Online kutyaiskola? Igen, működik!

2020.05.07. · gazdaság

Oktatóvideók, a kiképzést bemutató mozgóképes tananyagok már jó ideje léteznek, de a COVID-19-járvány a kutyaiskolákat is rákényszerítette a digitális pedagógia bevezetésére. 

„Az egyhektáros területünkön a távolságtartás még működne is a gazdák között, de a kutyák nem mindig értelmezik helyesen a social distance fogalmát, és ugyan nem köztigazdái vagy hordozói az új koronavírusnak, de mint bármely más felületen, az ő szőrzetükön is megtapadhat a kórokozó, március közepén jobbnak láttuk az oktatást online folytatni” – mondta a Qubitnek Andics Ildikó, a Rákosmenti Kutyakiképző Iskola Egyesület elnöke. 

A több évtizedes rutinnal rendelkező kiképzésvezető és kollégái eredetileg úgy gondolták, hogy a távoktatás kapcsolattartásra és legfeljebb arra lesz alkalmas, hogy szinten tartsák a hozzájuk járó kutyák és gazdáik ismereteit. Az elmúlt hat hétben azonban kiderült, hogy a Canis familiaris egyedeinél is működik a videokonferencia, bár az ebek kissé másképp reagálnak a virtuális szituációkra, mint az emberek. 

Iskolahelyzet

„A hagyományos kiképzésnek fontos része, hogy a kutyák idegen környezetben, idegen vagy kevéssé ismert emberek és fajtársak jelenlétében is teljesítsenek. Azt hittük, hogy ez otthon, karanténkörülmények között nem kivitelezhető, de azt tapasztaltuk, hogy a bejelentkezések spontán imitálják a kutyaiskolai szituációt” – mondta Andics.

Bár a korábbi etológiai kutatások bizonyították, hogy a kutyák képesek értelmezni a képernyők kétdimenziós látványát, a kutyakiképző szerint azok az állatok, amelyek korábban is jártak a foglalkozásokon, kétségtelenül felismerik egymást és a trénert is, de nem a kép, hanem a hang alapján. Ráadásul a kutyák nem is igen láthatják a számítógépes monitorokon, laptopok, tabletek kijelzőin megjelenő képet, mivel a cél az, hogy a tréner is lássa a tanítványokat akció közben.

Távtréner (középen) és távdiákok
photo_camera Távtréner (középen) és távdiákok Fotó: Rákosmenti Kutyakiképző Iskola Egyesület

„A tanítás szempontjából az a legfontosabb, hogy mindannyian követhessük az eseményeket. Mi így javíthatjuk a hibákat is, hogy aztán megmutathassuk a helyes parancshoz tartozó verbális és nonverbális gesztusokat” – mondta a kiképzésvezető. 

Távfegyelem

A békeidőkhöz hasonlóan a rutinjaikhoz ragaszkodó kutyák miatt mindig ugyanabban a napszakban megtartott, percre pontosan kezdődő távóráknak persze vannak korlátai. Van, amit nem lehet: az engedelmesség egyik feladata például a póráz nélküli 40-50 lépéses menetelés, ezt nemhogy egy lakásban, de egy átlagos kertben sem lehet gyakorolni. Nem beszélve arról, így Andics, hogy a kivitelezést nem is lehetne távban ellenőrizni vagy korrigálni. 

Ugyanakkor az alapvető fegyelmező gyakorlatok kiválóan abszolválhatók így is. „Az ül, áll, fekszik hármassága mellett a jobbra és balra át, valamint a hátra arc nagyszerűen taníthatók” – mondta a kiképzésvezető, aki szerint az obedience (magyarul engedelmesség) nevű, a helyben maradástól a behíváson, apportírozáson át a távirányításig sokféle feladatból álló játékos engedelmességi kutyasportág feladatainak egy részét is lehet így oktatni. 

Pillanatkép a Rákosmenti Kutyakiképző Iskola digitális foglalkozásából
photo_camera Pillanatkép a Rákosmenti Kutyakiképző Iskola digitális foglalkozásából Fotó: Rákosmenti Kutyakiképző Iskola Egyesület

Mentális tréning és seprűnyél

A kiképzésvezető szerint a kutyatartók karantén nélkül is hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a kedvenceikkel való megfelelő törődés nem merül ki a fizikai igényeik kielégítésével. A mozgás és mozgatás mellett a kutyák megfelelő fejlődéséhez szükség van a kognitív tréningre is, nem elég a séta, netán a több kilométeres bicikli melletti futás. „Az angol body, brain és balance szavak nyomán BBB-nek nevezett alapelv megkívánja a szellemi tornáztatást is” – mondta Andics. 

Ezért a digitális tananyagban szerepelnek olyan az agility szakágból kölcsönzött elemek, mint a hang- kéz- és testjelekkel irányított kúszás, ugrás és mászókázás is, valamint a dog dancing nevű sportág gyakorlatai, amelyek a kutya-gazda páros koreográfiáinak alapjai. „De még az őrző-védő kiképzés egyes önbizalomnövelő technikái is részei a tananyagnak, bár a »csibészeltetés« kétségtelenül a karantén utánra marad.” 

A kiképzésvezető szerint az online kutyaiskolai foglalkozások azt mutatják, hogy a szükség kényszere rendkívül leleményessé tette az ebek gazdáit. Így lett a nappaliban is kerülgethető bója az öblítős flakonból, átugrandó akadály a seprűnyélből, apportírozandó kellék a sodrófából, mászó- és tolatórámpa a nyújtódeszkából, továbbá dobogó a svéd lakberendezési áruház közkedvelt gyerekfellépőjéből.

„Van olyan tanítványunk, akinél már a családi macska is bekapcsolódott a foglalkozásokba, sőt húsvét után egy nyúl is látogatja már az órákat, és természetesen a humán körkapcsolásokhoz hasonlóan a mi digitális óráinkon is fel-fel tűnik egy-egy alsóneműben flangáló családtag a háttérben” – mondta a kutyakiképző. Szerinte a kutyák mellett az embereknek is nagyon jót tesznek ezek a foglalkozások, hiszen otthonainkba zárva a társas érintkezés, emberi kapcsolataink fenntartását is szolgálják, csökkentve a bezártság okozta rossz érzéseket.

A Rákosmenti Kutyakiképző Iskola azt tervezi, hogy a járvány elvonulása után is folytatják a csoportos vagy akár egyéni távoktatást. A szükségből született digitális megoldás Andics szerint persze nem képes teljes mértékben pótolni a hagyományos, kutyától és embertől egyaránt személyes jelenlétet követelő metódust, ugyanakkor rendkívül jó kiegészítője lehet annak, már csak a számítógépes felvételek elemezhetősége miatt is. 

Korábbi kapcsolódó cikkeink:

link Forrás
link Forrás
link Forrás