Az atombomba elszabadította a paranoiát, és máig megoldatlan etikai dilemmát hagyott az emberiségre

Az atomfegyver kidolgozására irányuló Manhattan terv magyar tudósai, a „marslakók” olyan etikai dilemmát hoztak létre, amely a mai napig fennáll: Szilárd Leó előre megérezte az atomkor beköszöntét, Neumann János pedig a számítástechnika korát, arról pedig azóta is folyik a vita, hogy mennyiben szárad a tudósok lelkén a két bomba 185 ezer japán áldozata. Azon pedig a történészek vitatkozhatnak, hogy Japán vajon tényleg megadta-e volna magát Hirosima és Nagaszaki megsemmisítése nélkül is.  

A második világháborúban a nukleáris fegyverkezési verseny első tétje az volt, hogy vajon az Egyesült Államoknak sikerül-e megelőzni a németeket. Az atomfegyvert kidolgozó tudósok attól tartottak, hogy a náci rezsim nem is nagyon gondolkodna el az ügy etikai vonzatain, mielőtt ledobná a bombát.  

Nem csak világnézeti problémáról volt szó: 1945-ben a Manhattan terv dolgozóit is megkérdezték egy felmérésben (a kérdőívet itt lehet kitölteni), hogy mit tennének a kész bombával. A kutatás 250 dolgozóját kérték fel a válaszadásra, ebből százötvenen töltötték ki a név nélküli tesztet. A válaszadók elsöprő többsége, 87 százaléka gondolta úgy, hogy az atombombát be is kell vetni – igaz, a megkérdezettek 72 százaléka szerint először nem éles helyzetben, hanem csak erődemonstrációként kellene ledobni egyet. Mindössze hárman vélték úgy, hogy ez az egész rossz ötlet volt, és soha nem lenne szabad ilyesmit használni.

A Trinity robbantás előkészületeiFotó: NARA

A Manhattan terv szereplői, köztük a magyar marslakók nem véletlenül vettek részt a politikában is: többen közülük meg voltak róla győződve, hogy a világ egészségesebb hely lenne, ha a tudományos szemlélet dominálna a politikában is az érzelmek helyett. A marslakóknak az a meggyőződése, hogy tudják, mit csinálnak, ezért a nagyobb jó érdekében hozzájárulnak a Föld potenciális megsemmisítéséhez, egyszerre optimista és pesszimista gondolat – egyesek szerint az ember itt lépett rá Frankenstein doktor útjára, és Istent játszik, amikor a világ elpusztítására elegendő robbanóanyagot halmoz fel a béke érdekében. 

Az apokalipszis urai

Günther Anders német filozófus szerint ezzel a lépéssel minden megváltozott: az ember, és még inkább a tudós, szó szerint átvette Isten szerepét, amikor megkapta az ex nihilo teremtés képességének ellentétét: a fegyvert, amivel mindent elpusztíthat. 

Ehhez a sajátos optimizmushoz hozzátartozott az a hit is, hogy nemcsak abban változott a világ, hogy a nagyhatalmak atomfegyvert fognak egymás fejéhez, hanem az új helyzet új társadalmi rendet is hoz. Szilárd Leó megjósolta a hidegháborús időszakot, de úgy gondolta, hogy újabb világégés követi majd – mások szerint pedig azzal együtt, hogy a béke fogalma is megváltozott, a nacionalizmus felett is eljárt az idő. Günther Anders 1956-ban az emberiséget az apokalipszis urainak nevezte, azzal együtt, hogy ő már akkor úgy gondolta, nem egyénenként vagy nemzetenként kellene aggódnunk a biztonságunk miatt, hanem az egész emberi nem nevében. 

Hirosima az atombomba utánFotó: Wikimedia Commons

Linus Pauling amerikai vegyész optimistán arra hivatkozott, hogy az emberiség olyan érába lépett, amikor a háború már nem lehet többé a konfliktusok feloldásának eszköze – éppen azért, mert a tét már túl nagy, emellett pedig az efféle barbár szokások nem is illenek egy tudományos korhoz. Pauling ennek, valamint a vitaminkutatásban szerzett érdemeinek köszönhetően kétszeres Nobel-díjas volt: 1954-ben kapta meg a kémiai díjat, nyolc évvel később pedig békedíjjal jutalmazták. 

Albert Einstein hasonlóképpen vélekedett: ő úgy gondolta, hogy az emberiség fennmaradásához elengedhetetlen az együttműködés, sőt idővel egy világállam létrejötte is kötelező, ehhez pedig először is a nemzetközi együttműködés és információcsere szükséges. Nem ő volt az egyetlen, aki legalább a tudományban félretette volna a hidegháborús feszültségeket: a Holdra szállás tervezésekor már majdnem összejött a nagy orosz-amerikai együttműködés.

Az aranykor nem jött el 

Ebből az álomból, mint hamarosan kiderült, nem lett semmi: ahelyett, hogy fokozódott volna a nemzetközi együttműködés, csak a nemzetközi helyzet fokozódott, és a világ többször is veszélyesen közel került ahhoz, hogy megnyomják azt a bizonyos piros gombot. 

A bölcs, hideg fejjel gondolkodó fizikus-politikusok elképzeléseiből sem lett semmi: annak ellenére, hogy az atomprogram körüli vitákban a szakértők is nagy szerepet játszottak, sokak szerint a tudósokat is korrumpálta a politika. Miközben a háború előtt az emberek jószerével azt sem tudták, mit csinál egy fizikus, az atomprogram után olyan keresett lett a szakma, hogy az Egyesült Államokban a nyolcvanas évekre minden kilencedik mérnök vagy fizikus az atomprogramban dolgozott – természetesen állami pénzen. 

A menő atom, 1954.Fotó: Flickr

Ha nem lettek volna a marslakók, talán sosem jutottunk volna el egy ilyen változó világig – bár Wigner Jenő szerint előbb-utóbb úgyis kifejlesztették volna, ha ugyanis az ember lehetőséget lát a pusztításra, nem hagyja kihasználatlanul. 

Vietnami dilemmák

A bomba ledobása Japánban – amivel a fentebbi teszt szerint a Manhattan terv résztvevőinek többsége egyetértett – mindent megváltoztatott: kiderült, hogy mivel jár a gyakorlatban egy ilyen bomba bevetése. Stanislaw Ulam lengyel matematikus, Teller közeli munkatársa szerint a fizikai jelenségek vizsgálata nem jár erkölcsi felelősséggel. Teller jobban tartott a tudatlanságtól, mint bármilyen szuperbombától: szerinte a tudós kötelessége feltárni a természeti folyamatokat, az pedig, hogy ezt mások mire fordítják, már nem az ő dolga. 

Ezzel védekezett Louis Fieser, a napalmot feltaláló amerikai kémikus is: eredetileg épületek ellen szánta a fegyvert, és álmában sem hitte volna, hogy elevenen égetnek el vele embereket, de mint mondta, nem a puskaművest szedik elő, ha valaki lelő egy elnököt. 

Fotó: Wikimedia Commons

A tét komoly volt: a marslakók megváltoztatták a világot, sokak szerint meg is mentették, de a racionális aranykor helyett paranoid időszak következett – a fizikusok és vegyészek felelősségét pedig egyre többen emlegették, míg végül a vietnámi háború idején az addig jellemzően tudományos függetlenségre hivatkozó tudósok is megtagadták a hadászati együttműködést. Nem véletlen, hogy a Manhattan terv lezárulta után több résztvevő is tudományterületet váltott. 

Annyi bizonyos, hogy amellett, hogy sikerült elkerülni a világégést, a tudomány virágzott a hidegháborúban: a nagyhatalmak elképesztő pénzeket pumpáltak a kutatómunkába, a Holdra szállásra például mindeddig példátlan összegeket szánt az amerikai kormányzat – 1958 és 1964 között minden egyes évben megduplázták a NASA költségvetését. És a nukleáris robbantások, a lehetséges felhasználásuk, az új kihívások és erkölcsi problémák mögött pedig nem más áll, mint a marslakók. 

Azok a remények, amelyek a gazdaságosan előállítható, tiszta atomenergiát övezték, még mindig megvannak, de az érem másik oldalán ott van Csernobil és a tesztrobbantások által hátrahagyott szennyezések. A marslakók úgy érezték, hogy az adott történelmi helyzetben helyes, amit tesznek – ha a mérleg másik serpenyőjében a totalitárius hatalom túlkapásai találhatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: