Kína által gyűjtött holdkőzeteket kaphatnak kölcsön amerikai és európai egyetemek
A Reuters szerint a csütörtöki bejelentéssel Peking növelni szeretné holdprogramjának nemzetközi befolyását.
A Reuters szerint a csütörtöki bejelentéssel Peking növelni szeretné holdprogramjának nemzetközi befolyását.
Videójáték-szoba, étterem, pólónyomtató, főzőtanfolyam, fúrókészlet-kölcsönző és zenestúdió: az igazi 21. századi könyvtár nagyvárosi nappali, műhely és közösségi tér is egyben. Meglátogattuk Helsinki büszkeségét, és mire a tetejére értünk, leesett az állunk.
A járvány kitörése miatt a Játszóház Projekt csapata nem tudta folytatni népszerű játékos estjeit, ezért összedugták a fejüket, és kitalálták, hogyan tudnák hasznosítani hatalmas játékkészletüket. Online játékkölcsönzőt indítottak, de nem akármilyet: egészen új koncepciót eszeltek ki, ami olyannyira sikeres lett, hogy a járvány két hulláma között is növekedett az érdeklődés.