Az ugyan nem újdonság, hogy már a vadászó-gyűjtögető elődeink is módszeresen kiaknázták a természeti erőforrásokat, és egyebek mellett halcsapdaként szolgáló sok száz kilométere csatornarendszer építésére is képesek voltak. Az viszont csak nemrégiben derült ki, hogy már 7 ezer évvel ezelőtt is sikeresen telepítettek be hallal egész tavakat – írja a New Scientist az Antiquity folyóiratban hétfőn publikált tanulmányra hivatkozva.

Az Oslói Egyetem régészei még 2022-ben fedezték fel a norvég fővárostól északnyugatra fekvő Tesse-tó átmenetileg szárazra került medrében azokat a kiterjedt halászati tevékenységre utaló leleteket, amelyek alapján kutatni kezdték a hegyvidéki élővíz halállományának eredetét. Korábban ugyanis nem volt kielégítő magyarázat arra, miért élnek az utolsó jégkorszak visszavonulásakor kialakult tóban jelentős számban sebes pisztrángok (Salmo trutta), méghozzá akkora állományt alkotva, amely az 1940-es években még évi 9 tonnás „fogást” biztosított, de jelenleg is jelentősnek számít.

A pisztrángok természetes úton azért nem kerülhettek a 850 méter tengerszint feletti magasságban fekvő tóba, mert a kivezető vízfolyások vízesései leküzdhetetlenek voltak az elmúlt évezredekben. Az emberi betelepítésnek pedig eddig nem volt sem írásos, sem tárgyi bizonyítéka.

A halcsapdának látszó bonyolult faszerkezetek maradványainak radiokarbonos kormeghatározása viszont kimutatta, hogy a legrégebbi struktúra időszámítás előtt (i.e) 4950 körüli lehet, faleletek és a közép-skandináv hegységek fenyőállományának évgyűrű-kronológiai összehasonlítása révén pedig kiderült az is, hogy a csapdák tartóoszlopait i.e 2669 tavaszán, illetve telén vágták ki, de akadt olyan is, amelyiket i.e 2657-2656 telén, ami a norvég régészek szerint azt bizonyítja, hogy a csapdákat karban tartották, felújították.

A kutatók ugyan tárgyi bizonyítékot nem találtak, de a legvalószínűbb magyarázatuk szerint a mezolitikum skandináv vadászó-gyűjtögető népei felthetően bőrtömlőkben szállították fel a hegyi tóba a betelepítésre szánt pisztrángokat, amelyek aztán a Tesse-tó optimális körülményei között nemcsak megmaradtak, de el is szaporodtak. Az ugyanakkor tudható, hogy a középső kőkorszaktól kezdve ezen a területen az emberek nyaranta a hegyekben rénszarvasra vadásztak és halásztak, a telet viszont az enyhébb klímájú völgyekben vagy a tengerpartokon töltötték. A kutatók úgy vélik a haltelepítés okon kiszámítható táplálékellátás hosszabb tartózkodást tett lehetővé, nemcsak a nagyvadak után cserkelő vadászok, de egész családi csoportok számára is.