Két hónapra betiltotta az erdőgyújtogatást a brazil elnök

2019.08.29. · tudomány

Hatvan napos országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el Jair Bolsonaro brazil elnök, miután az amazóniai esőerdő – amelynek körülbelül 60 százaléka Brazília területére esik – továbbra is lángokban áll. A gyújtogatásokat ösztönző, a környezetvédők lehetőségeit csökkentő gazdasági intézkedései miatt kárhoztatott államfő helyi idő szerint szerda este írta alá az erről szóló elnöki rendeletet, amely csütörtökön lépett érvénybe.

A környezetvédelmi szervezetek szerint nem tudni, milyen hatása lesz a tilalomnak, hiszen az erdőirtási műveletek túlnyomó többsége már most is illegálisan zajlik, és a hatóságok is ritkán lépnek fel ellene. Az amazóniai őserdőben idén már 80 ezer tűzeset történt, ami 77 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest.

photo_camera Jair Bolsonaro Fotó: MARCOS CORREA/AFP

A brazil média kormányzati forrásokra hivatkozva közölte, hogy az agrár- vagy beépíthető területek növelését célzó szándékos erdőirtások és avarégetések tilalma tartalmaz kivételeket, bár ezeket nem részletezték, de a Reuters úgy tudja, hogy az őslakosok mezőgazdasági tevékenységét nem korlátozzák.

A brazil védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a kormány több mint 3900 embert, több száz járművet és 18 repülőgépet (köztük két Herculest) küldött az erdőtüzek megfékezésére.

Az Euronews egy brazil lap értesüléseire hivatkozva arról számolt be, hogy „körülbelül 70 ember gyújtogató akciót szervezett augusztus 10-re. A csoport tagjai Altamira városának egy részén gyújtogattak, abban a Pará államban, ami az erdőtüzek és az erdőirtás tekintetében is az első helyen áll. A hírportál az augusztus 10-ei tűzvészről azt írta, hogy úgy fog bekerülni a történelembe, mint Pará állam történetének legdurvább tűzesete.” A készülő akcióra a brazil környezetvédelmi szabályozó szervezetet, az Ibamát is figyelmeztették, amelynek igazgatója azt állítja, hiába kért segítséget a nemzeti biztonsági erőktől.

photo_camera Fotó: GABRIELA BILO/ESTADAO CONTEUDO/Agência Estado

Az elmúlt hetekben több nemzetközi támogatást ajánlottak fel az amazonasi esőerdő védelmére: a Leonardo DiCaprio-féle Earth Alliance 5 millió dollárral segítette a tűzoltó akciókat, a G7-csúcson pedig arról egyeztek meg a világ vezetői, hogy 20 millió dolláros azonnali segélyt nyújtanak az Amazonas-medence országainak az esőerdő védelmére. Bolsonaro viszont két feltételhez kötötte a nemzetközi támogatás elfogadását: nem sérülhet Brazília szuverenitása, valamint a pénzek felhasználásának módját a brazil kormánynak kell felügyelnie.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás