A modern koalapopulációk genetikai mutációs rátája alapján felrajzolt genomikai idővonal azt mutatja, hogy az ikonikus ausztráliai erszényesek nagyjából 100 ezer évvel ezelőtt kevés híján eltűntek a Földről – derül ki abból a Molecular Biology and Evolution című folyóiratban most megjelent tanulmányból, amely a legfrissebb genomikai eredmények alapján írja át a 2022 óta veszélyeztetett státuszú faj eddig ismert történetét.

Az ausztrál-amerikai kutatócsoport 457 ma élő egyed genomjában az egymást követő nemzedékeknél jelentkező genetikai változásokat vizsgálta. A kutatók négy szülő-utód trió genomjának szekvenálásával állapították meg a faj egyedi mutációs rátáját, ami aztán lehetővé tette a populációszintű változások idősoros vizsgálatát, olvasható a Phys.org portálon megjelent ismertetőben.

Az erszényes emlősök (Marsupialia) vombatalakúak (Vombatiformes) alrendjéhez sorolt koalafélék (Phascolarctidae) családja korábban sem volt túl népes, de ma már csupán egyetlen faja él a Földön. Az eddigi kutatási eredmények alapján a vonatkozó szakirodalom úgy tartotta, hogy a koalák populációdinamikai folyamatait a Homo sapiens nagyjából 65 ezer évvel ezelőtti megjelenése terelte negatív irányba. Az állítást alátámasztó eredményekhez a kutatók nem a mára fennmaradt egyetlen faj (Phascolarctos cinereus) mutációs rátájával kalkuláltak, hanem más erszényesek, rágcsálók és az őslakók genomikai jellemzőivel számoltak.

Az nemrégiben vált bizonyítottá, hogy a 2,5 millió éve kezdődött és nagyjából 12 ezer éve véget ért földtörténeti pleisztocén kései szakaszában lezajlott tektonikus átrendeződés és az ennek következtében végbe menő klimatikus változások brutális szelekciós nyomásként hatottak az evolúciósan az Ausztrália nagy részét beborító erdei ökoszisztémákhoz adaptálódott koalákra. Az elsivatagosodás a nyugat-keleti választóvonal mentén két külön fajra bontotta az elszigetelt populációkat, a nyugati kihalt, a 16 ezer 500 évvel ezelőtt kezdődő és 6 ezer évvel ezelőttig tartó idősávban öt alfajra bomlott keleti pedig fennmaradt.

Az új eredmények azt mutatják, hogy valamikor 100 ezer évvel ezelőtt kezdődő, a genetikai palacknyakhatás okán csaknem végzetesnek bizonyuló radikális populációcsökkenésnek a klimatikus viszonyok stabilizálódása vetett véget. Hogy aztán az első emberek megjelenése, majd az elmúlt pár évszázad drasztikus kolonizálása ismét a kihalás szélére sodorja a koalákat. A kutatók szerint a koalák most megállapított mutációs rátája nemcsak a faj genetikai történetét rekonstruálja, de felhasználható a modern koalapopulációk természet- és fajvédelmi célú vizsgálatára is, és segíthetik megérteni annak okát, hogy a nagyjából azonos ökológiai feltételek ellenére miért csökkennek, illetve gyarapodnak a populációk a védett queenslandi, illetve új-dél-walesi területeken.