Csak két EU-tagállamban kisebb a háztartások fogyasztása, mint Magyarországon
2019-ben minimálisan nőtt Magyarországon a háztartások egy főre jutó fogyasztási kiadása az európai uniós átlaghoz képest, de még így is elmondható, hogy a tagállamok közül csak Bulgáriában és Horvátországban költenek még ennél is kevesebbet a háztartások.
Az Eurostat adatai szerint 2019-ben a magyar háztartások egy főre eső tényleges fogyasztása az EU-átlag 67 százalékát tette ki, míg Horvátországban 66, Bulgáriában pedig 59 százalékot. A 2018-as adatokon alapuló kimutatásban ugyanez volt a sereghajtók sorrendje, csak akkor még 64, 63, illetve 56 százalékát tette ki a helyi háztartási fogyasztás az akkori uniós átlagnak.
A részletes adatokból kiderül, hogy a mostani 67 százalék kifejezetten örvendetesnek is tekinthető, mivel a magyar háztartások egy főre eső fogyasztása az uniós átlag 62-63 százalékánál állt 2008-2010-ben, majd a 2011-től 2017-ig tartó időszakban 64 százalékon stagnált. Erről sikerült elmozdulni tavaly és tavalyelőtt.
A három legtöbbet fogyasztó ország sorrendje sem változott tavaly óta: Luxemburg állampolgárai az uniós átlag 135 százalékát fogyasztják, majd Németország és Ausztria jön 123, illetve 118 százalékkal a tavalyi 132, illetve 120-120 százalék után. Ha Norvégia és Svájc is „versenyezne”, ők végeznének a második-harmadik helyen 124, illetve 128 százalékkal.
A háztartások fogyasztásának mértékét csak nagyjából tükrözi az egy főre jutó üvegházgáz-kibocsátás, amely az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint Horvátországban 6 tonna volt 2018-ban, Magyarországon 6,6 tonna, Bulgáriában viszont 8,3. Luxemburg e tekintetben is más ligában játszik: évi 20,3 tonna a fejenkénti kibocsátás, míg Ausztriában 9,2, Németországban pedig 10,7 tonna volt a 2018-as érték. Norvégiában 10,1, Svájcban viszont csak 6,1 tonnát tesz ki az egy főre jutó kibocsátás a magas életszínvonal mellett.
Mit mutat az egyéni fogyasztás?
Az egyéni fogyasztás mértéke, vagyis a vásárlóerő a háztartások anyagi jóllétének a legmegbízhatóbb mérőszáma. Mivel az egyéni fogyasztás mérőszámában súlyozottan jelennek meg a – például az oktatási, egészségügyi – szolgáltatások, amelyeknek országonként nagyon eltérő lehet az ellenértéke, ez a mérőszám tudja a szakértők túlnyomó többsége szerint a legjobban mérni a háztartások mindennapi kiadásokra fordítandó vásárlóerejét. Vagyis: ezekből az adatokból derül ki a leginkább egy-egy ország átlagos lakójának az életszínvonala.
A felsoroltakon kívül még három uniós tagállam van, ahol a háztartások egy főre eső tényleges fogyasztása legfeljebb az uniós átlag 75 százalékát éri el: Lettországban 71, Szlovákiában 73, Észtországban pedig 75 százalékon áll ez az érték. Érdekesség, hogy az unión kívüli Törökországban is meghaladja az egyéni fogyasztás mértéke (68 százalék) a három utolsó uniós országét.
GDP és fogyasztás
Ha a sorrendet összevetjük az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP/capita) uniós átlaghoz képesti mértékével, azt találjuk, hogy Magyarország sokkal jobban teljesít, mint háztartási fogyasztásban, ami arra utal, hogy a gazdaság teljesítménye kevéssé mutatkozott meg tavaly a jóllét növekedésében.
Egy főre jutó GDP-ben Magyarország az uniós átlag 73 százalékát termeli meg, ezzel nem csak a fogyasztási listán utolsó Bulgária és Horvátország teljesítményét (65, illetve 53 százalék) múlja felül, hanem Lettországét (69 százalék), Görögországét (68 százalék) és Romániáét (69 százalék) is, valamint fej-fej mellett van Lengyelországgal, ahol a 2019-es uniós átlag 73 százalékát éri el az egy főre jutó GDP. A felsorolt országokban rendre nagyobb a háztartások egy főre jutó fogyasztási kiadása, mint nálunk, Lengyelországban és Romániában az uniós átlag 79 százalékát éri el.
Kiss Ambrus politológus, a Policy Agenda kutatóintézet ügyvezető igazgatója korábban a Qubitnek azt mondta, az egy főre eső GDP és az egyéni fogyasztás mértéke közötti eltérések abból is adódhatnak, hogy a GDP-ben benne vannak azok a bevételek is, amelyek nem az adott országban termelődtek meg, mégis ott adóznak. A leányvállalatokkal is rendelkező nemzetközi nagyvállalatoknál például bevett gyakorlat, hogy olyan országokba igyekeznek átszervezni az adózást, ahol erre – legalábbis számukra – kedvezőbbek a feltételek.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
