Minden tizedik anya szenved a szülés utáni depressziótól, amire van már gyógyszer, csak épp méregdrága

2019.05.24. · tudomány

Először engedélyezett kifejezetten szülés utáni depresszióban szenvedőket célzó gyógyszert az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság, az FDA. A márciusi döntés értelmében a Zulresso márkanév alatt forgalmazott brexanolone, illetve allopregnanolone nevű, az agyra ható természetes szteroidot tartalmazó szer júniustól kerül forgalomba.

Az Egyesült Államokban becslések szerint évi 400 ezer újszülöttet hoz világra depresszióban szenvedő kismama (kb. 3,8 millió gyerek születik az USA-ban évente). A szülés utáni depresszió a frissen szült nők körében a második leggyakoribb halálozási ok, egy másik adat szerint Angliában pedig az első

Minden tizedik anya érintett

Magyarországon is hasonlóan, 10 százalék körül alakul az érintettek aránya – áll a Neuropsychopharmacologica Hungarica folyóiratban 2013-ban megjelent tanulmányban. Évente 9-10 ezer terhes és legalább ugyanennyi frissen szült nő szenved a depresszió tüneteitől Magyarországon, és mintegy 100 nőnél alakulnak ki a szülés utáni pszichózis tünetei, amelyek már drámaiak és életveszélyesek is lehetnek. Nemzetközi adatok szerint az Egyesült Államokban a szülés utáni anyai halálozás 20 százaléka öngyilkosságból adódik, és a nők 5-14 százalékának vannak önsértéssel kapcsolatos gondolatai a várandósság idején, illetve a szülés után, hazai adat nem ismert – mondta a Qubitnek Pelikán Anett pszichiáter szakorvos, a Szent János Kórház Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum munkatársa, az osztályokon átívelő Együtt (baba-mama-papa) program csapatának tagja.

Ha nincs életveszély, a szülés utáni depresszió akkor is komoly gondokat okozhat: az érintett anyák kevésbé képesek ellátni, szoptatni újszülöttjüket, ami veszélyezteti a gyerek korai fejlődését és az anya-gyerek kapcsolat megfelelő alakulását is. A depresszió tünetei miatt változhat, illetve sérülhet a szülői gondoskodás, az érzelmi válaszkészség, elköteleződés és bevonódás, amelyek pedig meghatározók a gyermek érzelmi, értelmi és pszichomotoros fejlődésében. Mindez kezelhető: „ahogy a depresszió enyhül, ez az élmény és a gyermekkel való kapcsolat is változik – ezért is fontos, hogy minél korábban észleljük, és segítsünk az anyának. Így a súlyosabb esetben kialakuló negatív hatások, a gondozási zavar, az elhanyagolás, a gyermek veszélyeztetése is elkerülhető” – mondta a pszichiáter.

Szedhet-e antidepresszánst, aki szoptat?

A Magyarországon érvényes szakmai irányelvek a szülés utáni depresszió kezelésében általában a nem gyógyszeres, pszichoterápiás kezelést hangsúlyozzák elsőként. A poszt partum depresszió kezelése annyiban más, mint általában a depresszióé, hogy a születés körüli (perinatális) időszakban speciális témák merülnek fel, megnő a kapcsolatok és interakciók jelentősége, fontossá válik, hogy a szülőt és gyermekét, a családot egységben kezeljék.  Ha a gyógyszeres kezelés is indokolttá válik, akkor a depresszió kezelésében egyébként is elérhető szerekkel kapcsolatban fogalmaznak meg ajánlásokat – mondta Pelikán. 

Fontos tudni, hogy önmagában a gyógyszeres kezelés nem zárja ki a szoptatást – mondta a laktációs tanácsadással is foglalkozó szakorvos. Van olyan szer, amely nagyon kevéssé választódik ki az anyatejbe, és a vizsgálatok alapján a gyermek vérében nem, vagy alig kimutatható. Emellett a gyógyszerszedés időpontjának megválasztásával, szakaszos szoptatással is lehet csökkenteni a kockázatot, és a tejtermelés fenntartása mellett a szoptatáshoz való későbbi visszatérésre is van lehetőség. Ezt a döntést a kezelőorvosnak mindig az anyával, a családdal közösen kell meghoznia. 

Pelikán szerint a magyar gyakorlatban a jelek szerint nagyobb kockázatnak tartják a gyerek gyógyszernek való kitettségét, mint az elválasztást – amit egyébként a depresszió tünetei is erősíthetnek például egy kimerült, önmagában bizonytalan, szoptatással kapcsolatban ambivalens anya esetében. A János-kórház 2004 óta működő Együtt programjában fontos szempont, hogy a szülő úgy kapjon segítséget, hogy a gyermekéről való gondoskodás, így a szoptatás támogatása is megvalósuljon.

Mint a szakértő elmondta, programjukba egyre több anya és család jelentkezik, ami jó tendencia, mert már a korai tünetek időszakában maguk keresnek segítséget, és „a korai felismerés jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni”. Ennek fontosságára a Hegyvidéki Kulturális Szalonban tartott előadássorozatukkal is igyekeznek felhívni a figyelmet.

Hatékony kezelés a tehetőseknek

Az Egyesült Államokban most a gyógyszeres kezelésben történt előrelépés. A frissen engedélyezett, egyszeri infúziós kezelés formájában adható szer újdonsága, hogy órákon belül kifejti hatását, és enyhíti a poszt partum depresszió tüneteit. A gyógyszer enyhe mellékhatása fejfájás, szédülés vagy fáradékonyság lehet. A lehetséges súlyosabb mellékhatások – például a túlnyugtatás és a hirtelen tudatvesztés – kockázata miatt a hatóság előírta, hogy minden esetben képzett egészségügyi alkalmazottnak, minősített egészségügyi intézményben kell beadnia az intravénás szert, amelyhez a páciensek csak egy szigorúan ellenőrzött programon keresztül juthatnak hozzá – közölte Tiffany Farchione, az FDA pszichiátriai gyógyszerekért felelős részlegének vezetője.

„Reményeink szerint a Zulresso paradigmaváltást hoz majd a szülés utáni depresszió megítélésében, nyilvánvalóvá válik, hogy ez egy betegség, amelyet lehet és kell is kezelni”, nem pedig a nő hibája – mondta Jeff Jonas, a szabadalmaztató Sage Therapeutics társalapítója és vezérigazgatója. Szerinte a poszt partum depresszió más pszichiátriai betegségekhez hasonlóan több generációs: hatással van az anya, a gyerek, a férj, a család életére is. „Olyan szert akartunk kifejleszteni, amitől az érintettek újra jól lesznek, és visszatérhetnek a munkába” – tette hozzá a cégvezető, de a termék árát elnézve azért nem lesznek olyan sokan, akik a Zulressótól gyógyultan masíroznak vissza a munkaerőpiacra.

A kereskedelmi forgalomban ugyanis 34 ezer dollárt (csaknem 10 millió forintot) kérnek a hatvanórás infúziós kezelésért, és az ampullánkénti 7450 dolláros listaár is igen borsos. Igaz, betegenként eltérhet, hogy valójában hány ampullára van szükség. A gyógyszer drágasága valószínűsíti, hogy kevés rászoruló nő kaphat általa segítséget, pedig kutatások szerint az alacsony jövedelmű nők körében nagyobb a betegség kockázata. Jonas arra számít, hogy a biztosítók térítik majd a kezelést, de erről még nincs hitelt érdemlő adat. 

photo_camera A poszt partum depresszió szűrését előíró törvénytervezet 2007. májusi benyújtása előtt fotózták le a javaslat szószólóit, köztük a középen álló Carol Blockert, akinek a lánya ebben a betegségben szenvedett, és öngyilkos lett. Ezért a jogszabályért lobbizott akkor a betegség híres érintettjei közül Brooke Shields színésznő is, de a szűrés továbbra is csak egy lehetőség, amelyet melegen ajánlanak különböző orvosi szervezetek. Fotó: Nancy Ostertag/Getty Images/AFP

Rájött, hogy segítségre szorul

Kristina Deligiannidis, a New York-i Zucker Hillside Hospital női viselkedési egészség részlegének vezetője – aki részt vett a szer tesztelésében – áttörésnek nevezte a szer engedélyeztetését. Kezelés nélkül a szülés utáni depresszió hónapokig, akár évekig is elhúzódhat, a brexanolone-nal végzett kísérletek szerint ez a szer viszont attól függetlenül hatott, hogy a tünetek mióta álltak fent. A betegség kezelésének eddigi opciói a tanácsadásra vagy a terápiára, illetve antidepresszánsok szedésére korlátozódtak. Utóbbiak azonban általában nem nyújtanak azonnali megkönnyebbülést, akár néhány hétbe is beletelhet, amíg hatnak, ezzel szemben a brexanolone a fázis II. és III. vizsgálatokon is gyors hatású antidepresszánsnak bizonyult – mondta Deligiannidis.

A CNN megszólaltatott egy érintett anyát Connecticutból, aki eleinte a szülés után viszonylag gyakori tüneteket (pl. sok, látszólag indokolatlan sírást) tapasztalt első gyermeke 2014-es születése után, de amikor önhibáztató gondolatait már nem tudta kiverni a fejéből, és a lányát karjában tartva felmerült benne, hogy maga ellen fordul, rájött, hogy ez több mint baby blues, és segítségre szorul. Poszt partum depressziót állapítottak meg nála, és hagyományos antidepresszánsokkal kezelték, amelyek idővel segítettek is. 2017-ben, második gyermeke születése előtt már a terhesség idején megkapta ugyanazokat a gyógyszereket, de nem enyhítették a tüneteket. A nő egy ismerőstől hallott az új szer klinikai teszteléséről, és jelentkezett. A kezelés 12-18. órájában érzékelni kezdte a hatást, a nyomasztó gondolatok felhagytak a kergetőzéssel a fejében. 

Kockázati tényezők és figyelmeztető jelek

A poszt partum depresszió nagyobb kockázatával jár, ha az anyánál már a terhesség előtt, illetve közben jelentkeztek lelki egyensúlyzavarok, stressz, alvászavar, depresszió (különösen a bipoláris zavar megjelenésének, kiújulásának rizikója nagyobb ebben az időszakban). Növeli a kockázatot továbbá, ha a gyermekvállalás körüli időszakban stresszkeltő életesemények érik az anyát, ha nélkülöznie kell a társas támogatottságot, ha családi vagy párkapcsolati zavarok adódnak az életében, illetve ha a várandósággal kapcsolatosan nehézségeket él át, meddőségi kezeléssel fogant meg. Ugyancsak nagyobb a kockázat, ha traumatikus a szülés, ha szülés közben megsérül, vagy betegen jön világra az újszülött. Bár az első szülés gyökeres változást hoz, és esetenként normatív krízist okoz a szülők életében, önmagában nem jelent kockázatot – mondta Pelikán Anett.

Az első hetekben gyakori az anyák érzelmi labilitása, hangulatingadozása, szorongása, kimerültsége: a baby blues néven is ismert jelenség az anyák 30-75 százalékánál jelentkezik. Ez rendszerint néhány nap, egy-két hét után megszűnik, de poszt partum depresszióba is fordulhat. Ha a tünetek tovább is fennmaradnak vagy súlyosbodnak, érdemes szakemberhez fordulni – mondta a pszchiáter, aki szerint a következő tünetek jelezhetnek poszt partum depressziót:

  • szomorúság, lehangoltság, örömtelenség, ingerlékenység, sírósság;
  • túlzott aggodalmaskodás a gyerekkel kapcsolatban;
  • kételkedés önmagában és szülői alkalmasságában, ami önmaga hibáztatásában, bűntudatban, önvádban is megnyilvánulhat
  • Az anya úgy érzi, nem tudja szeretni gyermekét, esetleg negatív érzéseket, haragot, agressziót érez a baba iránt.
  • Az anya úgy érzi, jobb lenne eltűnni, megszűnni, másra bízni a gyermekét.
  • Halállal, öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok.

Az pedig már a pszichotikus zavar lehetőségét is felvetheti, ha

  • az anya viselkedése hirtelen vagy jelentősen változik,
  • furcsa, irreális gondolatai támadnak,
  • szélsőségesen változékony a hangulata,
  • megváltozik a valósággal való kapcsolata.

A kísérletek

A brexanolone-nal a Sage eredetileg azért kísérletezett, hogy életveszélyes epileptikus görcsös állapotokra találjon gyógyszert, de ebben nem hozott átütő eredményeket. Mivel a szer alkalmas rá, hogy agyi mintázatokat változtasson meg, eredményesen vetették be viszont a súlyos depressziós tünetek enyhítésére. A brexanolone ugyanis képes helyettesíteni az allopregnanolon nevű természetes neuroszteroidot, amelynek a szintje szülés után visszaesik a nők szervezetében. A neuroszteroid olyan receptorokhoz kapcsolódik az agyban, amelyek a hangulat szabályozásában vesznek részt. Korábban ez nem állt a poszt partum depresszióval kapcsolatos gyógyszerkutatások fókuszában.

A 2016-ban és 2017-ben elvégzett laboratóriumi tesztekben több mint 200, a szülés utáni depresszió tüneteitől szenvedő nő vett részt. Tüneteik erősségét standardizált szempontok szerint mérték, és harminc nap után újra megnézték, hogy vannak. A kísérleti alanyok egy része megkapta a hatvanórás infúziót kisebb vagy nagyobb dózisokban, a másik csoportnak placebót adtak. A kezelés végére a kisebb dózisú brexanolone-nal kezelt csoportnál 19,5, a nagyobb dózissal kezelteknél 17,7 ponttal csökkent a tünetek intenzitása, míg a placebóval kezelteknél 14 pont volt a csökkenés. A második teszt során a hatóanyagot megkapó csoportban átlagosan 14,6 ponttal gyengültek a tünetek, a placebóval kezelteknél pedig 12,1 pont volt a visszaesés. Az eredményeket a kutatók a Lancet tavaly szeptemberi számában publikálták.

Más oldalról megközelítve az eredményeket a brexanolone-nal kezelt nők 75 százalékánál legalább 50 százalékban enyhültek a tünetek, 50 százalékuk pedig nem volt a továbbiakban klinikai értelemben depressziós – mondta Deligiannidis. Azok közül, akiknél hatott a szer, 94 százalék nem számolt be visszaesésről 30 nap elteltével sem. A leggyakoribb mellékhatások közül a páciensek 15,7 százaléka tapasztalt fejfájást, 13,6 százalékuk szédülést, aluszékonyságot pedig a betegek 10,7 százaléka.

Kétségek

A kísérlet eredményeit gyengíti, hogy a nőket csak 30 napig követték nyomon, így az adatok között nem szerepel, hogy várhatóan meddig is tart a kezelés hatása. A gyógyszer széles körű beválását pedig az ára mellett az is hátráltatja, hogy kevés kismama rendelkezik olyan családi háttérrel, hogy 60 órára elszabadulhasson kötelességeitől, és a kétéjszakás kórházi tartózkodás díját sem feltétlenül térítik meg a biztosítók az Egyesült Államokban. A pszichoaktív szer a szoptatást is akadályozhatja – erről egyelőre nincsenek adatok, ezért biztos, ami biztos, nem javasolják a szoptatást.

A kísérletek alapján a brexanolone azokra a nőkre hatott a leginkább, akik súlyos tünetektől szenvedtek, a kevésbé súlyos eseteknél szerényebb eredményeket hozott a kezelés. A fázis III. vizsgálatokban részt vevő szakemberek egyike, Samantha Meltzer-Brody, az Észak-Carolinai Orvosi Egyetem hangulati zavarokkal foglalkozó professzora leginkább abban reménykedik, hogy a gyógyszer bevezetése felhívja a figyelmet a szülés utáni depresszióra:

„Kétségbeejtő látni, milyen sok nő tűr csendben, kezeletlenül. Pedig az érintetteknek ki kellene vizsgáltatniuk magukat, és meg kellene kapniuk a megfelelő terápiát, függetlenül attól, hogy a kezelés brexanolone-nal történik-e, vagy más módszerrel.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás