A klímaváltozás miatt egyre nehezebb megjósolni a hóesés kezdetét és mennyiségét, ezért a világ nagy síparadicsomai egyre inkább rá vannak utalva a gigantikus műhógyártó gépekre – csakhogy ezek tovább generálják azokat a folyamatokat, amelyek a klímaváltozáshoz vezetnek.

A Wired riportjában szereplő svájci Zermatt Bergbahnen síparadicsomban például egy Hócsináló (Snowmaker) nevű, 30 tonnás óriást járatnak éjjel-nappal, napi 1900 tonna havat gyártva, amit úgy hordanak fel a hegyre hóláncos járművekkel. A svájci Alpokban található helyszínen mért hó mélysége ma 40 százalékkal alacsonyabb az 1909 és 1988 közötti periódus átlagértékénél.

„Tíz-húsz évvel ezelőtt mindig meg lehetett jósolni előre a természetes hóesést, ami rendszerint november közepén, december elején kezdődött. Most ez teljesen kiszámíthatatlan” – mondta a svájci intézmény szóvivője.

Fogy a muníció a hóágyúkba

A lap által megkérdezett szakértő szerint a világ sípályáinak több mint 60 százalékában működtetnek hócsináló gépeket, amik mostanra az iparág elengedhetetlen kellékeivé váltak. Ennek azonban súlyos ára van: csak a zermatti pálya üzemeltetője több mint 130 millió dollárt költött hógépekre 2002 óta, ami a teljes működési költségnek nagyjából a negyedét teszi ki. A 2008-ban üzembe állított  Hócsináló is csak az egyik, igaz, a legnagyobb fegyvere a svájci pályának: mellette még 1200 hóágyú található a Zermatt Bergbahnen 140 kilométeres területén.

Ezek a hóágyúk mikroszkopikus jéggolyókat és vízcseppeket szórnak a levegőbe, amik aztán egyesülve hóként hullanak alá – igaz, hópehely helyett jégdaraszerű állagban. A kisebb hóágyúk viszont csak megfelelő, legfeljebb 2,5 Celsius-fokos hőmérsékleten működnek, ezért a felmelegedés miatt lett szükség a Hócsinálóra, amely ennél magasabb hőmérsékleten is képes havat előállítani. A gép vákuum létrehozásával párologtatja el a víz egy részét, így energiát szabadít fel, ami a víz hűtésével apró hókristályok létrehozását teszi lehetővé.

Egy 4000 négyzetméteres terület hóval való befedéséhez nagyjából 900 ezer liter vízre van szükség, ami már a víz beszerzését is megnehezíti a pályák üzemeltetői számára. A pennsylvaniai Seven Springs például tavaly egy 1500 méter hosszú, 50 centiméter átmérőjű vízvezetéket épített, ami egy 681 millió literes hegyi tóból szállítja a vizet a pálya hógépeihez.

Kis szénlábnyom is szénlábnyom

A hógépek ezreinek működtetésével azonban épp azt a problémát erősítik fel a sípályák, amelyek a vesztüket okozzák. „Klímakutatóként és síelőként is bosszant a dolog” – mondta a Wirednek Elizabeth Burakowski, a New Hampshire-i Egyetem kutatója, aki szerint védhetetlen az olyan pályák működése, amelyek nem megújuló energiaforrásokkal dolgoznak. Ellenpéldának Norvégiát hozta fel, ahol az energiaellátás 98 százalékáért a vízenergia felel, de a zermatti pálya sem panaszkodhat, amit 70 százalékban a környékbeli napelemfarm lát el energiával.

Bár a hógépek működtetése a síipar teljes szénlábnyomának csak néhány százalékáért felelős (a nagyját a repülőutak és az elszállásolás teszi ki), Michael Rothleitner, a műhó-előállítás hatékony módjait kutató tiroli Schneezentrum igazgatója szerint így is fontos, hogy minél klímabarátabb megoldásokat alkalmazzanak a sípályák fenntartásában. Rothleitner a PROSNOW nevű EU-s projektre is rámutatott, amelyben egy olyan időjárás-előrejelző rendszert fejlesztenek, amely használatával pontosabban lehetne tudni, mikor van ténylegesen is szükség a hógyártó gépek beüzemelésére.

Laurent Vanat síipari elemző szerint az egész ipar jövője a klímabarát megoldásokon múlik, és ezt nem könnyíti meg az, hogy közben a síelni vágyóknak csak egyetlen kritériuma van a helyszín kiválasztásánál: a tökéletes lejtők megtalálása, és ennek a kiszolgálásáért jelenleg mindent megtesznek a sípályák köré épült luxusintézmények.

Ördögi kör

A klímaváltozás hatásait sokszor nehéz klímabarát megoldásokkal mérsékelni. Gyakran mutogatnak például a klímakonferenciákra repülővel járó környezetvédőkre (a Thunberg-modell egyelőre túl lassú), de a legjobb párhuzam erre a légkondicionáló berendezések tömeges használata.

Az Environmental Research Letters folyóirat egyik tavalyi tanulmánya szerint 2050-ig bezárólag még inkább fokozódnak a városokat sújtó hőhullámok: Dél-Európában a gyakoriság, Közép-Európában viszont a hőmérséklet növekszik majd. Kánikulák idején akár 8-14 fokkal is melegebb lehet majd a levegő a városokban, mint a hőhullámok közötti nyári napokon, így a légkondicionáló berendezések használata is egyre indokoltabbá válik.

Bár alternatív megoldások már építészeti, urbanisztikai és technológiai értelemben is léteznek, a Nemzetközi Energiaügynökség számításai szerint 2050-re így is 5,6 milliárdra emelkedhet a klimatizált épületek száma a jelenlegi 1,6 milliárdról, miközben a szektor jelenleg egymilliárd tonnás éves szén-dioxid-kibocsátása is minimum megduplázódik – a növekedést csupán a zöld energiát hasznosító berendezések lassítják.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: