Barcelonából kitiltották a szennyező autókat, létrejött Európa legnagyobb alacsony kibocsátású zónája
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Barcelonában január 1-én bevezették Európa legnagyobb kiterjedésű tilalmi zónáját a szennyező autók számára: a ZBE (Zona de Baixes Emissions, vagyis alacsony kibocsátású zóna) szinte az egész város területét lefedi a maga 95 négyzetkilométerével, de a környező autópályák kivételével még a városhatárokon is túlnyúlik. A hasonló madridi kezdeményezésnél ez hússzor nagyobb területet jelent.
A rendelkezés értelmében a 2000 előtt gyártott benzines és a 2006-nál régebbi dízelautók, valamint a 2003-nál régebbi motorkerékpárok nem hajthatnak be a zónába munkanapokon 7 és 20 óra között. Akik ezt megszegik, 100 és 500 euró közötti büntetésre számíthatnak – az első három hónapban moratórium van érvényben, tehát ez idő alatt csak figyelmeztetést kapnak a szabályszegők.
Egy év halasztást kapnak a szabály betartása alól az autós és motoros futárok, valamint azok a régiautó-tulajdonosok is, akik igazolni tudják, hogy évi 8000 eurónál kevesebbet keresnek.
Janet Sanz, a mobilitásért felelős polgármester-helyettes elmondta, három éven belül 125 ezerrel szeretnék csökkenteni az autók számát Barcelonában, és azt remélik, hogy a zónában négy éven belül 20 százalékkal csökken a légszennyezés. Ha ezeket a célokat nem sikerül elérni, a városvezetés kész londoni mintára dugódíjat bevezetni az összes Barcelonába érkező járműre.
Egyéb akciókkal is segítenék a szennyezettség helyzetét a barcelonai vezetők: például azok, akik igazolják, hogy a tiltásban érintett autójukat bontóba küldték, három évig ingyenesen vehetik igénybe a városi tömegközlekedést és a környékbeli regionális közlekedési eszközöket – feltéve, ha ez idő alatt nem vásárolnak vagy bérelnek új autót.
Az intézkedést ellenzők szerint azonban a zóna kijelölése csak arra ösztönzi a lakosokat, hogy újabb autókat vegyenek, de Sanz ezt visszautasítja, mert szerinte a város kiváló tömegközlekedési rendszere vonzza majd az érintetteket. Ennek érdekében a tömegközlekedési bérletek árát is csökkentik 2020-tól kezdve, a havi bérlet 54 helyett már csak 40 euróba kerül.
A Madrid belvárosában 2018 novemberének végén életbe lépett alacsony kibocsátású zóna hatásai máris érzékelhetők: egy év alatt 48 százalékkal csökkent a területen mért nitrogén-dioxid-szint.
Madrid belvárosából kitiltották a legszennyezőbb járműveket, de a többi autós élete is nehezebb lesz
A spanyol főváros intézkedése mérföldkő a károsanyag-kibocsátás visszaszorításáért folytatott harcban: a tömegközlekedésre, a gyaloglásra és a biciklizésre ösztönzik azokat, akik nem engedhetnek meg maguknak egy elektromos autót.
Madrid új, jobboldali vezetői visszavonják a szennyező járművek kitiltását, mert „a dugó a város identitásának része”
A frissen megválasztott polgármester a novemberben bevezetett szennyezéscsökkentő intézkedések visszavonásával kampányolt, pedig azoknak már kimutatták pozitív egészségügyi és környezeti hatásait.
A nagy autógyárak beintettek Trumpnak, és megállapodtak Kaliforniával az alacsonyabb kibocsátásról
Az állam vezetői titokban megegyeztek a BMW-vel, a Forddal, a Hondával és a Volkswagennel arról, hogy ha a szövetségi kormány tényleg elveszi az önrendelkezési jogot Kaliforniától, a gyártók önként vállalják a jelenlegi kibocsátási normák fenntartását.