Az ENSZ az élelmiszerárak csökkenését, a magyar gazdák viszont a növekedését jósolják
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Jelentősen csökken az alapvető élelmiszerek nemzetközi piaci ára az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint. A nemzetközi élelmezésügyi szervezet ennek okát a készletek növekedése mellett abban látja, hogy a kereslet a növekvő kínálat mellett meredeken zuhan az utóbbi hónapokban.
A FAO élelmiszerár-indexe azt mutatja, hogy a legfontosabb élelmiszercikkek átlagára a múlt hónaphoz képest 1,9 százalékkal csökkent, és 2018 decembere óta nem volt ilyen alacsony értéken.
A legmeredekebben a tejtermékek ára zuhant, a vaj és a sajt májusban 7,3 százalékkal lett olcsóbb az áprilisi átlagárakhoz képest, aminek a FAO szerint elsősorban az importkereslet csökkenése az oka. A gabonafélék ára jóval kisebb mértékben, 1 százalékkal esett vissza, de a gabonaféléken belül a búza ára a túlkínálat miatt vélhetően nagyobb mértékben csökken majd.
Az egyik legnagyobb áresés a kukorica árában várható, az a tavalyi értékhez képest akár 16 százalékot is csökkenhet. Ebben szerepet játszhat a kukoricahozam jelentős növekedése: az idei betakarításkor 64,5 tonnával várnak magasabb hozamot, mint tavaly.
Kevés magyar gyümölcs lesz
A búzatermés viszont idén csökkenhet, az elemzések szerint elsősorban az Európai Unióban, Ukrajnában és az Egyesült Államokban tapasztalható termeléscsökkenés következtében. A magyar gazdák június első napjaiban a búzatermés drasztikus csökkenését vetítették előre 2020-ra, ami akár azzal is egyet jelenthet, hogy a FAO által jelentett árcsökkenés Magyarországon nemigen lesz érzékelhető.
A magyar gazdák egyébként nemcsak a búza-, hanem a gyümölcstermés jelentős csökkenésére is számítanak. A hektikus időjárás miatt egészen májusig tartó fagyok az összes gyümölcsfajtát károsították, az össztermésnek előrejelzéseik szerint a 40 százaléka is elfagyhatott. Az elemzők emiatt a gyümölcsárak emelkedését várják.
A húsféléken belül a szárnyas- és a sertéskínálatban a FAO az árak csökkenésével számol, miközben a marhahús ára viszont nőtt az elmúlt hónaphoz képest. Ugyancsak az általános trendekkel ellentétesen változott a cukor ára, ott ugyanis 7,4 százalékos drágulásról számoltak be az áprilisi árakhoz képest.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Nem hatósági árakat kell bevezetni, hanem azonnal, közvetlenül pénzt kell küldeni az embereknek
A koronavírus-járvány okozta jelentős áremelkedések miatt most sokan azt követelik, hogy a kormány határozza meg az alapvető élelmiszerek és más termékek árát. Csakhogy a hatósági árak bevezetése pontosan azokat a szegényeket károsítaná meg, akiknek most a legtöbb segítségre van szükségük. Van azonban más megoldás is.
Ki fizessen a klímaváltozásért: aki okozta, vagy akinek van pénze?
A klímaváltozás elleni küzdelem nemcsak gazdasági és politikai, hanem etikai aggályokat is felvet. Fizessenek a környezetszennyezésért a felelősök? Vagy az fizessen, aki tud? A kérdést a klímaetika, az alkalmazott erkölcsfilozófia egyik ága vizsgálja.
Világszerte éhínséget okozhatnak a klímaváltozással átalakuló globális légköri folyamatok
A klímaváltozással olyan légköri folyamatok válhatnak tartóssá, amelyek egyszerre több élelmiszertermelő régiót sújthatnak tartósan. Egy most megjelent tanulmány szerint az időjárási szélsőségek, elsősorban az aszály és a hőhullámok Észak-Amerikától Európán át Ázsiáig veszélyeztetik az élelmiszerellátást, elsősorban a legszegényebb térségeket ítélve éhezésre.