Az összes állami intézményből el kell távolítani a külföldi hardvereket és szoftvereket Kínában

2019.12.09. · TECH

A kínai állam elrendelte, hogy az ország összes kormányzati és közintézményéből el kell távolítani a külföldi hardvereket és szoftvereket. A rendeletet három éven belül kell végrehajtani.

A kormány intézkedése nagy valószínűséggel az amerikai multinacionális techcégek gyengítését célozza, különösen a HP, a Dell és a Microsoft lehet érintett. A kínai lépés egyben válaszintézkedés a hasonló amerikai lépésekre, amelyekkel a kereskedelmi háború hevében Washington próbálta korlátozni Kína technológiai befolyását az Egyesült Államokban.

Az év első felében az amerikai kormány megtiltotta, hogy amerikai vállalatok a kínai Huawei-jel üzleteljenek, májusban pedig a Google, az Intel és a Qualcomm jelentette be, hogy megszakítja együttműködését a kínai óriáscéggel. Azzal, hogy megfosztotta Kínát a nyugati know-how-tól, Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja egyértelműen kinyilvánította, mi a technológiai háborúvá vált vámháború igazi tétje: hogy ki vezényli le a negyedik ipari forradalmat.

A mostani az első ismertté vált direktíva Pekingtől, amely kifejezetten a külföldi technológia használatát veszi célba, és egyben része annak a nagyobb törekvésnek is, hogy Kína inkább a hazai technológiára támaszkodjon.

Szerver nem marad szárazon

Az intézkedés nyomán a Financial Times szerint mintegy 20-30 millió hardvert kell lecserélni, és ez az óriási munka 2020-ban kezdődhet el. Elemzők szerint jövőre a gépek 30 százalékát, 2021-ben az 50 százalékukat, 2022-ben pedig a maradék 20 százalékot cserélik le. A szakértők szerint a Kínai Kommunista Párt központi irodája rendelte el a tilalmat már korábban, amiről a lapnak egy kiberbiztonsági cég két alkalmazottja beszélt.

Az összes készülék és szoftver lecserélése ilyen rövid idő alatt már csak azért is lesz nagy kihívás, mert számos terméket az amerikai operációs rendszerekre, pl. Windowsra optimalizáltak. A kínai kormányzati intézményekben leggyakrabban a Lenovo asztali gépeit használják, és bár ez a végtermék kínai, a gépek alkatrészei, így például a processzorcsipek és a hard drive-ok amerikai cégek termékei.

Amikor májusban az amerikai techcégek szakítottak a Huawei-jel, a kínai Global Times című lap szerkesztője, Hu Hszincsin azt írta, hogy ez nem fogja megroggyantani a Huawei-t, mert a cég már „évek óta készült” erre a konfliktusra, és ez csak arra sarkallja majd, hogy kifejlessze saját mikrocsipgyártó iparágát, amely az amerikaival verseng majd.

Ahogy egy közösségi oldalon fogalmazott: „ha a Huaweit megfosztják a technológiai szolgáltatásoktól, az igazi fordulópont lesz a kínai kutatás-fejlesztésben és a hazai csipgyártásban. A kínai népnek nem lesznek többé illúziói arról, hogy az amerikai technológiát kell használni.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás