Az év elején publikálta az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) az Európai Unió természet-helyreállítási rendeletéről szóló hivatalos szakmai állásfoglalását. A nemzetközi tudományos hálózat eredményeit összefoglaló, az európai akadémiák konszenzusán alapuló, A természet helyreállításának lehetőségei (Opportunities in Nature Restoration) című dokumentum szerint Európa leromlott állapotú ökoszisztémáinak rövid távú – mintegy 150 milliárd euróra becsült – helyreállítási költségeit „legalább tízszeresen meghaladják a klímakatasztrófa okozta veszteségek elkerülése, a javuló közegészségügy, az éghajlatváltozáshoz való jobb alkalmazkodóképesség, valamint a biztosabb és biztonságosabb élelem- és vízellátás révén elkönyvelhető előnyök. Mindezek együttesen legalább 1800 milliárd eurót jelenthetnek a jövő évtizedekre vetítve”.

Az öt ország határain átnyúló Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátum területén uniós társfinanszírozással három éve indult program keretében az élő folyókhoz visszacsatolt 54 kilométernyi mellékág és 2472 hektárnyi ártéri erdő rekonstrukciója az egyik közeli példája az ilyen élőhely-helyreállításoknak.

Visszavadítási haszon

A Duna-deltától a svéd Lappföldig, a bulgáriai Rodopétől a Skót-felföldig, az Odera torkolatvidékétől a portugáliai Côa-völgyig napjainkban is tucatnyi régióban élőhely-visszavadítási programot koordináló, 2011-es elindítása óta komplett páneurópai hálózattá fejlődő Rewilding Europe missziója szerint a jelenleginél jóval nagyobb mértékben és léptékben létrehozhatók olyan ökoszisztémák, amelyekben a gazdasági tevékenység nemhogy csökkenti, de egyenesen növeli a biodiverzitást. Egy tudományosan megalapozott beavatkozásokkal természetes, vagy a természeteshez közelítő, és így önfenntartó irányba terelgetett ökoszisztéma számos üzleti lehetőséget kínál a turizmustól a növényi és állati termékekig.

A már működő mintaprojektek egyike a Nyugat-Európa szívében, a holland-belga határon megvalósult táji léptékű élőhely-rekonstrukció, amely során sikerült stabil ökoszisztémává visszaalakítani az Ardennekben még Meuse néven eredő, a Holland-síkságot Maastrichtnál elérő, onnan már Maasnak hívott folyó 45 kilométeres szakaszát. A Hollandia és a belgiumi Flandria határán 1200 hektáron elterülő RivierPark Maasvallei (Maas-völgyi Folyópark) ma a zöldturizmus egyik legvonzóbb célpontja.

Párizs–Kalifornia-tengely

Az antropogén klímaváltozás polikrízisére gyógyírt kínáló amerikai és franciaországi projektet mutat be a Változó bolygó: folyóink helyreállítása című – a BBC Earth által ma 16:55-kor sugárzott – új dokumentumfilm.

A kaliforniai Klamath folyó élőhely-rekonstrukciója mérnöki kihívásként is jelentős. Az elmúlt évszázadban ökológiai értelemben szinte teljesen elpusztított, korábban gazdag lazacpopulációjával az őslakosok megélhetését biztosító folyót élőhelyként helyreállító projekt arról vált ismerté, hogy itt hajtották végre a valaha volt legnagyobb gátbontási akciót a világon.

De a legek mellett talán fontosabb, hogy az ökológiai szempontú helyreállítás előkészítési és megvalósítási szakaszában is részt vettek a helyiek.

A BBC filmjéből kiderül, hogy Párizsban szintén formabontó projekt zajlott annak érdekében, hogy a Szajnát úszásra alkalmassá tegyék a 2024-es olimpiai játékokra. A világvárost átszelő folyó már évtizedek óta annyira szennyezett volt, hogy a kutatók biológiailag halottnak nyilvánították, és közel 100 évig tilos volt fürdeni benne.

A probléma gyökere a Párizs alatt húzódó közel 2500 kilométernyi csatorna- és vezetékrendszerben keresendő, ami évente több mint 300 millió esővizet és szennyvizet vezet el. Ezt régen arra tervezték, hogy az esővíz elvezetését biztosítsa, de az emberi hulladék kifog rajta, így minden szemét a Szajnába kerül. Számos próbálkozás volt már korábban a helyzet megoldására, de a valós megoldás terve az olimpiai játékok rendezési jogának elnyerésével kezdődött, hiszen a szervezőknek garantálniuk kellett, hogy a vizes sportokban részt vevők nem betegednek meg. Erre a megoldás egy 1,5 milliárd dolláros beruházás, a Párizs központja alatt kiépített hatalmas medence, ami a város teljes szennyvízkezelési rendszerét átalakítja. Begyűjti az esővizet, majd víztisztító telepekre irányítja azt, így megkímélve a folyót. Ez persze nem oldja meg az esőzésekkel járó problémát, de a beruházásnak köszönhetően a folyó ma már sokkal gyorsabban tér vissza a törvényben előírt határérésekhez, mint korábban. Ennek köszönhető az is, hogy végül az olimpiai versenyszámokat is megtarthatták, azóta pedig a párizsiak is szabadabban használhatják a folyót.

A BBC filmje nemcsak a technikai részleteket mutatja be, hanem az emberi történeteket is – az őslakos aktivistáktól kezdve a francia mérnökökig, akik azon dolgoznak, hogy az emberek és a természet újra összhangban élhessenek. A dokumentumfilm alkotói szerint ezek a projektek „reményt kínálnak a világ többi folyója számára is. Ha a Szajna – amely egy nyüzsgő világváros közepén folyik, és híresen szennyezett –, és a Klamath – amelyet egy évszázadnyi duzzasztás pusztított el – újra életre kelhetnek, akkor bárhol meg lehet tenni ugyanezt”.