A Lysol gyártója könyörög, hogy Donald Trump felvetése ellenére senki ne injekciózza be magát fertőtlenítőszerrel
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A koronavírus-járvány által legjobban sújtott ország, az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump egy csütörtöki sajtótájékoztatón újabb alternatív javaslatokkal állt elő a COVID-19 kezelésére, a napfény testbe vitele mellett például azt is felvetette, hogy ha már ilyen hatékonynak bizonyulnak a vírus ellen a fertőtlenítőszerek, érdemes lenne valahogy azt is bejuttatni a betegek szervezetébe, például injekció útján.
„Látom, hogy a fertőtlenítő egy percen belül kiüti. Egy percen belül. Lehet arra mód, hogy valami ilyet csináljunk mondjuk injekcióval, kvázi kitakarítva? Mert ez a tüdőbe jutva komoly pusztítást végez, szóval érdekes volna csekkolni” – fordította le az elnök csapongó gondolatmenetét a 444.
Az ötlet természetesen a józan ész mellett minden egészségügyi szempontnak is ellentmond, a sajtótájékoztatót követően még a belbiztonsági minisztérium tudományos és technológiai részlegének vezetője, William Bryan is cáfolni kényszerült, hogy fontolóra vennék a betegek beinjekciózását ilyen vegyszerekkel, Vin Gupta pulmonológus pedig az NBC-nek jelezte, hogy ez a módszer felér egy öngyilkossággal.
Most az egyik legnagyobb tisztítószergyártó cég, a népszerű Lysol és Dettol fertőtlenítőszerek készítője, a Reckitt Benckiser adott ki közleményt, amelyben felhívják a figyelmet az elnök javaslatának veszélyére.
„Az egészségügyi és higiénés termékek piacán vezető vállalatként kötelességünknek érezzük hangsúlyozni, hogy semmilyen körülmények között nem szabad az emberi testbe vinni a fertőtlenítőszereinket (injekcióval, lenyeléssel vagy bármilyen más úton). Mint minden terméket, a fertőtlenítő- és tisztítószereinket is kizárólag az eredeti rendeletetése szerint, és a használati útmutató alapján szabad használni. Kérjük, olvassák el a címkét és a biztonságra vonatkozó információkat”
– áll a közleményben, amelynek végén jó érzékkel a koronavírussal kapcsolatos álhíreket, valótlan információkat eloszlató Covid-19facts.com oldalra irányítanak.
A cég szerint a „közelmúltbeli találgatások és a közösségi médiás aktivitás” miatt kényszerültek ilyen közleményt kiadni, mert ahogy a BBC is írja, Donald Trump sajtótájékoztatója óta legalább 125 ezerszer említették meg a Twitteren a Lysol nevét.
Ezeket a vegyszereket ajánlja vírusirtásra az Amerikai Kémiai Tanács
Itthon a Clorox és a Lysol ismerős a COVID-19 kórokozója elleni hatásos termékek közül.
Indiától Mexikóig ész nélkül locsolják a fertőtlenítőt az utcára, de van ennek értelme?
Kétségkívül látványos, ahogy szkafanderes emberek locsolják literszámra a vírusölő folyadékot, de a WHO infektológusa szerint nem ez a leghatékonyabb módja a vírus elleni védekezésnek. A fertőtlenítés persze fontos, de nem mindegy, mit fertőtlenítenek.
Miért a szappanos kézmosás a legjobb, amit tehetsz a járvány megelőzéséért?
Kétféleképpen lehet csökkenteni a kézen megjelenő kórokozók számát: vagy eltávolítja, vagy megöli őket az ember. Bár az utóbbi tűnik drasztikusabbnak, egy mikrobiológus a jó öreg szappan és a víz mellett érvel.