A szovjet katonák nem parancsra, hanem saját szakállukra garázdálkodtak az ostrom alatt álló Budapesten
Ahogy az orosz levéltárak és irattárak évről évre egyre tágítják a Nagy Honvédő Háborúhoz kapcsolódó kutatható dokumentumok körét, úgy épül fel egy párhuzamos narratíva a teljes 1941-1945 közötti időszakról is (a teljes második világháborús kutatásokra még várni kell, igaz, talán már nem sokat). A budapesti városostrom hadtörténeti vonatkozásait illetően a hozzáférhető iratok szovjet oldalon jellemzően már zászlóaljszinten járnak, és gyakorlatilag órára pontosan ki lehet deríteni, melyik háztömb mikor cserélt gazdát – legalábbis a jelentések szerint.
Várható volt, hogy a kutatókat valósággal elárasztó iratok között olyasmikre is lehet majd bukkanni, amik nemcsak hadtörténeti szempontból hordoznak érdekes információkat, hanem a közösségi emlékezet kibeszéletlen traumáit is segítenek magyarázni. Ehhez Budapest ostroma esetében remek sorvezetőt nyújtanak az NKVD 128. határőrezredének napi jelentései. Az alakulatnév nem tévedés: valóban határőrezredről van szó; ezeket az alakulatokat a szovjet Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg mögöttes területének biztosítására irányították a hadműveleti területekre, hogy közvetlenül az arcvonal elvonulása után állítsák vissza és tartsák fenn a rendet. A jelentésekből kitűnően kirajzolódik, milyen problémákkal szembesültek a határőr-járőrök Budapesten, több-kevesebb idővel a harcok megszűnte után.
„... II. az ellenség ügynökeinek tevékenysége.
a/ A helyi lakosság az ezred (NKVD ezred V.M.) műveleti szolgálati körzetében bizalmatlansággal viseltet a Vörös Hadsereg iránt, az éppen csak felszabadított települések lakossága a Vörös Hadsereghez félelemmel viszonyul = különösen a nők.
b/ A román 19. gyaloghadosztály tábori csendőrségének főnöke elmondása szerint észlelték, hogy 1944. december 26-án MIGLOD (Maglód - V.M) körzetében a német-magyar felderítés ügynökei lettek átdobva, mintegy 12 fő, melyből: egy fő fel lett tartóztatva, bizonyos Kis Pavel, utóbbi jelezte, hogy a frontvonalon át lettek dobva polgári ruhába öltöztetve, azzal a feladattal, hogy terrorcselekményeket kövessenek el a Vörös Hadsereg harcoló alakulatai ellen, aláaknázva a fő kommunikációs és vasúti szállítási útvonalakat, hidakat, katonai raktárakat. [...]"
CAMO, Fond 341, Opisz 5312, Gyelo 918 (kelt: 1944. december 30)
„...1945. 01. 17-én a hadműveleti-csekista csoportban lévő USZTYIMENKO Ivan Kondratyevics főtörzsőrmester, szül. 1923., katonai szolgálatra behívva 1942-ben, a Novoszibirszki Terület szülötte, Kargatszkij körzetből, Szorokomiska faluból, kommunista párttag, 9 osztályt végzett, orosz nemzetiségű.
A Budapest város felszabadított háztömbjeinek átvizsgálásának feladatát, valamint a szigorú rend helyreállításának feladatát végezve, USZTYIMENKO I. K. főtörzsőrmester, egyetlen határőr segítségével rendelkezve, zajt hallott az egyik pincéből - elhatározta, hogy feltárja a zaj okát, valamint megpróbálja elhallgattatni azt. A bejáratnál hagyva a határőrt, USZTYIMENKO lement a pincébe, ahol hat fő vörös hadseregbeli tiszt tartózkodott, valamennyi részegnek tűnt. A határőr egyenruhát meglátva, a tisztek közül egy pisztollyal közvetlen közelről rálőtt USZTYIMENKO főtörzsőrmesterre, aki 2-3 perc elteltével elhunyt.
Valamennyi katona, kijőve a pincéből, azt mondta az őrt álló határőrnek, hogy ’Hívatja magát valami határőr le a pincébe’ - majd az összes személy eltűnt.
Körözési intézkedések foganatosíttattak, kedvező eredményre nem vezettek."
CAMO, Fond: 341, Opisz: 5312, Gyelo: 918
„…1945. 02.03. SZANDAKOV hadnagy járőrvezető megtudta GUTMAN SÁNDOR helyi lakostól, hogy ismeretlen katonák naponta járnak a pékséghez, és összeszedik a kenyeret, amit a helyi lakosok számára sütöttek.
14:30-kor a járőrvezető kiküldött egy négy fős különítményt, így fel lett tartóztatva 3 fő katona. A feltartóztatottak kikérdezése során megállapítást nyert, hogy ezek A. A. POGREBNJAK főtörzsőrmester 244 főt számláló csapatába tartoznak, amely a 2363. számú hadikórházból feltöltésként a 6. harckocsihadsereg ellátózászlóaljához lett irányítva. SZANDAKOV hadnagy kimenvén a teljes személyi állományával a nevezett csoport elhelyezkedési körzetébe megállapította, hogy utóbbi egy „türelmi házban” tartózkodott, odavaló nőkkel együtt, a tisztek hiányából fakadóan a csapat teljes személyi állománya szétszéledt a városban, és 5 teljes napon keresztül részegeskedtek, fosztogattak, raboltak és erőszakoskodtak. Összefogdosva a teljes csapatot SZANDAKOV hadnagy őrkíséret felügyelete alatt elküldte őket Pest város VII. kerületének katonai parancsnokához, majd átadta őket a 6. harckocsihadsereg képviselőjének, KERNOSZ főhadnagynak, aláírása ellenében, aki már 10 napja kereste ezt a csapatot. …”
CAMO, Fond: 341, Opisz: 5312, Gyelo: 918
„1945. 02. 04. Karhatalmi különítmény, benne 2 fővel, járőrvezető TKACSEV közkatonával, járőrözvén Pest városában a HUNGÁRIA és a HOKKEI utcákon [Hungária körút, Thököly út – V.M.], egy ismeretlenre lett figyelmes, akinek hiányzott egy keze, és aki haladása során folyamatosan nézelődött minden oldalra, illetve kerülte a találkozást a szolgálatot teljesítőkkel. A különítmény számára ez gyanús volt, ezért elkezdték figyelni. Az ismeretlen, amit észrevette, hogy követik, becsapódott egy utcasarkon, és próbált eltűnni. A különítmény gyorsan utolérte és feltartóztatta. Külső szemrevételezés során, illetve a dokumentumok ellenőrzésekor semmi rendkívüli nem volt észrevehető, ám Tkacsev közkatona észrevette, hogy az ismeretlen jobb oldala valamiért nem egészen szimmetrikus, nagyobb a bal oldalától. A határőr felszólította az ismeretlent, hogy gombolja ki a kabátját. Kiderült, hogy a jobb keze teljesen egészséges, csak a kabát alá volt dugva. Ennélfogva a feltartóztatott lelepleződött, mint az ellenség katonája, akinek az iratai is hamisak voltak."
CAMO, Fond: 341, Opisz: 5312, Gyelo: 918
„... B. pont: Feltartóztatott német katonák (Helmut Istrige Fritz a 155. gépesített hadosztálytól, valamint Vajde Hans Fuker a 225. javító-szerelő [hiányzó alakulattípus - V.M.]) beszámolói alapján megállapítást nyert, hogy a német hadsereg katonái kilátástalannak látják saját helyzetüket a budapesti katlanban, magyar ruhába öltöznek át, és próbálkoznak átmenni a frontvonalon, megadva magukat a Vörös Hadseregnek.
A német-magyar csapatok parancsnokságának valamennyi eltervezett intézkedése nem hoz kedvező eredményt. A dezertálás, úgy a németek, mint a magyarok körében napról napra növekszik...”
CAMO, Fond: 341, Opisz: 5312, Gyelo: 918
(Megjegyzés: a szovjetek jellemzően az ellenséges katonák első szolgálati helyét adták meg, és nem vették figyelembe a későbbi átvezényléséket, áthelyezéseket. Az adatokat ugyanis jellemzően a zsoldkönyvből és/vagy a dögcéduláról tudták meg).
„[1945.02.09. 24:00-ig – V.M.] … Pusa Ferenc hadifogoly elmondása alapján megállapítást nyert, hogy a bekerített német-magyar csoportosulás súlyos élelmiszerhiánnyal küzd. A magyar hadsereg katonáinak többsége nyomott hangulatú, minden katona és tiszt az első adandó alkalommal próbál megszökni a hadseregből, vagy hadifogságba esni. Bizonyos katonák és tisztek nem akarják védeni a várost, hanem megsebesítik saját magukat. Mint például: hadifogoly katona Karcer József előadta, hogy ’már két teljes napja nem ettem semmit, kevés volt a lőszer, de nekünk mégis azt parancsolták, hogy védjünk egy hatalmas épületet Budán, erőnk sem volt elég, a lábunkon alig álltunk, ekkor a bajtársammal megegyeztük, hogy kézen lőjük magunkat, hogy elküldjenek minket a segélyhelyre, aztán onnan az első adandó alkalommal majd átmegyünk az arcvonalon, aztán megadjuk magunkat az oroszoknak, és így is tettünk’ .”
CAMO, Fond: 341, Opisz: 5312, Gyelo: 918
„1945.02.12. Az Ananyev és Agarkov vezette rendfenntartó különítményneknek, lakásokat ellenőrizvén a Nefelejst (sic!) utcában, Pesten, az egyik lakásban gyanús lett a háziasszony, aki erősen aggódott, és már-már betegesen nyugtalan volt. A különítmény kérdésére: ’Hol van a férje?’ - végső kétségbeesésben válaszolta azt, hogy ’Már öt évvel ezelőtt meghalt’. A különítmény kinyittatta a lakásban lévő szekrényeket. A háziasszony sírva kezdett könyörögni: ’Az én dolgaim vannak a szekrényben, maguk meg el akarják venni’. A különítmény nem tágított. Amikor az egyik szekrény ki lett nyitva, a női ruhák mögött észrevettek egy ismeretlen személyt polgári ruhában, ez ijedtségében azonnal feltartotta a kezeit, és azt kiáltotta ’OROSZ NE LŐJJ’, azzal kirontott a szekrényből a szemközti ajtó felé, ám a különítmény feltartóztatta. Az átvilágítás bebizonyította, hogy a magyar hadsereg katonája volt.
A felderítő-begyűjtő csoportok által az első és harmadik vonalbeli osztagok közül, amelyek Budán tevékenykedtek, fel lett tartóztatva a magyar hadsereg 76 katonája. Begyűjtött zsákmány: 506 puska, 25 géppisztoly, 1049 különféle (kézi)gránát, 89648 lőszer vegyes típusokból, 1438 tüzérségi lövedék. A zsákmány át lett adva a zsákmánygyűjtő csoportnak."
(CAMO, Fond: 341, Opisz: 5312, Gyelo: 918)
„1945.02.12-én, egy 3 főből álló rendfenntartó különítmény, Zujev őrmester vezetésével, az Erzsébet utcán járőrözve Pesten, észrevett egy ismeretlent polgári ruhában, egy nagy hátizsákkal a vállain. Amint észrevette az őrjáratot, az ismeretlen eltért egy másik utcába, ez a különítménynek azonnal gyanús lett. Zujev őrmester úgy döntött, hogy ellenőrizni kell az ismeretlent. Az ellenőrzés során nevezett személy a kezeivel hadonászott, rázta a fejét, mindenféle értelmetlen hangot adott ki. A hátizsák átkutatása során előkerült: vöröskatona köpeny, nadrág, altiszti táska, Komszomol igazolvány, vöröskatona-könyv - a 337. lövészhadosztályba tartozó 27. lövészezred törzsőrmesterének nevére (Szafon Gumarzakovics Kabirov) kiállítva, valamit más dolgok. Az ismeretlen le lett tartóztatva és át lett adva az elhárításnak, ahol megállapítást nyert, hogy dezertált a Vörös Hadseregből folyó év januárjában, és azóta bújkált, magát süketnémának tettetve."
(CAMO, Fond: 341, Opisz: 5312, Gyelo: 918)
„1945.02.12-én Szandakov hadnagy felderítő-keresőcsoportja 18 fős állománnyal Budapest elővárosának (Rákospalota) ellenőrzését végezte, amikor feltartóztattak 4 fő ismeretlent a Vörös Hadsereg egyenruhájában, ezeknek fegyvere is volt: 1 gyalogsági puska, géppisztoly és 4 pisztoly. A feltartóztatás során fegyveres ellenállást tanúsítottak. Szandakov hadnagy járőrvezető határozott és bátor fellépésének köszönhetően utóbbiak fel lettek tartóztatva és le lettek fegyverezve. Az ismeretlenek motozása során előkerültek aranyholmik, női ruhák, valamint más értéktárgyak. A továbbiakban megállapítást nyert, hogy az ismeretlen ’Akulov Alekszandr’, aki Bicskov, összebeszélve Aponyenko, Jevtusenko és Korjaginim sorkatonákkal, 1945.01.23-án dezertáltak a 65. önálló büntetőszázadból, magukat NKVD járőrnek adták ki, folytatólagosan útonállóskodtak, fosztogattak, erőszakoskodtak a helyi lakossággal. A távlati céljuk az volt, hogy Romániába menjenek, és ott átlépjék a határt a Szovjetunió felé.”
(CAMO, Fond: 341, Opisz: 5312, Gyelo: 918)
„1945.02.23-án 17:00-kor az őrszolgálat 14. számú járőre, benne 9 fővel, SZANDAKOV hadnagy parancsnoksága alatt, a Duna partján húzódó utca egy házában feltartóztatott egy ismeretlent, aki a Vörös Hadsereg egyenruháját viselte, azon ’századosi” rendfokozati jelzéssel, ám nem rendelkezett személyazonosságot igazoló iratokkal. A feltartóztatott egy légvédelmi üteg parancsnokának adta ki magát, amely Budán települt. A zászlóalj felderítőosztályának átvilágítása alapján az ismeretlen személyazonossága megállapítást nyert: dezertőr a 297. lövészhadosztályból, Sz. A. Jevtusenko vöröskatona [nem megállapítható, hogy rokona, vagy csak névrokona az előző forrásban említett Jevtusenko sorkatonának – V. M.], aki még 1944. augusztusában dezertált az egységétől, és ezen idő alatt végig fosztogatott, erőszakoskodott a lakosság kárára a frontkörüli sávban, aztán Budapest Vörös Hadsereg részei által történő elfoglalásával megérkezett a városba. Tudva, hogy a helyi lakosság jobban viszonyul a tiszti állományhoz, tiszti álcával könnyebben bujkált a városban, tiszti egyenruhát öltött századosi rendfokozattal, aztán a város különböző szegletein élte világát, ahol nincsenek katonai alakulatok, gyakran váltogatva lakhelyét.”
[A szökevényt átadták a SZMERS-nek – V. M.]
CAMO, Fond: 341, Opisz: 5312, Gyelo: 918
A fenti példákból jól látható jellegzetességeket, mintázatokat, sémákat lehet rajzolni arra, mi is volt az erőszak dinamikája, és hogyan szenvedett a civil lakosság a terrortól. Ami az NKVD 128. határőrezredének napi jelentéseiből látszik, annak alapján azt mondhatjuk, hogy a civil lakosságot jelentős mértékben a dezertőrök, frontlógósok, katonaszökevények terrorizálták, akik gyakorlatilag semmilyen önkontrollt nem tanúsítottak, miközben a lakosság rettegett tőlük. Mivel a civilek azt hitték, hogy mindez hivatalos parancsra, a hadvezetés jóváhagyásával történik, logikusnak tűnt részükről, hogy ne tegyenek feljelentést, ne hívjanak még több szovjet katonát (ideális esetben karhatalmistákat) a nyakukra, és ne kérjenek segítséget. Erre a látszatra a közönséges bűnözőkként viselkedő fosztogató, erőszakoskodó elemek rá is játszottak: az élelmesebbek tisztnek adták ki magukat, esetleg egyenesen NKVD egyenruhával is rendelkeztek; akár puszta tömegüknél fogva is lehettek annyian (lásd a teljes meglógott lövészszázadnyi feltöltés esetét a VII. kerületben), hogy a lakosság el sem tudta képzelni, hogy ez tényleg anarchia, és nem egy hivatalos „három napos szabadrablás”. A fegyelem felbomlása olyan méreteket öltött, hogy részegeskedő szovjet tisztek(nek kinéző) személyek egyenesen meggyilkolták az őket számon kérő karhatalmistát, ráadásul utána teljesen felszívódtak a káosz uralta városban, és sosem vonták őket felelősségre.
Fontos rögzíteni, hogy a vizsgált szovjet jelentések nem azt mondják, hogy a lakosság nem szenvedett a terrortól – valójában épphogy megerősítik ezt. Amiben mást mondanak, mint a visszaemlékezések, az az elkövetők motivációja: a szovjet hadműveleti jelentések szerint ezek nem felső parancsra elkövetett, ideológiai indíttatású, erőszakos megtorlások voltak, hanem alulról szerveződő köztörvényes bűncselekmények, amik a Vörös Hadsereget is nehéz helyzetbe hozták: a felbomló fegyelem sok esetben már a szovjet hatóságokat és a hadsereget akadályozta a feladatvégzésben. A lakosság népi emlékezete a látvány és a megelőző háborús propaganda alapján aztán kizárólag úgy őrizte meg ezt a tragikus időszakot, mint a szovjet hadsereg tudatos, irányított bosszúját.
A forrásokból a sorok közt azt is kiolvashatjuk, hogy a Belügyi Népbiztosság határőrei súlyos kapacitáshiánnyal küzdöttek: lényegében alig győzték felderíteni a bűncselekményeket, és kis túlzással bármelyik utcasarkon befordulva, bármelyik szekrénybe benézve szökevényekbe botlottak. Ez a szökevény persze lehetett a saját hadsereg katonája, de ellenség is – utóbbi esetben az ostrom végnapjainak drámája is felsejlik a már éppen megszabadult városrészekben. A tömeges civilbe öltözés később egy újabb tragédiába is torkollott: gyakran megállapíthatatlanná vált, kicsoda a katonaszökevény, és kicsoda tényleg civil, ez pedig teljesen véletlenszerű letartóztatásokhoz vezetett, tömegek eshettek úgy szovjet hadifogságba, hogy nem is voltak katonák. Ez már a „málenkij robot” története.
És hogy mi lett Szandakov hadnaggyal, aki éjt nappallá téve üldözte az erőszakoskodó, veszélyes bűnözőket és szökevényeket Budapesten? 1945. május 20-án öngyilkos lett Csehszlovákiában.
A szerző történész.
Levéltári források
Centralnij Arhiv Minyisztyersztva Oboroni Rosszijszkoj Fegyeraciji (CAMO) – Podolszk [Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Irattára]
Ajánlott irodalom
- Hingyi László: Budapest ostroma 1944-1945. (I-III. kötet). Etalon, Budapest, 2018-2019-2020.
- Nevenkin, Kamen: A Budapest erőd. (I-II. kötet). PeKo, Keszthely, 2019.
- Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlan. A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt. Jaffa, Budapest, 2018.
- Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. Corvina, Budapest, 1998.
- L. Balogh Béni (szerk.): „Törvényes" megszállás: szovjet csapatok Magyarországon 1944-1947 között. MNL, Budapest, 2015.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: