A főváros 1944-1945-ös ostromának nehezen feltárható fejezete a Vörös Hadsereg oldalán harcoló Budai Önkéntes Ezred története. Vajon tényleg erkölcsi kötelességből vették fel a harcot a fasizmus ellen az átállt magyarok, vagy árulók voltak, akiknek kezéhez a sajátjaik vére tapad?
A közelmúltban egymás után kutathatóvá váló hadműveleti jelentések szerint a szovjet katonák által a magyar fővárosban elkövetett rémségek nem felső parancsra végrehajtott erőszakos megtorlások voltak, hanem alulról szerveződő köztörvényes bűncselekmények, amik a Vörös Hadsereget is nehéz helyzetbe hozták: a felbomló fegyelem sok esetben már a szovjet hatóságokat és a hadsereget akadályozta.
A történelmi dokumentumok megemlékeznek egy 1945-ös vérengzésről, amelyben a megszálló szovjet katonák meggyilkoltak hét lengyel apácát. Egy régészcsoport feltárásokkal bizonyította, hogy a történet nem koholmány. A holttestek azonosításában az áldozatok vallási emléktárgyai is segítettek, de a DNS-analízis még hátravan.
A háborúkban tömegesen megerőszakolt nők nem váltak részévé a hivatalos történetírásnak, és a mai napig nincs emlékművük Európában. Évtizedes hallgatás után az elmúlt időszak változást hozott, ám a traumáról folyó diskurzus két véglet között vergődik, ami félreviszi a fókuszt, és nem segít az áldozatokon. A Budapesten kezdeményezett több éves emlékezetprojekt és a 2023-ra tervezett emlékműállítás ezzel kíván szakítani.
Ahogy védnöke, Zsukov marsall, úgy a pesti oldalt ostromló Afonyin tábornok is nehezen uralkodott indulatain. Csak míg Zsukov végül eltette a fegyvert, Afonyin agyonlőtte őrnagyát – ami egy apró foltot sem ejtett a karrierjén. Egyre több kerül elő a második világháború korábban titokként kezelt dokumentumai közül Ororszországban.