A klímaváltozás miatt lassan kihunynak a szentjánosbogarak
Angliában 2001 óta 75 százalékkal csökkent a szentjánosbogarak száma – derült ki egy brit és ausztrál rovarkutatók által közzétett új tanulmányból. A kutatók szerint a klímaváltozás egyértelműen ennek okai közé sorolható, ugyanis a zölden világító (pontosabban biolumineszcens) rovarok lárvái nedves, nyirkos környezetet kedvelő csigákon élősködnek, és az egyre hosszabb, melegebb és szárazabb nyarak miatt egyre kevesebb préda jut a lárváknak, amelyek így végül kiszáradnak.
A nagy szentjánosbogarak (Lampyris noctiluca) nőstényeinek nincs szárnyuk, így fény kibocsátásával igyekeznek felhívni magukra a hímek figyelmét. Szárnyak nélkül azonban az eltűnő populáció újranépesítése is nehéz. „A szentjánosbogarakról évtizedek óta tartják, hogy csökken a számuk, de eddig nem volt erre egyértelmű bizonyíték” – mondta a Guardiannek Tim Gardiner, a brit környezetvédelmi ügynökség szakértője, a kutatás vezetője.
A szükséges méréseket 2001 és 2018 között a délkelet-angliai Essex 19 különböző pontján, főként természetvédelmi területeken végezték, de a kutatásban felhasználtak olyan adatokat is, amelyeket tudományos végzettség nélküli természetjárók szolgáltattak – a nyári esti sétákon számolták, hány szentjánosbogárral találkoznak. „Sokan csak egy vagy két szentjánosbogár feltűnését jegyezték fel egy-egy ilyen alkalommal” – mondta Gardiner.
Az elmúlt hónapokban előtérbe került a rovarvédelem ügye, miután kiderült, hogy a rovarfajok 41 százaléka a kihalás szélén áll. Az Insect Conservation and Diversity folyóirat ezért folyamatosan ontja az egyes rovarfajok egyedszámváltozásait bemutató tanulmányokat. Ezekből derült ki többek között az is, hogy Hollandiában 40-60 százalékkal csökkentek a bogarak, a lepkék és a tegzesek populációi 1997 és 2017 között, vagy hogy az Iberodorcardion fuliginator nevű cincérfaj előfordulása 90 százalékkal csökkent az elmúlt húsz évben Németországban, Svájcban és Franciaországban.
„A probléma bizonyos mértékig nyilvánvalóan globális, de a megoldásának sokrétűnek kell lennie, az egyéni, helyi döntésektől kezdve a környezetet az emberi hatások súlyosságától védő régiós politikán át a rovarok biodiverzitásának fenntartása érdekében tett globális vállalásokig” – mondta Raphael Didham, a Nyugat-Ausztráliai Egyetem biológusa.
Didham szerint azonban nemcsak a csökkenő, de a növekvő rovarfaj-populációktól is tartani kell, ugyanis az invazív fajok vagy a kártevő rovarok terjedése ugyanúgy rombolhatja az érzékeny természetes ökoszisztémát, mint az egyes hasznos fajok eltűnése.
