Jobban élünk, mint tízezer éve?

A címben feltett kérdésre nem olyan könnyű a válasz, mint elsőre tűnhet. A pesszimisták érvei jól ismertek: változik a klíma, emelkednek a tengerszintek, csökken a biodiverzitás, terjednek a szuperbaktériumok, nő az egyenlőtlenség, ég a világ. Az optimisták ezzel szemben a növekvő élettartamra, termelésre vagy GDP-re; a fejlett orvostudományra; a technológiai fejlődés mértékére és annak a kényelemre gyakorolt hatására hivatkozhatnak.

Mivel ezek egy része túl elvont ahhoz, hogy közvetlenül érintse az emberek életminőségét, Horváth Balázs, a Széchenyi Egyetem környezetkutatója egy másik szempontrendszert javasol A beteg bolygó című könyvében: nézzük meg, hogyan változott az életünk az elmúlt tízezer évben a munkaidőt, az alvást, az erőszakot, az élettartamot, az egészséget, a szabadságot, a munkanélküliséget, az erkölcsöket, a közösségi életet vagy a boldogságot tekintve.

A múlttal foglalkozó rész csillagászati, evolúciós és antropológiai szempontokat követve alapozza meg a későbbieket, majd a jelent tárgyaló fejezetekben a bioszféra – és benne az ember – mai helyzetéről ír Horváth. Itt elsősorban a két ma is létező életmód (vadászó-gyűjtögető és mezőgazdálkodó) előnyeiről és hátrányairól van szó, a lehető legtudományosabb alapossággal.

Horváth nem árul zsákbamacskát: „Kevés dolog mond többet az embernek a természettel kialakított viszonyáról, mint azok a károk, amelyeket benne okoztunk.” Hogy az olvasó megértse, a szerző miért kezeli ilyen rideg módon az ember szerepét a Földön, Horváth már a könyv elején tisztázza, hogy Jared Diamond, Richard Dawkins és Szent-Györgyi Albert nyomán közönséges majmokként tekint az embereke, akik tévedésben vannak saját szerepüket és fontosságukat illetően – nem kis részben épp ezért vett rossz irányt az életük.

Forrás: Typotex / A beteg bolygó

„Az a történelem, melyet az iskolában tanítanak, csaknem az ellenkezője a valóságos történelemnek. A háború és hősei dicsőítésével a történelemtanítás leggyakrabban csak háborús propaganda, sokszor még ennél is több” – idézi a szerző Szent-Györgyi Albert A béke élet- és erkölcstana című művét, majd kifejti, miért kezdődik már az iskolában az emberek önsorsrontása. A természettudományos tárgyak csökkentésével ugyanis nemcsak a többség számára tényleg haszontalan matematikai függvények, hanem az élet alapjait jelentő fizikai törvények és evolúciós történelem is elvész a tananyagban, amely cserébe ilyen-olyan csaták évszámait és tömeggyilkos hadvezérek életútját magoltatja be a diákokkal.

„Én úgy gondolom, hogy civilizációnk jelenlegi helyzetében fontosabb is van annál, mint év-hónap-nap pontossággal ismerni egy majomfaj populációinak múltbeli hatalmi viszonyait, még ha ez a majomfaj történetesen mi vagyunk” – írja Horváth. Az iskolában kezdődő probléma a nagypolitikában ér a csúcsra: a világ vezetői általában politológusok, jogászok vagy közgazdászok köréből kerülnek ki, tehát a jövőnkért leginkább felelős döntéshozók csak az ember által kitalált rendszerek működését látják át igazán, és nem sokat tudnak az azokat magába foglaló természeti rendszerekről.

Enter the Homo

Egy ősrobbanással, majd néhány kozmikusfelhő-összeomlással, üstökösbecsapódással és jégkorszakkal később, 140 tartalmas (és csillagászati-antropológiai magyarázathoz képest meglepően olvasmányos) oldal múlva eljutunk odáig, hogy megjelenik a Homo sapiens sapiens, vagyis a modern ember, és terjeszkedésével elkezdi kiirtani a rokon emberfajokat és a nagy testű ragadozókat. A cél egyértelműnek tűnik: a riválisoktól való megszabadulás.

A pusztítás mértéke is figyelemre méltó volt: a vándorló emberek i.e. 11 000 és 10 000 között benépesítették a teljes amerikai kontinenst, útközben pedig kiirtották a földrész nagy termetű emlősfajainak 75 százalékát, köztük a mamutot, a lovat, az amerikai oroszlánt, a háromtonnás földi lajhárt, a medve nagyságú hódot, a kardfogú macskát, az óriásbölényt vagy a hatalmas, tatuszerű Glyptodont. Ausztráliában a nagyemlősök 86 százaléka halt ki közvetlenül az ember betelepülése után, a szigetvilágok megafaunája pedig még jobban megsínylette a Homo sapiens érkezését.

Glyptodonra vadászó emberekFotó: Florilegius/leemage

Bár valószínűleg már a neandervölgyi emberek is ügyes és derék vadászok voltak, ők az antropológusok szerint nem hagytak hátra ekkora csonttemetőket. A hatékony és gyors fajpusztítás tehát a Homo sapiens sajátja, és ezt a lőfegyverek megjelenése csak tovább fokozta. „Alighanem kénytelenek vagyunk elfogadni a tényt, hogy fajunk hódításai során olyan mértékben csökkentette a biodiverzitást, amire a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti kihalása óta nem volt példa” – írja a szerző.

A természettel összhangban élő ember képe tehát már valószínűleg a vadászó-gyűjtögető társadalmakra sem volt igaz, és már sok-sok évezreddel ezelőtt rátértünk a fenntarthatatlanság útjára. „A kontinensek meghódítására és általában a nagy népességvándorlásokra az embert valószínűleg a szükség vitte. Tökéletesedő vadásztechnikáival sok élelmet szerzett és több gyereket nevelt fel, viszont annyira megtizedelte a nagy testű állatok populációit, hogy a felduzzadt népességnek muszáj volt új vadászterületek után néznie”– foglalja össze Horváth.

Éva eredendő bűne + Pandóra szelencéje = mezőgazdaság

A mezőgazdaság (vagyis a kertészet, a földművelés és a pásztorkodás) legalább öt helyen, egymástól függetlenül jelent meg, de a legrégebbi ismert termelői múltra a termékeny félhold területe, a mai Közel-Kelet egy része tekinthet vissza, ahol a növénytermesztés i.e. 8500, az állattenyésztés i.e. 8000 körül indult. Más kutatások szerint Kínában ugyanekkor már termesztettek rizst és kölest; Mezoamerikában kukoricát, babot, tököt vagy paradicsomot; az Andokban pedig burgonyát, földimogyorót vagy kinoát.

Az első farmerek még nem tudták, hogy ördögi kört indítottak el. Míg a vadászó-gyűjtögetők népességét alapvetően meghatározza zsákmányaik populációinak regenerálódóképessége, addig a mezőgazdaság lényege éppen az, hogy az ember úgy módosítja a környezetét, hogy több táplálékot adjon, mint egyébként tenné, amivel nagyobb emberi népesség eltartása válik lehetővé. Ezzel megváltoztak a játékszabályok. A vadászok tudták, hogy nagyobb erőfeszítéssel talán egy darabig többet ehetnének, de a zsákmányolt fajok ritkításával aláásnák saját jövőjüket. A mezőgazdálkodás megjelenése után viszont minél többet dolgoztak az emberek, annál több táplálékra tehettek szert, fajritkulás nélkül. A lustaság többé nem volt kifizetődő, sőt előnybe kerültek azok, akik kemény munkával többet tudtak kicsikarni a természetből.

A vadászok gyakran úgy ejtettek vadakat, hogy szakadékba vezették őketFotó: leemage

De miért pont 10-15 ezer évvel ezelőtt jelent meg ez az életmód? A klimatológusok szerint a legutóbbi jégkorszak ekkoriban ért véget, a több kilométer vastag szárazföldi jégburok olvadni kezdett, a tengerszint változása pedig átrajzolta a Föld térképét. A szárazföldek területe globálisan jelentősen csökkent, Szaúd-Arábia és Irán közé pedig betört a Perzsa-öböl vize. Korábban itt folyt össze a Tigris és az Eufrátesz – a kellemes éghajlat, a gyümölcsöktől roskadozó fák és a vizekben, halakban és puhatestűekben gazdag vizek miatt sokan ezt a területet jelölik meg a bibliai édenkert helyének is. Aztán a megolvadt víz feltöltötte a tengereket, a Perzsa-öböl betörése a magasabban fekvő, terméketlenebb földekre űzte az ott lakókat, és vége szakadt az édeni bőségnek – az addig hobbiként gyakorolt mezőgazdálkodás pedig létszükséggé vált, és minél tovább művelték, annál kisebb eséllyel tudtak később visszatérni kényelmes életmódjukhoz.

Az Ószövetség az édenkertből való kiűzetéstől, a görög mitológia pedig Pandóra szelencéjétől származtatja az addig minden gond nélkül élő emberiség problémáit: az éhínséget, a betegséget és a fáradságos munkát. A Horváth által is idézett kutatók szerint korántsem elképzelhetetlen, hogy a mezőgazdaságra való áttérés volt az igazi eredendő bűn.

Az ételbőség mellett a nők helyzetének romlása is kellett a népességnövekedéshez

A világ nagyobbik része sokáig kérette magát, mire hajlandó volt áttérni a nagy megerőltetést igénylő mezőgazdálkodásra. A kutatók emögött négy fő okot sejtenek: a nagy termetű vadállatok megfogyatkozását, a nagy termésátlaggal kecsegtető vad növények terjedését, a gazdálkodáshoz szükséges technológiák (pl. sarlók, mozsarak) megjelenését; és az emberi populációk létszámának és népsűrűségének fokozatos növekedését. Hogy utóbbi szempontot tekintve milyen forradalmi változások indultak el ekkor, azt jól mutatja, hogy tízezer év alatt, az iparosodás kezdetéig (1750) körülbelül 10 millióról 500 millió főre nőtt a világnépesség – korábban ilyen arányú növekedéshez 50 ezer évre volt szükség.

Boronát húzó vízibivaly egy kínai mezőgazdásszalForrás: leemage

A mezőgazdaság népességnövelő hatása több tényezővel is magyarázható. A természetes életközösségekben a biomassza túlnyomó része az ember számára nem ehető, a mezőgazdasági területeken viszont szinte csak a táplálásunkra alkalmas fajok élnek, így egy négyzetkilométernyi mezőgazdasági terület tízszer, vagy akár százszor annyi embert is el tud tartani, mint egy négyzetkilométernyi vadon. Emellett azt sem lehet elhanyagolni, hogy a vadászó-gyűjtögető társadalmakban a férfiak vadásztak, míg a nők gyűjtögettek, és a kettő közül egyértelműen a gyűjtögetés volt a domináns, ezért a nők megbecsültsége megegyezett a férfiakéval. A mezőgazdaság elterjedése óta a nők társadalmi helyzete sokat romlott, ami azzal is járt, hogy több gyereket kellett szülniük, mint amennyit maguktól vállaltak volna – a világ egyes részein ez máig így van.

„A mezőgazdaság megjelenése a népszerű hiedelemmel ellentétben nem szüntette meg az éhezést, nem növelte az általános jólétet, és nem adott hosszú életet, biztonságot vagy több szabadidőt. Mindezeknek az ellenkezője történt”

– írja Horváth.

A természeti népekre jellemző napi 2-3 órás „munka” helyett a mezőgazdálkodóknak idejük sokkal nagyobb részét kellett a puszta fenntartásukra fordítani, ráadásul a civilizációk kialakulásával a társadalmi egyenlőtlenség és a háborúskodás miatt is nőtt az emberi szenvedés mennyisége. A gyűjtögető-vadászók táplálkozása sokkal gazdagabb is: magas szénhidrát- és zsírtartalmú táplálékok helyett jórészt nyers gyümölcsökre, zöldségekre, dió- és mogyorófélékre, mézre és alacsony zsírtartalmú, de nagy telítetlenzsírsav-tartalmú vad- vagy halhúsra alapozzák étrendjüket. A 20. századot megért természeti népek körében végzett kutatásokból kiderült, hogy fogaik még idősebb korban sem szuvasodnak, vérnyomásuk nem nő a korral, és a keringési betegségek és a rák is csak rendkívül ritkán fordul elő köreikben – miközben a civilizált világ kétharmada, a magyarok háromnegyede ilyen betegségekben hal meg.

Azok a betegségek, amik valószínűleg a civilizációval együtt jelentek megForrás: Qubit / A beteg bolygó

A várható élettartam egy átverés

Az élettartamot tekintve szintén nem haladt sokat előre az emberiség. Persze, ha csak a születéskor várható élettartamot nézzük, akár így is tűnhet: ez az érték Magyarországon 74,79 év, az Egyesült Államokban 78,37, míg az Európai Unióban 78,82, ehhez képest a busmanoknál 36, a Tanzániában élő hadza népnél 32,5–34 év. Ez azonban csak azt jelenti, hogy az adott évben megszületettek megélhetnének, ha a halálozási mutatók életük során nem változnának. Tehát átlagértékről van szó, amit a gyerekhalálozások jól le tudnak húzni – a természeti népeknél pedig 30-100-szor nagyobb az újszülött- és gyerekhalandóság, mint az USA-ban.

A 45 éves korban várható halálozási kor vizsgálatával már átalakul a kép: míg Magyarországon ez 31,8 év, addig a hadzáknál 24,2 – vagyis azok a hadzák, akik megérik a 45 éves kort, átlagosan 69,2 éves korukban halnak meg. Szintén jó mutató a 60 év felettiek aránya a népességben, ez alapján a busmanok 10 százalékja nem sokkal marad el a globális 11 százaléktól – a különbség csak az, hogy míg a világ 60 év feletti időseinek körülbelül harmada valamilyen módon rokkant, addig a természeti népeknél ez csak a legritkább esetben fordul elő, látásuk és hallásuk időskorban is nagyon éles.

Vadászatról visszatérő hadza férfiak és kutyáikFotó: Wikimedia Commons

A könyv hátralevő részében Horváth Balázs a puskapor megjelenéséből, a kórokozók terjedéséből, a genetikai homogenizálódásból, de még az eutanázia problémájának felvetődéséből is levezeti, miért beteg az emberiség, de a zárszót intéző Széchenyi-díjas ökológus, Vida Gábor sem fest optimistább képet: „Életelemünk a működőképes Bioszféra. Ennek elherdálásával lettünk ilyen sokan, de biológiailag silányabbak, s vágjuk magunk alatt a fát. Ugyanennek a rablógazdálkodásnak egy zöldített verziójával, ragaszkodva a gazdaság állandó növekedéséhez (ettől pörög a gazdaság, lesz több vásárlás, ez kell a szavazatok elnyeréséhez is) lehetetlen az összeomlás elkerülése.”

A cikk elején felsorolt új szempontoknak csak egy részét fedi le A beteg bolygó, mivel Horváth egy trilógiában álmodta meg az emberiség történelmének áttekintését. Az erőszak, az erkölcs, a depresszió, a munka vagy az alvásidő terén bekövetkezett változásokról az Erkölcs és civilizáció című kötetben mesél majd; a boldogság, depresszió és misztika témakörére pedig A fenntarthatóság pszichológiája című könyvben tér vissza.

Neked is fontos, hogy hitelesen tájékozódj tudományról, technológiáról, klímaharcról: az emberiség jövőjéről? Nekünk az. Támogasd a munkánkat Te is!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: