Bezárják a hírhedt Three Mile Island-i atomerőmű még működő reaktorblokkját
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A magas termelési költségekre hivatkozva az Exelon amerikai energiaszolgáltató múlt pénteken bezárta a hírhedt Three Mile Island-i atomerőmű utolsó működő reaktorját. Az egyes reaktorblokkot 45 évnyi szolgálat után nyugdíjazták. Az Exelon szerint a reaktorblokk üzemeltetése nem éri meg, amihez a cég szerint nagyban hozzájárul, hogy Pennsylvania állam nem támogatja kellően bőkezűen a valóban tiszta energia előállítását.
Noha a nukleáris energia relatív tisztaságához nem fér sok kétség, a közvélemény-kutatások szerint az átlagember tart az atomerőművektől. Ez is szerepet játszhat abban a döntéssorozatban, melynek nyomán Pennsylvania állami vezetői inkább a földgázkitermelést támogatják.
Azzal egyébként kevesen vannak tisztában, hogy a rettegett radioaktivitás nem csak az atomerőművek sajátja. Mint arról nemrég írtunk, a bányászott szén nyomokban uránt és tóriumot is tartalmazhat, amik a szén égetése nyomán keletkező szálló hamuban a hő hatására még jobban koncentrálódnak, ekképp az amerikai Oak Ridge Nemzeti Kutatóintézet szerint a világ szénerőművei körülbelül 5 ezer tonna uránt és 15 ezer tonna tóriumot tartalmazó hulladékot generálnak évente, ami az atomerőművek sugárzásához képest jó százszoros dózis.
A Three Mile Island-i atomerőmű neve mindettől függetlenül nem cseng túl jól. Alig öt évvel az erőmű ünnepélyes 1974-es megnyitója után a 2-es reaktorblokk részlegesen leolvadt, és némi radioaktív szivárgással terhelte meg a légkört. Néhány napon belül a környék 20 mérföldes körzetét 140 ezren hagyták el önszántukból, igaz, 3 héten belül 98 százalékuk hazaköltözött.
A baleset inkább a nukleárisenergia-ipart tépázta meg. a Three Mile Island-i baleset után az addig tervezett atomerőművek kétharmadát nem építették meg. Ehhez nemcsak az obskurus biztonsági felülvizsgálatok, hanem az egekig emelkedő költségek is hozzájárultak. A baleset után újonnan tervezett atomerőmű építését 2012-ig nem engedélyezték az Egyesült Államokban.
Amerika legnagyobb atomenergia-termelője, az Exelon 2015 óta veszteséggel zárta minden évét. Állami támogatás hiányában emiatt már hónapok óta tervezte az utolsó működő Three Mile Island-i blokk bezárását. Példáját többen is követhetik, Nyugat-Pennsylvaniában például a First Energy által üzemeltetett Beaver Valley-i erőművet tervezik 2021-ben leállítani.
Korábbi cikkeink a Qubiten a témában:
Környezetvédő vs. atomtudós: Biztonságos az atomenergia?
Elég szigorúak a paksi biztonsági előírások? Mennyire lehet Csernobilhoz kötni az egyes betegségeket? Tényleg visszaszállítják Oroszországba a radioaktív hulladékot Paksról? A kék sarokban Zagyvai Péter, az MTA atomkutatója, a zöld sarokban Perger András, a Greenpeace szakértője.
Az atombomba elszabadította a paranoiát, és máig megoldatlan etikai dilemmát hagyott az emberiségre
Az atomfegyver kidolgozására irányuló Manhattan terv magyar tudósai, a marslakók olyan etikai dilemmát hoztak létre, amely a mai napig fennáll: általuk vált az emberiség az apokalipszis urává. Azóta is folyik a vita, hogy mennyiben szárad a tudósok lelkén a két bomba 185 ezer japán áldozata.
Hiába titkolózott Oroszország, most már biztos, hogy onnan indult útnak két éve egy hatalmas nukleáris felhő
Kitartóan tagadták, most mégis kiderült, hogy egy oroszországi nukleáris üzemből származott az a ruténiumfelhő, amely 2017 végén szétterjedt Európa felett. Nem ez az első eset, hogy az orosz hatóságok nukleáris baleset ügyében titkolóznak.