11 millió valótlan üzleti információt listáztak a Google Térképen
Bár a Google saját 2017-es vizsgálata szerint a térképen szereplő vállalkozási adatok alig fél százaléka fals, a Wall Street Journal (WSJ) pénteken publikált tényfeltárása összesen 11 millióra becsüli azon esetek számát, amikor a Google Maps üzletkeresője valótlan telefonszámot, email-címet, hamis lokációt vagy nem létező üzleti vállalkozást tüntet fel valósként.
Az oknyomozás egy olyan keresésből indult ki, ahol a felsorolt 20 New York-i vízvezetékszerelő vállalkozásból 13-nál nem stimmelt valami, vagy éppen semmi sem. A lap nemcsak a kisvállalkozások és a helyi szolgáltatások, hanem a szállodák és az éttermek kategóriájában is számos ilyen hibát talált, holott a Google azt állította, hogy automatikusan ellenőrzi a feltüntetett adatok megbízhatóságát.
Kiderült azonban, hogy könnyű kijátszani az algoritmust, amelynek köszönhetően a havonta közel 200 millió újonnan feltüntetett vállalkozásból több százezernél állhat fenn a probléma – ezáltal könnyedén rontható mások üzlete, illetve szerezhető nagyobb piac. És akkor még a felhasználók megtévesztéséről szó sem esett.
A Google a cikk megjelenése után órákon belül közölte, hogy orvosolta a hibát, és szigorított az adategyeztetési és ellenőrzési procedúráján. Az ügy iróniája, hogy a Google éppen június 20-ára időzítve jelentette be, hogy a Google My Business üzleti szolgáltatásával minden korábbinál jobb ügyfélelérési lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Tényleg a Google a lehetséges keresők legjobbika?
Leibniz és Voltaire nyomán adódik a kérdés, amire a válasz nem is olyan egyszerű. A Google egy forradalmi ötletre épített erős üzleti modellt, és ennek köszönhetően máig egy 1996-ban írt, és azóta foltozgatott algoritmus irányítja az életünket.
A világépítők hátborzongató hibái: Középföldén rosszak a hegyek, Westeroson pedig nem is lakhattak annyian!
Nehéz lehet istennek lenni, de az ember olykor megpróbálkozik vele: vannak, akik hobbiból teremtenek világokat, és vannak, akik művészetként vagy gondolatkísérletként kezelik a kérdést. Az ember hajlamos is készpénzként elfogadni, amit olvas, de mi van, ha belegondolunk a részletekbe? Miért néz ki Mordor úgy, ahogy? Merre folynak a folyók? Hányan laknak Westeroson? A földrajz és a geológia megadja a választ.
Szűcs Róbert geoinformatikus világhírű lett művészien átszínezett vízrajzi térképeivel
A hozzáférhető legrészletesebb térképészeti adatbázisok alapján rajzolta újra a Föld kontinenseinek érrendszerét a Birminghamben élő magyar kartográfus.