A diszkrimináció lebontásának egyik legnagyobb akadálya lehet, hogy a megkülönböztetés sokszor önbeteljesítő jóslatként működik. Ha egy csoportról azt hisszük, hogy gyengébben teljesít, elképzelhető, hogy lehetősége sem lesz rá, hogy bebizonyítsa, hogy nem így van – vagy akár maga is elhiszi, hogy úgysem sikerülhet. A második mechanizmusról néhány éve volt már szó: francia szupermarketekben bizonyosodott be, hogy ha azt gondolod, a kollégád a bőrszíne miatt dolgozik rosszabbul, akkor úgy is lesz.

Egy új tanulmány az első mechanizmust vizsgálja: mi történik a férfiak nemi szerepekről alkotott képével, ha nőkkel kell együtt dolgozniuk egy hagyományosan férfiak által dominált közegben?

Gordon Dahl (University of California, San Diego), Andreas Kotsadam (Oslói Egyetem) és Dan-Olof Rooth (Linnaeus Egyetem) a norvég hadsereg kiképzését használta kísérleti terepként. A nyolchetes kiképzésen véletlenszerűen osztják be a katonákat 5-7 ágyas szobákba (a szobák lakói a kiképzés során is gyakran együtt teljesítik a feladatokat), így véletlenszerűen dől el, hogy egy férfi katonának van-e a szobájában nő, és ha igen, akkor hányan vannak. Mivel a kísérletben vizsgált egységben a nők aránya csak 13 százalék, a szobák kétharmadára egyetlen nő sem jutott, a többiben viszont egytől négyig terjedt a nők száma.

Fontos tudni, hogy a kutatók által tanulmányozott modell nem volt újdonság a katonáknak: a norvég seregben már 2014-ben bevezették a teljes nemi integrációt, ami elég nagy érdeklődést váltott ki világszerte. A kutatók a kiképzés előtt és után is három, a nemi szerepekkel kapcsolatos kérdést tettek fel a katonáknak, ügyesen rengeteg más kérdés közé rejtve. Három állítást kellett 1-től 7-ig értékelniük:

1. Az egynemű csapatok jobban teljesítenek.

2. Fontos, hogy a férfiak és a nők egyenlően osszák meg a házimunkát.

3. Nőies vagyok.

Az eredmények azt mutatták, hogy azokban a szobákban, ahol volt nő, 14 százalékponttal nőtt azoknak az aránya, akik szerint a férfi és nő tagokkal rendelkező csapatok sem teljesítenek rosszabbul (korábban a megkérdezettek fele gondolta így); 8 százalékponttal lettek többen azok, akik szerint a férfiaknak és a nőknek egyformán kell osztozniuk a házimunkában (korábban a megkérdezettek kétharmada gondolta így); és 14 százalékponttal nőtt azoknak az aránya, akik nem utasítják el teljesen a saját nőiességüket (korábban a megkérdezettek kétharmada teljesen elutasította).

Skandináv adatnirvána

Gondolom, feltűnt, hogy ahhoz képest, hogy általában Amerikában dolgozó kutatók cikkeiről számolok be, már nem először történik, hogy norvég vagy svéd adatokból dolgozó tanulmányról írok. Volt szó például a szülők bebörtönzésének hatásáról Norvégiában és Svédországban, illetve a rokonaink megbetegedésének a saját életmódunkra gyakorolt hatásáról. Ennek oka, hogy a skandináv országoknak fantasztikusan részletes adataik vannak szinte mindenről a büntetésvégrehajtástól az adókon és a nyugdíjakon keresztül az egészségügyi rendszerig vagy a hadseregig.

Amerikában gyakran nehezebben engedik meg a kutatóknak, hogy felhasználják a még oly széleskörű adatokat. A saját kutatásaimban például olyan részletes (persze anonimizált) egészségügyi adatokat használok, amelyekből látszik, hogy egy beteg mikor ment orvoshoz, mi volt a diagnózis, mi történt vele a kórházban, milyen gyógyszert írtak fel neki. A skandináv hatóságok megengedik, hogy különböző adatokat az egyének szintjén is összekössünk, ez ad lehetőséget olyan összefüggések vizsgálatára, amelyeket Amerikában nem tudnánk feltárni.

A szerző a Harvard Egyetem PhD-hallgatója.