Tartóztassatok le! – üzente Elon Musk a hatóságoknak, és újranyitotta gyárát
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója hétfőn megerősítette, hogy az állami és megyei tiltás ellenére újraindul a munka cége, az elektromos autókat gyártó Tesla kaliforniai gyárában. A fremonti gyár működését március 23-án állították le a koronavírus-járvány miatt.
Musk a Twitteren lényegében felszólította a hatóságokat, hogy tartóztatssák le, hozzátéve, hogy az összeszerelősoron lesz, ha valaki keresné, és ha valaki őrizetbe kell itt venni, az ő legyen.
Az állam törvényei szerint a közegészségügyi előírások ellenére intézett gyári újranyitás napi ezer dollár bírságot, illetve 90 nap elzárást vonhat maga után.
Hétfő reggel a tízezer embernek munkát adó üzem parkolója csaknem tele volt az NBC helyi kiadásának beszámolója szerint, és megrakott trailerek indultak el azokkal a Teslákkal, amiket még valószínűleg a bezárás előtt szereltek össze.
Az Alameda megyei közegészségügyi szerv úgy ítélte meg, hogy a Tesla nem létfontosságú terméket gyárt, ezért nem is nyithat meg karantén idején. A hatóság hétfőn figyelmeztette a céget, hogy megszegik a közegészségügyi rendet, és reményét fejezte ki, hogy a Tesla további kényszerítő intézkedések nélkül is aláveti magát az érvényes jogszabályoknak, legalábbis amíg a megye elfogadja a Kalifornia által előírt, üzemenként eltérő újraindítási tervet. A hatóság hétfő délután 5 óráig várta a Tesla tervét abban a reményben, hogy egyetértésre jutnak a vállalat képviselőivel a nyitás biztonságos módjával és időzítésével kapcsolatban.
Ugyanakkor úgy tűnik, semmilyen hatóság nem ment ki a Teslához betartatni a rendeleteket, erre egyébként a fremonti rendőség lenne jogosult, amely a megyei közegészségügyi vezető utasítására járhatna el. Egy megyei illetékes, a Fremontot képviselő Scott Haggerty azt mondta, hogy már hetek óta dolgozik azon, hogy a Teslát a közegészsgégügyi vezetőnek megfelelő módon nyithassák újra, és eddig úgy állt a dolog, hogy május 18-án újraindulhatott volna a gyár. Haggerty úgy sejti, hogy Musk nem akart tovább várni az alkatrészgyártással, hogy minél előbb megkezdődhessen az összeszerelés. Mint mondta, a Tesla a tervek szerint kesztyű és maszk viselése, illetve a társas elkülönülés szabályainak figyelembevételével tervezte az újranyitást, és bár kezdetben ellenkezett, a cég végül abban is belement, hogy a munkásokat szállító buszokra való felszállás előtt ellenőrizzék az alkalmazottak testhőmérsékletét. Haggerty megjegyezte, nagyon sok ember megélhetése függ attól, hogy a gyárat biztonságosan újranyissák.
A nyitás előtt két nappal a Tesla beperelte a megye egészségügyi részlegét, sőt Musk azt is kilátásba helyezte, hogy elköltözteti Kaliforniából a cég központját és üzemeit. „Őszintén, betelt a pohár. A Tesla most azonnal elköltözteti a székhelyét és jövőbeli programjait Texasba vagy Nevadába” – –írta Musk a Twitteren.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Elon Musk el akarja költöztetni a Teslát Kaliforniából, mert nem indíthatja újra a járvány miatt leállított autógyártást
Texas vagy Nevada a kiszemelt új székhely, ahol lazábbak a karanténszabályok, mint Kaliforniában.
Elon Musk szerint öt éven belül elfelejthetünk beszélni
A Tesla-tulajdonos vasember szerint hamarosan nem lesz többé szükség nyelvekre, és legfeljebb hobbiból lesz valamilyen értéke a kimondott szónak. Egy agyba ültetett chippel egyszerűbb és gyorsabb lesz a kommunikáció, mint valaha.
1946 óta nem adtak el ilyen kevés autót az Egyesült Királyságban
Tavaly áprilisban több mint 161 ezer, idén több mint négyezer új autót adtak el az Egyesült Királyságban. Viszont soha még ekkora nem volt az elektromosok részesedése.
A Tesla bedobta magát a lélegeztetőgép-gyártásba
A Tesla Model 3 fedélzeti számítógépe mellett még számos alkatrész származik az autókból.