Hét pontból áll az emberiség egyetemes erkölcsi kódexe
- Segítsd a családod!
- Segítsd a mikroközösséged!
- Viszonozd a szívességet!
- Légy bátor!
- Tiszteld elöljáróidat!
- Légy igazságos!
- Tiszteld mások tulajdonát!
Ekként (is) értelmezhető az egyetemes morál hétparancsolata egy brit antropológuscsoport kutatása nyomán. Oliver Scott Curry, az Oxfordi Egyetem antropológusa és kutatócsoportja az alábbi kategóriákat vizsgálták:
Mint azt a kutatók a Current Anthropology című szakfolyóirat februári számában kifejtették: zavarónak találták, hogy a morális viselkedésnek nincs antropológiai definíciója. Nem tudni, hogy a kifejezés pontosan „mit takar, melyek a legfőbb ismertetőjegyei, hogyan lehetne feltérképezni annak megjelenési formáit”. Más kérdés, hogy a jelenségen a filozófusok már több száz éve vitatkoznak, többnyire konszenzus nélkül.
Etikus, ami morális, kérdés, hogy egyéni vagy közösségi-e
A morálról filozófusok egész hada vitatkozott hosszú évszázadokra visszamenően. A 13. században élt Aquinói Tamás olasz filozófus, a skolasztika atyja – arisztotelészi alapkon – úgy vélte, hogy a morális viselkedés két alappillére Isten és a felebarátok szeretete. Ezeken keresztül vezet az út az ember végső céljához, a boldogsághoz. Ez egyúttal a társadalomszervező kölcsönösséghez is iránymutatóul szolgál, amennyiben mindenkinek úgy kell viselkednie felebarátaival (értsd: a többi emberrel), miként szeretné, hogy ők viselkedjenek vele.
A 17. században alkotó Thomas Hobbes angol filozófus kissé nyakatekert módon hozta közös nevezőre az emberek alapvetően önző természetét és a közösségi normákat megteremtő erőket. Szerinte ugyanis az emberek legbelső természete, hogy saját vágyaikat hajkurásszák. Hobbes viszont úgy vélte, hogy létezik egy rendteremtő entitás, a Leviathán, aki ledugja torkukon, hogy a közösség érdekei előrébb valók, mint a saját kicsinyes vágyaik. Ez a fiktív despota nem más, mint maga a társadalom, az állam. Hobbes kissé machiavellisztikus tételei szerint azért van szükség államfőkre, hogy legyen, aki megteremti a morált.
Az ugyancsak 17. századi angol John Locke szintén felsőbb hatalomnak tulajdonította az erkölcsi normákat. Tételei Aquinói Szent Tamás tanain és az arisztotelészi hagyományokon alapultak, a megmondóember szerepét viszont nem az államra és végső soron nem is Istenre vagy annak egy gonosz ellenlábasára, hanem a természtre ruházta rá.
Immanuel Kant német filozófus csak mintegy száz évvel később kezdte – elsőként – pedzegetni, hogy a közösségi moralitás kritériumait az egyetemes elfogadottság határozza meg. Ő ugyanis – egyébként továbbra is krisztusi alapokon – úgy vélte, hogy egy cselekedet akkor válik morálisan kikezdhetetlenné, ha megfelel a kategorikus imperatívusz (általa leírt) elvének. Magyarul: ha általánosan elfogadott és mindenki által követett normává válik.
Végül, de korántsem utolsó sorban a 19. századi John Stuart Mill angol filozófus jutott arra a végkövetkeztetésre, hogy a morális nem jó vagy rossz, hanem elsősorban hasznos. Az utilitarizmus legfontosabb képviselője egyetértett Aquinói Tamással abban, hogy az ember legfőbb célja a boldogság, és Hobbes-szal abban, hogy az alapvetően gyarló embert elsősorban a saját önző érdekei és jóléte foglalkoztatja, egyúttal viszont arra jutott, hogy ezt leginkább „jó” tettekkel érheti el. A kör mindenesetre nem zárult be Mill tételeivel, a morális normák mibenlétéről a mai napig folyik a vita.
Globálisan morális
Scurry alapfeltevése szerint a különféle társadalmak erkölcsi kódexe nem más, mint az emberi közösségekben felmerülő együttműködési nehézségekre adott biológiai és kulturális válaszok összessége. Az evolúciós játékelméletre építő oxfordi kutatók különféle közösségek írásos emlékeiből igyekeztek kiszűrni az egyetemesen elfogadott morális szabályokat. Világszerte 60 közösséget vizsgáltak földrajzi, etnikai, vallási megkötések nélkül. Arra voltak kíváncsiak, mennyire fontosak az adott közösségekben azok a viselkedésformák, amelyek az együttműködés fontosságát helyezik előtérbe.
Arra jutottak, hogy a morális viselkedés kritériumai a korábbi feltételezésekkel ellentében egyetemesek: a családi és közösségi összetartást, a kölcsönösséget, az igazságos és bátor viselkedést, vagy épp a magántulajdon tiszteletét minden kultúrában erényként értékelik. Többnyire azt is tudják a világ minden táján, hogy a „behódolás”, akárcsak a bátor kiállás, ugyancsak hasznos lehet. A cikk elején felsorolt tételek sorrendje azonban, hívják fel a figyelmet a kutatók, társadalmanként változhat, mert a különféle kultúrákban nem ugyanúgy súlyozzák ezeket az értékeket.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: