A Qubit esszépályázatának győztes írása – Masszi Bálint: Testszag
Augusztus végén hirdettünk esszépályázatot a Qubit olvasóinak, a téma a 22. századi ember volt. „Szerinted hogyan fog kinézni a 22. század embere? Miként változnak meg legalapvetőbb biológiai tulajdonságaink a következő 100 évben? Te mit változtatnál a saját testeden, és milyen hatással lehet ez a környezetedre?” – vezettük fel a témát. A felhívásra több mint 60 pályamunka érkezett, a további helyezettek neve itt olvasható. Az alábbiakban a fődíjas esszét, Masszi Bálint írását olvashatjátok, amit változtatás nélkül közlünk. A szerzőnek gratulálunk, egyúttal minden beküldőnek köszönjük a részvételt. További jó olvasást, jó gondolkodást, jó írást kívánunk!
* * *
Masszi Bálint: Testszag
Azt mondtad, hogy a testszagot, azt te szeretnéd kiválasztani. Ez mellbe vágott. Nekem egyértelmű volt, ha lány lesz, akkor a tiédet kapja, ha fiú, akkor az enyémet. Olyan szépen, gördülékenyen meg tudtunk egyezni, hogy elsőre fiunk legyen, annyira örültél neki te is, mosolyogva kezdted intézni a tervezési-szabadságodat, három hónapot is kaphatsz akár a cégnél, mondtad, itthon tudsz lenni, én meg úgyis látom a felhőben, hogy mit változtatsz. De ez a testszag kérdés meglepett, mert, ha nem akarod, hogy olyan legyen, mint az enyém, akkor milyet akarsz? Tudom, hogy a sajátját mindenki szereti, de nem ez a lényeg, ez belőlem jön, tőlem van, ez én vagyok, fizikailag te állítólag ehhez – hozzám – vonzódsz. Vannak az enyémnél jobb testszagok is? Persze, hogyne lennének, mondod a megilletődés legkisebb jele nélkül, mutatod az akciós csomagokat, filmsztárok, sportolók genetikai kódjait. Nem merek megszólalni, nehogy megbántsalak, nem merem megkérdezni, hogy elviselhetetlennek, vagy csak szükséges rossznak tartod-e az én szagomat, de ez nem rólunk, nem rólam szól, mondom magamnak, és egyébként sem agyalhatok ezen túl sokat, te otthon vagy, az agykapacitásod 95 %-át fordíthatod erre, én dolgozom, nekem tervező-apaként is csak 20 % juthat – ebbe nem fér bele ennyi tépelődés, már érzem is az enyhe remegést, jelez a bioszenzor, nem lehet erre koncentrálnom tovább. Majd a tervezési szakasz utolsó két hetében felmehetek 30%-ra. Ha elfogadják a jogszabály-módosítást, persze.
Az alapcsomagot megkaptuk állami támogatással, órákig sztorizgattunk már arról is, nevetve meséltem, hogy mennyire utálom a szakállamat, vannak foltok, ahol egyszerűen nem nő – hátba veregettél, hogy nem baj, majd a gyereknek fog, nézzem meg, itt lehet állítani, milyen kényelmes, külön csúszka van az arcszőrzetre. És én láttam, hogy a fiamnak majd nem kell ezzel foglalkoznia, nem kell a saját hiúságával küzdenie, ha akar szakállat, hát tökéletes szakálla lesz. Nem kellett hosszan győzködnöm téged arról sem, hogy ne olyan legyen a hajszíne, mint az enyém, ez egy hülye hajszín, mondtam, se ilyen, se olyan, szőkének nem elég szőke, barnának nem elég barna, egyből igazat adtál nekem, le is repült 30 kreditem, mert az igazán jó hajszínek nem részei az alapcsomagnak, persze vehettünk volna kínai kódot is, de az meg megbízhatatlan, ugye én is láttam a képeket a kékhajú gyerekekről. Mondtam, hogy láttam, bár mostanában csinálják ezt divatból is – jegyeztem meg tudálékosan. Nem mintha kék hajat akartam volna a gyereknek.
Erősebb inak (most is fáj a térdem), alacsonyabb testzsír (nem szorul magyarázatra, mondtad), tökéletes látás (jobban szereted, ha szemüveg nélkül vagyok, úgyis), erősebb immunrendszer, alacsony megbetegedési hajlam... mindent nem lehet kizárni, de fiam, mondtam magamban, a legtöbb dologgal már nem kell foglalkoznod, fordíthatod az energiáidat hasznosabb dolgokra.
Mindenképpen akartam az azonnali felhőcsatlakozást. Fantasztikus dolog, akár mi is adagolhatjuk az információt, de vannak előre megírt tanulási programok is, ezek fokozatosan engedik fel a gyereket a hálózatra, születésétől kezdve, észre sem veszi, csak lángolnak az érzékenyített szinapszisai, elképesztő dolgokat lehet elérni, a szomszéd kisfia már fél évesen egész mondatokban beszélt. Jó, igaz, hogy teljesen hülye mondatok voltak, de hát gyerek, meg nem is mondom, hogy muszáj ezt csinálni, csak, hogy képzeld el, mennyi mindenre lehet majd képes. Iskolába például nem kell majd járnia, minek kitenni ennek, oda már úgyis tényleg csak azok járnak, akiknek nincs más választásuk, nekünk meg lesz kreditünk erre is, lifelong learning, kattintok a csomagra, és ott van, 60 kredit, de megéri, végig kísérhetjük a fejlődését, IQ, EQ, egyéb, számomra ismeretlen betűszavak tömkelege, ez a gyerek már nem rontható el, amiről lehetett, gondoskodtunk. Drága, persze, hogy drága, de képzeld el azt a felszabadult szabadságot, a hibátlanság szabadságát, a szorongásmentességet.
És elképzeltem, és elbizonytalanodtam, de nem szóltam neked, mert ilyen boldognak még az életben nem láttalak, hogy nem kell félnünk, nem kell féltenünk, mert mindent megadunk neki már a nulladik kilométerkőtől, amit csak lehet, mit tehet szülő a gyermekéért többet, jobbat? A hibák csak hátráltatnak, az eltüntetésük, a kiküszöbölésük, de még az elfogadásuk is rengeteg idő, energia, és hát nézd meg, tökéletesnek indul eleve. Nem tudtam kivakarni az agyam hátuljából a gondolatot, ott visszhangzott, hogy ez nem rólad szól, ami a testszagnál még megnyugtatólag hatott, a gyereknek lesz jobb, de ez már csak annyit jelentett, hogy nem, dehogy, ettől neked és nekem lesz jobb, mert mi félünk, mi rettegünk, magunktól, a felelősségtől, a tökéletlenségtől, mi akarjuk, hogy a rendszer adja meg a megoldásokat, hogy a harcok legyenek előre megvívva, nekünk megnyugtató, hogy akiért felelősek vagyunk, annak tökéletes élete lesz. A hibátlan pedig sohasem tökéletes, mondtam, na nem hangosan, csak úgy magamban, mert közben a technológia felsőbbrendűségébe vetett hitem azt diktálta, hogy ez az egész csak jó lehet, mert, ha nem az, akkor olyanok leszünk, mint azok a hippik a naturál-prenatalistáknál, persze, az kéne még csak, ahogy esik-úgy puffan, nem, köszönjük, egyébként sem véletlenül tiltja nemzetközi egyezmény a teljesen tervezetlen születést. Ez mind a technológia diadala, az emberiség túlélésének záloga, ebben veszünk részt. De a testszagot azért visszaállítottam. A sajátját úgyis mindenki szereti.