Merre megy tovább a világ az elmúlt 100 év legnagyobb egészségügyi krízise után?
A COVID-19 várhatóan akár tartós egészségügyi, társadalmi, gazdasági, jogi és kulturális változásokat eredményez a hétköznapi életben, de hogy milyeneket, arról még csak becslések születhettek: az elmúlt évszázadban a világ még nem élt meg hasonló járványt, így a múlt tapasztalataira csak mérsékelten lehet támaszkodni. Ezeknek a változásoknak eredt a nyomába Sándor Judit bioetikus, jogász, valamint Koren Miklós és Michael Dorsch közgazdászok, mindhárman a CEU oktatói.
Sándor Judit szerint bár a korábbiakban is voltak hasonló lezárások és hatóságilag elrendelt karanténok, a COVID-19 minden eddiginél nagyobb hatással volt a hétköznapi életre: soha nem korlátoztak még ennyi embert a szabad mozgásban, pláne nem járvány miatt, és a mostani korlátozásokhoz képest a korábbi, a SARS és MERS vírusok miatt elrendelt vesztegzárak méretükben és kiterjedésükben is eltörpültek. A kutató úgy gondolja, hogy a járvány három lényegi kérdést vet fel a jövővel kapcsolatban: az egészséghez való jog koncepciójának átgondolását, a megfigyeléssel és a gyógyítással kapcsolatos etikai problémák kezelését, illetve a politika és a tudomány viszonyának változását.
Me-health helyett we-health
Sándor Judit szerint a járvány kitöréséig a legtöbben úgy gondolták, hogy elegendő pénzzel, megfelelő biztosítással és némi elővigyázatossággal azért sok betegség elkerülhető, a közvélemény számára ezért is lehetett meglepő, hogy a koronavírus nem kímélte azokat sem, akikről mindenki úgy gondolta, hogy legalábbis az anyagi eszközök és a megfelelő körülmények a rendelkezésükre állnak. Ha Tom Hanks is elkapta, ki úszhatja meg?
Ez minden eddiginél jobban rávilágított arra is, hogy a továbbiakban tarthatatlannak tűnik a „me-health” koncepciója, ahol az ember a saját egészségét a saját magánügyének tekinti, és ideje szélesebb körben beemelni a gondolkodásba a „we-health” fogalmát, amikor az egészségügy közügynek számít. Ez eddig is jelen volt például az oltási programokban, de a mostani fejlemények rámutattak, hogy sokan nem hajlandóak betartani a korlátozó intézkedéseket, vagy azért, mert állás nélkül maradtak, vagy pedig azért, mert nem hajlandók beletörődni, hogy valaki szájmaszkot kényszerítsen rájuk.
A korlátozások és esetleges új intézkedések körébe tartozik a kontaktkutatás is: a demokratikus országokban sokan visszatetszőnek találják, hogy folyamatos megfigyelés alatt álljanak, eközben pedig a járvány terjedésének megfékezésében mérhetetlen szolgálatokat tenne egy pontos megfigyelési rendszer. A bioetikus szerint optimális esetben ez a gyakorlat nem sértene jogokat, de szükséges lenne hozzá a hatalom kontrollja, abban az esetben ugyanis, ha felülről lefelé, állami szinten rendelhetnék el a hasonló, gyakorlatilag totális megfigyeléseket, az adatbiztonság és a jogállamiság is súlyosan sérülne.
Demokrácia és COVID
Michael Dorsch is a demokrácia és a COVID-19 kapcsolatával foglalkozik: összefoglalójának elején Yuval Noah Harari izraeli filozófus gondolatkísérletét idézte fel, amelyet a szerző március végén közölt a Financial Timesban. A történész-filozófus is egy tökéletes megfigyelésre alkalmas gép ötletét vetette fel, amely folyamatosan méri a polgárok testhőmérsékletét, figyeli, hogy ki kivel találkozik, az adatokat pedig megküldi a helyi járványügynek, amely így csírájában fojthatja el a fertőzés kitörését. Ez a megoldás elvileg mindenkinek jó lenne, Harari viszont attól tart, hogy a legjobban a kormányok örülnének neki: a totális megfigyelést könnyen manipulációra vagy az ellenzék elnyomására használhatnák.
Dorsch többek között ezért is kezdte vizsgálni, vajon hogyan függ össze a járvány kezelése és az érintett országok demokráciája. Arra jutott, hogy ebben az esetben a diktatorikus rezsimek gyorsabban és szigorúbban léphettek fel a járvány ellen, így a védekezésben is hatékonyabbak voltak. Annak ellenére, hogy a legtöbb társadalomtudós egyetért abban, hogy a demokratikus kormányzás gazdasági, társadalmi és egészségügyi szempontból is hasznos, úgy tűnik, hogy míg Kínában a jelek szerint viszonylag gyorsan sikerült megfékezni a járványt, Amerikában azért vonultak utcára, hogy kinyithassák az üzleteket. Dorsch szerint érdekes módon a demokratikus kormányok esetében talán még inkább fennáll a hamis adatok közlésének veszélye, mint a diktatúráknál: a látszólagos sikereket így a választók megnyerésére használhatják, míg a kevésbé demokratikus rendszerekben kevesebb belpolitikai hasznot várhatnak a hasonló kozmetikázásoktól.
A személyes találkozók maradnak
A pontos adatok márpedig fontosak: Koren Miklós szerint a mostani helyzetben a döntéshozáshoz rengeteg adat szinte azonnali feldolgozása szükséges, és még ezek alapján is nehéz megjósolni, hogy mi változik majd a világban. Koren a személyes találkozók üzleti szerepét vizsgálja, illetve azok hiányát: úgy gondolja, hogy a járvány után is megmaradnak majd, de nem minden esetben ragaszkodnak majd hozzájuk a felek, inkább csak lényegesebb megbeszéléseken jutnak majd döntő szerephez. A kutató úgy véli, hogy az irodák is megmaradnak, illetve a városi közlekedés dinamikája is helyreáll majd, legfeljebb a hosszú üzleti repülőutak száma csökkenhet. Az otthoni munkavégzés fenntarthatósága sok esetben már így is bebizonyosodott, de az otthoni tanulással kapcsolatban Koren óvatosságra int: az eddig is meglévő egyenlőtlenségek, a megfelelő technikai és otthoni körülmények hiánya valószínűleg csak később fog felszínre bukkanni, amikor kiderül, hogy ki mennyire maradt le a tananyagban az otthoni oktatás ideje alatt.
Az, hogy az interneten gyakorlatilag bármilyen előadást megnézhet az ember, szerinte szintén nem az egyenlőség irányába tereli a diákságot, mivel azok, akik virtuálisan beülnek a Yale vagy a Cambridge valamelyik órájára, általában eleve jobb helyzetből érkeztek. Sándor Judit emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a különbségek elmélyülése mellett az új helyzet új készségeket is életre hívhatott, amelyek egy COVID utáni világban, sőt, akár egy újabb krízishelyzet esetén is hasznosak lehetnek – igaz, Koren szerint az üzleti életben továbbra is erős a bizalmatlanság a fontosabb online tárgyalások iránt.
Az introvertáltak jobban bírták
A beszélgetés végén került elő az a kérdés, ami többé-kevésbé addig is, csak nem ilyen egyenesen: mi lesz velünk, ha elcsitult a járvány? Michael Dorsch szerint az elmúlt időszak az introvertáltaknak kedvezett. Különösebben meg sem kellett indokolni, hogy nincs feltétlenül szükség folyamatos társas aktivitásra. Sándor Judit abban bízik, hogy egy utópisztikus forgatókönyv szerint erősödik a világban a szolidaritás, több pénzt szánnak majd egészségügyre, tökéletesítik az etikus módon használható, a járvány megelőzésére használható technikákat, és szélesebb körben hozzáférhetővé teszik az egészségügyi szolgáltatásokat. Koren szerint elképzelhető, hogy nagyobb teret kap az online kommunikáció, ami a klímavédelem szempontjából is fontos lépés lenne – erre azonban csak lassan szoknak majd át az emberek.
Pontos forgatókönyv nincs, csak remények és becslések vannak. Koren szerint a koronavírus elképesztő módon megdobta a témában megjelenő, különböző tudományterületekhez tartozó publikációk, így a jövővel kapcsolatos tanulmányok számát is, ez azonban le fog csengeni, míg Sándor Judit a fast science és a slow science közötti ellentétre mutatott rá: bár rengeteg adatot kell feldolgozni a pontosabb becslésekhez, a vírus miatti kapkodásban sok tanulmányt vissza is kellett vonni, ez pedig alááshatja a tudományba vetett bizalmat.