A klímaváltozás már a piros almát is veszélyezteti

2019.11.27. · tudomány

Annak ellenére, hogy alma sokféle színben létezik, az egyik legnépszerűbb választásnak a piros számít. A gyümölcs színét annak antocianintartalma adja, ezek a pigmentek felelősek a szilva, az édesburgonya vagy a szőlő színéért is. David Chagne, az Új-Zélandi Növény- és Élelmiszerkutató Központ génkutatója szerint egyéb tényezők mellett a növény színét és anticionintartalmát a hőmérséklet is befolyásolja: az almának viszonylag hűvös időjárás szükséges ahhoz, hogy megpiruljon, negyven fok felett pedig ezek a folyamatok leállnak. 

Éppen ez történt Spanyolországban a rekordmeleg nyár során, és ahogy a hőmérséklet növekszik, Chagne és kollégái egyre több helyen számítanak hasonló folyamatokra. Szerencsére az emberiség számos almafajtát ismer, így az Új-Zélandi genetikus és kollégái biológiai ismereteiket kihasználva kísérleteznek minél pirosabb gyümölcsök létrehozásán, az ázsiai piacon ugyanis megőrülnek a bordó színért. A nemesítés során sok termelő eleve pirosabb almákra törekedett, mert azok kelendőek voltak, ezért is lehet az egyik legelterjedtebb fajta az amerikai nemesítésű Red Delicious – olyannyira, hogy az alma őshazájának számító Kazahsztánban is ezt termesztik. 

Nem a színnel van a legnagyobb gond

Az alma és általában a mezőgazdaság jövője szempontjából viszont épp a szín jelenti a legkisebb problémát: a termelők Amerikától Indiáig megérzik a klímaváltozás hatását. India számít a világ negyedik legnagyobb almatermelőjének, a gazdák viszont már évek óta csökkenő terméshozammal szembesülnek, ahogy a kerteket egyre feljebb telepítik a Himalája oldalában. Egy mezőgazdasági tisztségviselő szerint a problémát csak kisebb részben okozza a rossz gazdálkodás vagy művelés, nagyobb részben a klímaváltozás tehető felelőssé az egyre rosszabb termésért. A melegedő időjárás miatt nemcsak a gyümölcs színe került veszélybe: a hűvösebb időszak miatt a virágzás rendje is felborult. A romló termés mellett az alma minősége sem kielégítő, sok termelő ezért inkább más gyümölcsökre tért át Indiában. 

Phil Schwallier michigani almatermesztő szintén romló tendenciákra panaszkodott: az egyre sűrűbb viharok mellett a meleg is problémát okoz, a gyümölcsnek nem csak a színén ront, hanem a kártevőknek is kedvez. Jeff Andersen, a Michigani Egyetem klímakutatója szerint az, hogy Michiganben (és nem csak ott) gyakorlatilag elmaradt a tavasz, azt is jelenti, hogy egy plusz permetezési alkalmat kell beiktatniuk a gazdálkodásba, különben gyakorlatilag az egész termés pocsékba megy. 

Alison Capper brit almatermesztő szerint Nagy-Britanniában is megérzik a klímaváltozást, bár hozzáteszi, hogy a melegedő idő akár még kedvezhet is azoknak, akik eleve hűvösebb helyen termelnék az almát, a vízellátás azonban mindenkinek problémákat fog okozni: az özönvízszerű esők és az aszályos időszakok váltakozása komoly kihívást jelent majd a gyümölcstermesztők számára. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás