Magyar kutatók: A kutyák is féltékenyek
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A féltékenység az embernél nagyon korán, már fél éves korban megjelenik. Az ELTE Etológia Tanszéke, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársai és spanyol vendégkutatók közösen vizsgálták, hogy ez az érzelem csak az emberekre jellemző vagy az állatvilágban is létezik. Az eredményről a Nature Scientific Reports hasábjain számoltak be.
A korábbi tesztekkel ellentétben a kutatók élő riválist, vagyis valódi kutyát vetettek be, mivel a kutya-gazda kapcsolat ekkor kerülhet igazán veszélybe. (A féltékeny viselkedés a fejlődéslélektani definíció szerint akkor jelenik meg, ha egy, az egyed számára fontos kapcsolat kerül veszélybe egy harmadik fél miatt.)
A kutatásban négy lehetséges rivális szerepelt: két kutya (az alany számára ismerős és ismeretlen kutya), valamint két tárgy (az alany számára ismerős és ismeretlen tárgy). A gazdáknak mindegyik riválissal úgy kellett foglalkozniuk, mintha az egy kutya lenne, miközben saját kutyájukat, a kísérlet alanyát teljesen figyelmen kívül kellet hagyniuk. A kutyák hasonló viselkedést mutattak, mint az egy év körüli gyerekek, amikor édesanyjuk egy másik gyerekkel foglalkozik. Többször próbálták a gazda és a rivális közötti interakciót megszakítani, igyekeztek felhívni magukra gazdájuk figyelmét, ám csak akkor, amikor a gazda egy másik kutyával foglalkozott.
A kutyák viselkedését a kutatók szerint nem magyarázza a területvédelem, hiszen számukra idegen helyen tesztelték őket, illetve az egy háztartásban élő kutyák közötti dominancia-rangsornak sem volt hatása az eredményre.
A tanulmány összefoglalója szerint további kutatásokat igényel, hogy a kutyák féltékenysége ugyanarra az érzelmi srófra jár-e, mint az embereké.
Kutyakutatásokkal az alábbi cikkeinkben foglalkoztunk:
Magyar etológusok kutyákat vizsgáltak, és összefüggést találtak az elhízás és a depresszió között
Kutyákon vizsgálták a hízékonyságra hajlamosító faktorokat, köztük a lelki és szociokognitív eredőket az ELTE és Padovai Egyetem etológusai. Az ebek kivállóan modellezik az embereket e tekintetben is.
Mit csinál a kutya, amikor otthon hagyják egyedül?
Hogyan érzékelik a kutyák az időt? Mi köze a szürke farkasnak a kutya-ember viszonyhoz? És biztos, hogy jó, ha szeparációs szorongás helyett egyszerűen végigaludják az egyedül töltött időt?
Magyar kutatók: A kutya ugyanúgy függővé tud válni, mint az ember
A Nature fiókfolyóiratában jelent meg az ELTE Etológiai Tanszékének kutatói által jegyzett tanulmány, amely szerint a kutyák ugyanúgy rá tudnak kattanni a jutalomfalatokra, mint az emberek a káros szenvedélyekre.
Magyar kutatók: Kutyákról érdemes mintázni a robotokat
A robotok tervezésekor nem az ember viselkedéséből kell kiindulni – vélik az MTA-ELTE etológusai. Még publikálás előtt álló tanulmányuk szerint a kutya ideális a társrobotok viselkedésének modellezéséhez. A prototípusok első generációja már el is készült, a következő nemzedék idén várható.
Gödöllői border collie bevetésen: miért lenne tragédia, ha eltűnnének a poszméhek?
Tudta, hogy a napraforgó jobb minőségű magot, a szamóca pedig nagyobb gyümölcsöt hoz, ha rovarok porozzák be? Borcsa, a border collie világszinten is az elsők egyike a globálisan évi több százmilliárd eurós hasznot hajtó beporzás kulcsszereplőinek felkutatásában.