Kanadai énekes verébsármányok megfigyelése és a velük folytatott kísérletek eredményei azt mutatják, hogy már a ragadozók hangjai által kiváltott tartós félelem is jelentősen rontja a felnőtt madarak, és az ilyen körülmények között nevelkedő fiókák élet- és szaporodási esélyeit is. A populáció egészét érintő negatív tendencia három generáció alatt sem javul.
A madarak meglehetős magabiztossággal döntik el, hogy az emberi javak közül mi ehető és mi nem, ráadásul láthatóan úgy, hogy nem próba szerencse alapon választják ki az adott holmi fogyaszthatóságát.
Magyarországon leggyakrabban a varjúfélék tavasz végi, nyár eleji fiókareptetésekor lehet ijesztő madártámadásokra számítani. Az ornitológusok szerint az utódaikat féltő városi madarak agressziója átmeneti, egyszerű módon kezelhető, és ezért nem is szabad elüldözni őket az urbánus ökoszisztémákból.
A házi macskák szociális evolúciója viszont még mindig folyamatban van, úgyhogy a világ felkészülhet az engedelmeskedő macskákra.
Az emberihez hasonló gyászmunka az állatvilágban sem ismeretlen. Bár a jelenség pontos mechanizmusa még feltáratlan, az etológusok nem tartják antropomorfozációnak a gyászreakciót, amit az állatok halott társuk elvesztésekor tanúsítanak.
A bűnbánó kutyákról szóló cuki videók mintha sosem fogynának el, az etológusok viszont nem jutottak még dűlőre, hogy valódi bűntudat vagy csak az emberi viselkedés kiváltotta félelem rejtőzik az esdeklő kutyapofák mögött.