döntést is semmissé teszi, amelynek értelmében a gyermekkorban rutinszerűen ajánlott oltások számát 17-ről 11-re csökkentették volna, valamint több vírus (pl. az influenza, a hepatitis A vagy a rotavírus) elleni oltást is eltávolítottak volna az általánosan ajánlott vakcinák listájáról. Murphy szerint ez a döntés nem ment át a szükséges jogi eljárásokon, és „önkényes és megalapozatlan” volt.
A bíró az ítéletében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban évtizedek óta tudományos módszereken alapuló és jogszabályokban rögzített eljárások szerint alakítják ki az oltási politikát, és a kormány „ezeket a módszereket figyelmen kívül hagyta, ezzel aláásva saját döntéseinek hitelességét”.
Murphy azt is kimondta, hogy RFK Jr. tavalyi döntése, amellyel elbocsátotta az oltási gyakorlatokkal foglalkozó tanácsadó testület (ACIP) mind a 17 tagját, valószínűleg törvényellenes – ez a testület az amerikai járványügyi központnak (CDC) készít ajánlásokat a vakcinákkal kapcsolatban. Kennedy az elbocsátott szakértők helyére saját jelöltjeit nevezte ki, akik közül többen korábban oltásellenes nézeteket hangoztattak. Murphy 13 tag kinevezését felfüggesztette, és kimondta, hogy a testület így jogellenesen működött idáig, ezért az általa hozott döntések – például az újszülöttek hepatitis B elleni oltására vagy a covidvakcinákra vonatkozó ajánlások módosítása – érvénytelenek. Emiatt a testület erre a hétre tervezett ülését már el is elhalasztották.
Az orvosi szervezetek és közegészségügyi szakértők üdvözölték a döntést. „Ez nagy győzelem, nemcsak a vakcinák és az amerikai közegészségügy, hanem a tudomány számára is” – mondta Richard Hughes IV, a felperesek egyik ügyvédje. Kennedy reformterveinek kritikusai korábban arra figyelmeztettek, hogy az oltási ajánlások átalakítása és a szakértői testület lecserélése csökkentheti az átoltottságot és erősítheti az oltásokkal kapcsolatos hamis nézetek terjedését.
Az egészségügyi minisztérium ugyanakkor jelezte, hogy várhatóan fellebbezni fog. Andrew Nixon, a minisztérium szóvivője elmondta: „Az egészségügyi minisztérium arra számít, hogy ezt a bírói döntést is hatályon kívül helyezik, ahogyan a bíró más, a Trump-kormányzat működését akadályozni próbáló határozatait is.” Ezzel valószínűleg arra utalt, hogy miután Murphy februárban érvénytelenítette a Trump-kormány azon politikáját, amely lehetővé tette a bevándorlók gyors kitoloncolását az állampolgárságuk szerinti országokon kívül is, egy fellebbviteli bíróság hétfőn ideiglenesen visszafordította ezt a döntést.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Robert F. Kennedy Jr. fél év alatt megmutatta, milyen az, ha egy oltásellenes konteóhívő vezeti az egészségügyet
A miniszternek csütörtökön a szenátus előtt kellett magyarázkodnia a járványügy leépítése miatt, miközben saját alkalmazottjai lemondásra szólították fel. Több tízezer kirúgott egészségügyi dolgozó, életmentő vakcinafejlesztések leállítása és egy halálos lövöldözés – ez RFK Jr. első fél évének mérlege.
Az amerikai járványügy szétválasztotta a gyerekek kombinált oltásait, ami növelheti a járványok kockázatát
A Robert F. Kennedy Jr. által átalakított, vakcinázási gyakorlatokról döntő testület mostantól külön oltásokat javasol a kanyaró, a mumpsz és a rubeola, valamint a bárányhimlő ellen. Ezzel csökkenhet az átoltottsági arány.
Leszavazták, hogy a covidvakcinák receptkötelessé váljanak az USA-ban, de káoszba fulladt az oltásbizottság ülése
Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszternek több oltásellenes ügyet sem sikerült átvernie a járványügyön, míg egyes döntéseket visszavontak, másokat pedig elhalasztottak.
Döntött az amerikai oltásbizottság: megszüntetik az újszülöttek univerzális hepatitis B-oltását
Az univerzális vakcinázás az 1991-es bevezetése óta 90 ezer halálesetet előzhetett meg, de az oltásellenes tagokkal feltöltött bizottság mostantól a szülőkre bízza, hogy beadják-e a csecsemőjüknek.