Namíbiában akkora szárazság van, hogy elkezdték elárverezni a vadállatokat
Namíbiát súlyos aszály sújtja: a január és március közötti esős időszak nem hozott elegendő vizet, a folyók kiszáradtak, Stanley Simataa tájékoztatási miniszter szerint ez az ország történetének legsúlyosabb vízhiányos időszaka. Az aszály ötszázezer ember élelmiszerellátását sodorta veszélybe, a kormány májusban szükségállapotot hirdetett a természeti csapásra hivatkozva.
Saara Kuugongelwa-Amadhila miniszterelnök bejelentése szerint negyvenmillió dollárnyi összeget különítettek el a vízellátás biztosítására és a háziállatok mentésére, az elmúlt fél évben legalább hatvanezer háziállat pusztult el víz híján. Megérzik a hiányt a nemzeti parkokban őrzött védett fajok is, a károk enyhítésére és a zsúfoltság enyhítésére éppen ezért elefántárverést hirdettek, de kapható lesz zsiráf, valamint a párosujjú patások közé tartozó kudu és impala is.
A tervek szerint Namíbia mintegy ezer állatot kínál majd eladásra, a tervezett 1,1 millió dolláros bevételt pedig a meglévő állomány ellátására fordítják majd. Romeo Muyunda, a környezetvédelmi minisztérium szóvivője szerint kilencven éve nem volt ilyen súlyos aszály az országban.
Ha valaki kedvet kapott volna egy jó elefántra, siessen: a minisztérium lajstroma szerint közülük mindössze 28 kerül majd kalapács alá, emellett még bivalyt (600), vándorantilopot (150), nyársas antilopot (65), zsiráfot (60), jávorantilopot (35), impalát (20) és kudut (16) lehet vásárolni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: