Okos alapokra helyezné a faültetést egy új magyar kezdeményezés

2019.09.17. · tudomány

Hatalmas célt tűzött ki maga elé a My Forest nevű új magyar kezdeményezés: szeretne aktívan hozzájárulni ahhoz, hogy dupla annyi erdő legyen a Földön, mint most. A szervezők tudományos kutatásokkal alátámasztott nézete szerint ez kellene ahhoz, hogy az emberiség nyerjen 10 átmeneti évet, amíg a karbonsemlegességet elősegítő fejlettebb technológiák megérkeznek. 

A megduplázás nem akármi: a Föld minden egyes lakójának kétszáz fát kellene ültetnie, hogy teljesüljön ez a cél, és az iparosodás előtti korszakra jellemző erdőborítottságnak legalább a kétharmadát elérje az emberiség.

Mint Gayer Zoltán ötletgazda a Qubitnek elmondta, a My Forest egyfajta összekötő platformmá kíván válni, ahol találkoznak a klímaváltozás miatt aggódó civilek és vállalatok, a földtulajdonosok, valamint az erdészeti szakemberek szándékai, ezáltal kisebb, de összehangolt felajánlásokkal is eredményeket lehet elérni. Gayerék felajánlása maga a (kifejezetten mintának szánt) rendszer, ami a fásítás hatékonyabb módját terjeszthetné el – és ha külföldön is sokan átveszik a módszert, akár a grandiózus cél is megközelíthető.

A rendszer lényege, hogy magánszemélyek kisebb (310 forinttól kezdődő), illetve  cégek nagyobb adományaiból fákat ültetnek, amihez szükség van a földtulajdonosok felajánlásaira is. A földtulajdonosok nem ingyen, hanem tartós haszonbérletre adják oda a fásításra alkalmas területeket (hogy meg is érje nekik), a hatékony munkát pedig a helyi viszonyokban jártas erdészeti szakemberek hozzájárulása biztosítja.

A rendszert 10 hónapja építik, a honlap pedig hétfőn indult el, eddig 35 hektárnyi területet ajánlottak fel tulajdonosok. A Nógrád megyei Csécse térségében már el is kezdődött egy fásítás, két erdőmérnök irányításával folynak a talajmunkák, a bozótirtás, a vadháló építése. De a tervek szerint még idén megkezdődnek a munkálatok egy hatvani erdőben is.

A My Forest csapatának tagjai olyan emberek, akiknek civil foglalkozásuk is van: szociológus, közgazdász, gyógytornász, jogász, üzletfejlesztési szakember is erősíti a csapatot, de a honlapfejlesztés és -dizájn is felajánlásokból adódott. Ahogy a My Forest bemutatkozásában megfogalmazták: „Láttuk, hogy sem felülről, sem oldalról nincs ezt [a globális felmelegedés lassítását] kezelő kezdeményezés, és eljutottunk egy olyan pontra, ahol éreztük, hogy már nem elég a like, a szavak szintje. Ekkor kezdtünk el gondolkodni azon, hogy mit tehetünk mi az egyén szintjén. Szeretnénk még az unokáinkkal is együtt játszani, jó körülmények között.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás