Az amerikai járványügy szerint a remdesivir felgyorsítja a koronavírusos betegek gyógyulását

2020.04.30. · tudomány

Szerda este Dr. Anthony Fauci, az Egyesült Államok vezető járványügyi szakértője és Nemzeti Allergiaügyi és Járványügyi Intézet (NIAID) vezetője bejelentette, hogy egy amerikai klinikai vizsgálat során hatásosnak találták a remdesivir antivirális gyógyszert a koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott megbetegedés kezelésére. A gyógyszer hatására az előrehaladott Covid-19 megbetegedéssel rendelkező páciensek hamarabb felépültek, mint azok, akik placebót kaptak - mutatta meg a közel 1100 páciensen az Egyesült Államokban végzett, randomizált klinikai vizsgálat.

Az antivirális gyógyszerek a vírusok sejtekben történő megsokszorozódását gátolják, különböző stratégiákat alkalmazva - ezekről itt írtunk részletesen. A remdesivir széles spektrumú antivirális gyógyszert a Gilead Sciences vállalat fejlesztette ki még az ebola kezelésére. Ez egy úgynevezett nukleozid-analóg gyógyszer, amely közvetlenül a vírus RNS-ének emberi sejtekben történő szintézist gátolja meg. Alkalmazása intravénásan történik.

A korábbi tudományos kísérletek alapján a remdesivir már januárban az egyik legígéretesebb terápiának tűnt az új koronavírus ellen. Egy januárban a Nature Communications folyóiratban közölt tanulmányban Timothy P. Sheahan és kollégái a remdesivirt mind sejteken végzett in vitro és egérmodelleken végzett in vivo kísérletekben is hatásosnak találták a MERS koronavírus ellen. Egy februári, a PNAS folyóiratban publikált tanulmány rézuszmajmokon vizsgálta a remdesivir MERS koronavírus elleni hatásosságát, ahol szintén jól szerepelt, csökkentve a betegség súlyosságát és a vírus mennyiségét a majmok szervezetében. Egy márciusban, már az új koronavíruson (SARS-CoV-2), rézuszmajmokban végzett vizsgálat hasonlóan pozitív eredményre jutott. Végezetül a napokban Timothy Sheahan és munkatársai a már az új koronavíruson megismételt kísérleteik eredményeit tették közzé - ha átesnek a szakmai bírálaton, ezek igazolhatják, hogy a remdesivir meggátolja a vírus megsokszorozódását emberi sejtekben.

A remdesivirt tartalmazó üvegcse.
photo_camera A remdesivirt tartalmazó üvegcse. Fotó: Ulrich Perrey / POOL / AFP

A biztató tudományos eredmények után azonban nagy csalódást okozott egy kínai klinikai vizsgálat eredménye, ami április 23-án szivárgott ki. Az azóta a The Lancet orvosi folyóiratban közölt kutatás ugyanis nem talált szignifikáns javulást a remdesivir alkalmazásakor a súlyos COVID-19 megbetegedéssel rendelkező pácienseknél. A rendelkezésükre álló adatok alapján ugyanakkor a kínai szakemberek is arra jutottak, hogy érdemes tovább vizsgálni, vezethet-e gyorsabb felépüléshez a remdesivirrel való kezelés.

Elsősorban a felépülést segíti

A remdesivir hatásosságát tesztelő klinikai vizsgálat februárban indult az USA-ban, és az ország allergiás és fertőző betegségekkel foglalkozó intézete (National Institute of Allergy and Infectious Diseases, NIAID) felügyelte. Az eredményeket összegző független tudományos munkacsoport április 27-én gyűlt össze, hogy levonja a kezdeti következtetéseket az összegyűjtött adatokból.

Arra jutottak, hogy az átlagosan 10 napig tartó remdesivir-kezelés egyértelműen jobbnak mutatkozott a placebókontrollnál a páciensek felgyógyulásának idejét tekintve, amit a szakemberek a kórház elhagyásaként és normál aktivitási szint visszatéréseként definiáltak.

A kezdeti adatok alapján a remdesivirrel kezelt páciensek 31 százalékkal gyorsabban épültek fel az új koronavírus által okozott megbetegedésből, ami szignifikáns (p-érték < 0.001) különbséget jelent. A kezelt betegeknél átlagosan 11 nap volt a felépülési idő, míg a placebót kapóknál 15 nap.

Emellett úgy tűnik, hogy a remdesivir talán a túlélési esélyeket is javíthatja. A gyógyszerrel kezelt, előrehaladott COVID-19-ben szenvedő páciensek esetén 8 százalék volt a halálozási arány, míg a placebót kapóknál 11.6 százalék. Ez ugyanakkor még éppen hogy nem egy szignifikáns eredmény (p-érték = 0.059), így a túlélési esélyek javitásának megerősítéséhez további vizsgálatokra lesz szükség.

Az NIAID közelménye arra is kitér, hogy a szakemberek hamarosan publikálják a klinikai vizsgálat részletes eredményeit, emellett együttműködnek a gyártó Gileaddal, hogy minél több pácienshez minél hamarabb eljuthasson a gyógyszer.

Hetente megbolondul a tőzsde

Ahogy az elmúlt hetekben több alkalommal, a Gilead részvényei most is erősödtek a hírek hatására. A cég részvényeinek ára 5,68 százalékkal, a Dow Jones index 2,2 százalékkal, 500 ponttal emelkedett a bejelentés után.

Épp egy hete, április 23-án ugyanakkor a cég részvényei 9 százalékot zuhantak, amikor a STAT News azt jelentette, hogy a remdesivir nem segít a koronavírussal fertőzött betegeken. Ennek megfelelően vannak befektetési szakértők, akik egyáltalán nem javasolják a Gilead részvényeit, míg mások több érvet is felsorolnak a vásárlás mellett.

A remdesivir nem az egyetlen potenciális széles spektrumú kísérleti antivirális gyógyszer az új koronavírus ellen. Klinikai vizsgálatok alatt áll már a Galidesivir, hamarosan pedig a szintén ígértesnek tűnő NHC/EIDD-2801 hatóanyag vizsgálata is megkezdődik . Működési elvét tekintve mindkettő hasonlít a remdesivirre, ugyanakkor utóbbinak nagy előnye lehetne, hogy tabletta formájában alkalmazható.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás
link Forrás