A közhiedelemmel ellentétben különböző népek olvasztótégelye volt az ókori Róma
Régészeti leletekről szerzett ősi és ókori római DNS-mintákat elemeztek egy számos közreműködővel készült nemzetközi kutatásban, amelynek eredményeit pénteken hozta nyilvánosságra a Science. Ez az első nagyszabású kutatás, amely ásatásokon szerzett genetikai információk, valamint azok régészeti kontextusa alapján jellemzi a vadászó-gyűjtögető korszak és az első gazdálkodók megjelenése utáni Rómát. A kutatók rögtön két nagy népvándorlásra figyeltek fel, az egyik az újkőkorban, a másik a bronzkor végén, közvetlenül a vaskor előtt ment végbe.
A merítés igen nagy, a minták mintegy 12 ezer évet fednek le, és megmutatják, hogyan változott a nép összetétele a birodalom fővárosában a politikai változásokkal párhuzamosan. A kutatócsoport Róma és Olaszország középső részének 29 különböző régészeti lelőhelyéről gyűjtött mintákat, és összesen 127 ókori személytől származó, elemezhető genomhoz jutott hozzá, amiket eltemetett emberek hallócsontocskáiból sikerült kivonni.
Az elemzés szerint az ókori Róma népe Európa, a Közel-Kelet és Észak-Afrika valamennyi területéről származott, tehát a város igazi olvasztótégely volt. „Nem vág egybe azzal, ahogy az emberek az ókori városokat elképzelik” – mondta a tanulmányban közreműködő Jonathan Pritchard, a Stanford Egyetem genetikus kutatója. Mindössze 3000 évvel ezelőtt kezdett el a római nép genetikailag emlékeztetni a mai modern lakosokra.
Az ősi európai DNS-t vizsgáló eddigi kutatások még hátrébb mentek az időben, és leginkább a vadászó-gyűjtögető törzsek korát vették célba. Pritchard és kutatótársai viszont arra voltak kíváncsiak, milyenek lehettek a már lassan birodalommá alakuló Róma lakói ahhoz képest, ahogy az iskolában tanultunk róluk. Az emberi maradványokból kivont és szekvenált DNS-mintákat sorrendbe állítva feltárult, hogyan változott Róma népesség-összetétele az évezredek során.
A legkorábbi minták időszámításunk előtt 10 ezer körüliek: arról tanúskodnak, hogy a kor vadászó-gyűjtögető népei genetikailag még inkább a nyugat-európaiakra emlékeztettek. Ám hétezer évvel ezelőtt megtörtént az első lakosságcsere, ahogy terjedni kezdett a földművelés, és iráni genetikai örökséggel rendelkező népek, köztük anatóliaiak vegyültek a rómaiakkal. Ahogy beköszöntött a vaskor, megjelentek a kelet-európai sztyeppei népekre utaló genetikai információk. Ezek a trendek hasonlóak ahhoz, ami Európa egészében végbement azokban az időkben.
Ahogy Róma terjeszkedett, és beköszöntött a vaskor, a genetikai adatokból az is kiderült, hogy a különféle genetikai örökséggel rendelkező csoportok közelebb húzódtak egymáshoz. Ezt a változást az magyarázza, hogy abban a korban kezdték el hajózni a Földközi-tengert.
Mintegy 1700 évvel ezelőtt aztán a birodalom belépett a lassú felbomlás korszakába: a Római Birodalom kettészakadt, és abban az időben, amikor Konstantinápoly főváros lett, Róma lakói elkezdtek másképp kereskedni. Az új kereskedelmi útvonal hatására pedig a kutatás eredményei szerint újabb népek genetikai információi jelentek meg a római genomokban. Az emberek ekkor már nemcsak kereskedtek az északra és nyugatra található területekkel, hanem keveredtek is az ott élő népekkel.
Pritchard szerint a kutatócsoportot kellemes meglepetésként érte, hogy a genomok elemzéséből kirajzolódó eredmények ennyire összhangban voltak a kor történelmi és politikai folyamataival, mivel ezek néha egészen rövid idő alatt mennek végbe.
És bár a csapat biztos az eredményeiben, a jövőben szeretnének még több genetikai adatot szerezni azokról a helyekről, ahonnan a korabeli népek az ókori Róma sokféleségét táplálták.
Kapcsolódó cikk a Qubiten: