A koronavírus újabb áldozata: az oltásellenesség

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A koronavírus elleni küzdelem szent grálja a betegség elleni vakcina: egy hongkongi tanulmány szerint amíg nincs oltás a COVID-19 ellen, addig maradniuk kell a kijárási korlátozásoknak, és bár a WHO becslései szerint még akár másfél évet is várni kell a szer kifejlesztésére, a világ minden táján gőzerővel dolgoznak rajta. A leginkább optimista előrejelzés szeptemberre ígéri az oltást, de a tömeges gyártás megszervezése még akkor is további hónapokat vehet igénybe, ha hatékonynak bizonyul a vakcina. 

A járvány hatására még azok is elgondolkodtak az oltáson, akik egyébként elszánt ellenségei voltak az oltásoknak: sok oltásellenes már jobban fél a SARS-CoV-2-től, mint az ellene bevethető, egyelőre még nem is létező vakcinától. A London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatói szerint azzal párhuzamosan, ahogy nő a járvány áldozatainak száma, az oltásellenes álláspont is gyengült, bár Heidi Larson, az oltások elfogadottságát vizsgáló kutatócsoport igazgatója szerint ilyenkor is akad, akiben még a világjárvány is csak tovább erősíti az ellenérzéseket. 

Nem az adótorony tehet róla

Az oltásellenes közösségek gyakran alulbecsülik a járvány veszélyét, tagadják a betegség potenciálisan életveszélyes szövődményeit, vagy egyszerűen csak valamilyen összeesküvés-elmélettel magyarázzák, hogy miért terjedhetett el a COVID-19 mostanra az egész világon. Egy ausztrál oltásellenes csoport szerint a betegség csak álca, amivel rá akarják kényszeríteni az embereket a kötelező védőoltások elfogadására – igaz, ilyen oltás még mindig nem létezik. Az általuk terjesztett konspirációs teória szerint az oltással a Világbank, Bill Gates és Rupert Murdoch akar világuralomra törni. 

Mások az 5G adótornyait hibáztatják a járvány kitöréséért, számos influencer pedig a himlő után újabb összeesküvés-elméleteket gyárt a koronavírusra, de a híveket egyre nehezebb meggyőzni: több, korábban meggyőződéses oltásellenes is ugyanúgy várja már a vakcinát, mint bárki más. 

Himlő ellen nem kérnék, korona ellen igen

A CNN, a Reuters és a Vice is az oltásellenes álláspont gyengüléséről számol be: miközben sokan arra hivatkoztak, hogy a himlő elleni oltás többet árthat a gyereküknek, mint maga a himlő, amit úgysem fog elkapni (ezek az emberek nyilvánvalóan nem hisznek a nyájimmunitásban, vagy nem is hallottak róla), a mostani járvány terjedése már azokat is megijeszti, akik eddig inkább a vitaminokban vagy a természetes életmódban hittek. Van olyan korábbi szkeptikus, aki teljesen oltáspárti lett, de akadnak olyanok is, akik más oltásokat elutasítanak, de a COVID-19 elleni vakcinát beadatnák maguknak és a gyermekeiknek is. 

Dorit Reiss, a Kaliforniai Egyetem (Hastings) jogászprofesszora szerint a járvány sokat tehet az oltásellenesség ellen: ha felfedezik a vakcinát, az igény valószínűleg el fogja söpörni a konspirációs teóriákat és az ellenérzéseket. A felelős közösségi magatartás szerepe is felértékelődött, így Catherine Flores Martin, a California Immunization Coalition igazgatóhelyettese szerint az is valószínű, hogy a közvélemény jóval kevésbé lesz elnéző az oltásellenes álláspontokkal szemben. William Schaffner, a Vanderbilt Egyetem infektológusa szerint nem is valószínű, hogy az oltásellenes csoportok különösebben hangos kifogást emelnének a vakcina ellen, ha egyszer feltalálják, ugyanis nem lenne túl jó sajtójuk utána.

Most már csak a vakcinának kell megérkeznie.

Magyarországon nincs még egy olyan újság, mint a Qubit. De ahhoz, hogy továbbra is lehessen, arra kérjük kedves olvasóinkat, hogy támogassátok erőfeszítéseinket egyszeri vagy rendszeres adománnyal, és járuljatok hozzá, hogy a Qubit még alaposabb, még hitelesebb, még tudományosabb tudjon lenni.
Támogasd a Qubit munkáját – nekünk minden segítség számít!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: